fbpx

Horsch ProfiBio munkagépek

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 03.

A termény betakarítást majd’ mindenütt befejezték, és egy kis szabadság után kezdődik az őszi szezon. Ha vírushelyzettel is, de hamar elrepült egy év. A zöldítő- vagy takarónövények sok helyen már a földben vannak, míg mások már a repce vetéséhez készülődnek.

A Horsch a hagyományos talajművelő- és vetőgépek mellé az elmúlt években kifejlesztette a ProfiBio névre hallgató termékcsaládot.

MIT IS TAKAR EZ A NÉV?

Régebben kapáltuk a kukoricát, répát, napraforgót, aztán a gépesítéssel sorközműveltük. Az utóbbi időben megjelentek azok a sorközművelők, amelyek nemcsak a sor közét művelik, hanem a sorba is benyúlnak.

A Horsch sokat és sokáig figyelte a biotermelőket: mit és hogyan csinálnak, hogy lehet vegyszer nélkül tisztán tartani a földeket, miként lehetne a hagyományos és biotermesztést összeboronálni. Ennek az összehangolásnak az eredménye a Hibrid Mezőgazdaság, és természetesen kell hozzá az a vas is.

A gépek közül az első a sorközművelő kapa, a Transformer volt. Nem is lenne Horsch, ha egyből nem nagy munkaszélességgel kezdett volna: az első tesztgépek 12 m szélességgel és 24 (25) sorral jelentek meg. A Transformer érdekessége, hogy 25 cm sortávolságtól felfelé bármilyen sortávolságba be tudjuk illeszteni. Ez azért érdekes, mert a 25 cm sortávolságra vetett gabonát is meg lehet így sorközművelni.

 

 

A kapásnövények esetében több kiegészítőeszközt találunk a gépen. Ilyen a sorvédő tárcsa – amikor kicsi a növény – vagy a sorba benyúló ujjastisztító, így a valamikori kapálás is megvalósul, ugyanis a védőtávolságon belül sem marad gyom. Az ujjas sorköztisztítóval egy második munkamenetben akár töltögetni is lehet.

A Transformert azonban még egy dolog kiemeli vetélytársai közül: igen robusztus, a váz alulról teljesen sima. Úgy oldották meg az elemek felfogatását, hogy közben a kultúrnövény nem sérül. A sor követéshez a mozgatórendszert a Transformer középső vázába integrálták, ezáltal közel van a traktor három pontjához, pontosabban lehet vezetni, és nem billegeti a traktort. A kocsik akár Section Controllal is elláthatók, így a forgón nincs kapálatlan háromszög vagy felesleges kár. Alapkivitelben rugó húzza be a kocsikat a talajba, opcionálisan kettős működésű munkahengerrel is lehet szerelni, így még biztonságosabb a talajba hatolás. A Transformer 6, 9, 12 m munkaszélességekben kerül forgalomba. Opcióban folyékony vagy szilárd műtrágya fronttartályból történő kijuttatásra is van lehetőség.

A bio vagy hibrid mezőgazdaság másik gépe a gyomfésű. Azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a bio gazdaságok használják, hanem a hagyományos technológiában gazdálkodók is.

VAJON MIÉRT ÉRI MEG EGY KONVENCIONÁLIS FARMNAK A GYOMFÉSŰ?

Gyomfésű használata egyszerű, ellenben nagyon oda kell figyelni, hogy mit mikor csinálunk, mert akár tetemes kárt is okozhatunk. Ha nem megfelelő időben végezzük ezt a munkamenetet (a növény kicsi, a gyökere még nincs megerősödve), akkor nagyon sok kultúrnövényt szedünk ki a gyomokkal együtt.

A Horsch Cura 12, 15, 24 m, nagyon egyszerűen állítható. A gyomfésűfogak egyenként spirálrugóval vannak kifeszítve, a fogra ható erőt fokozatmentesen, hidraulikusan tudjuk állítani. Ennek akkor van óriási előnye, ha pl. a kukorica vagy napraforgó vakboronálását végezzük. A fogakra ható erő 0,5-5 kg között állítható, így a mélyebbre vetett vetőmag felett el tudjuk végezni a 2-3 cm mély gyomirtást vagy a vegyszerbekeverést is. A fésűfogak húzástávolsága 28 mm, és opcióban keményfém kopóbetéttel is rendelhetők. Az olyan tavaszon, mint az idei, a kelés előtti vegyszeres gyomirtás nem nagyon hat, mivel nem volt bemosócsapadék. A gyomfésűvel be is tudjuk dolgozni a vegyszert a talajba, ill. akár egy menetben is ki tudjuk juttatni és bedolgozni.

A mulcsos talajokon is nagyon jól elboldogul (a tavaszi gabona gyomfésülése során is), és azokon a talajokon, ahol a téli csapadék letömörítette a talajfelszínt, a gyomfésülés után a kiszórt műtrágya nagyon gyorsan aktiválódik, és az állomány robbanásszerűen megindul.

A ProfiBio termékcsaláddal a Horsch elindított egy sor olyan gépet a termelők számára, amelyekkel a kapáskultúrákban még tökéletesebben lehet végezni a sorköz és a sorok művelését, így a mechanikus gyomirtást egy magasabb szintre emelte.

Szász Zoltán, 30-7430302