fbpx

GÉPmax – 2014-08 – augusztus

Írta: Szerkesztőség - 2014 augusztus 25.

Kedves Olvasó!

Gyorsan eltelt az utóbbi két hónap, legalább is nekem, és máris itt vagyunk az augusztusi lapszámunk zárásánál.

Számtalan rendezvény zajlott le ebben az időszakban – vagy került át más időpontra a szeszélyes nyár miatt. Sajnos folytatódott a kiszámíthatatlan időjárás, az özönvízszerű esőzések és az orkán erejű szél, ami hol itt, hol ott csapott le. Ráadásul nemcsak nálunk okozott ez riadalmat és károkat, hanem a szomszédos és távolabbi országokban is.

Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik ebben az időszakban terveztek, illetve terveznek szántóföldi bemutatókat, hiszen pillanatok alatt tud módosulni minden. Így jártunk ezzel nemrég Franciaországban is, a Case IH szántóföldi bemutatóján, ahol délután még minden normális mederben zajlott, de az éjszakai nagy esőzés miatt nem lehetett kipróbálni a gépeket szántóföldi körülmények között, holott ott még búzatáblák aratása is tervbe volt véve.

Szerencsére azért olyan események is sorra kerültek, itthon és külföldön egyaránt, amik az előre eltervezettek szerint lezajlottak, így ezekről természetesen be is számolunk.

Örömteli hír az is, hogy ebben az évben is eljutottunk az Atlanti-óceánon túlra, a Great Plains, Hagie és Challenger gyáraiba. Az erről az útról szóló, érdekesnek ígérkező beszámolóinkat a következő hónapokban olvashatják majd. Ezzel párhuzamosan továbbra is zajlanak változások a gépforgalmazók háza táján – ezeket a híreket szintén megosztjuk Önökkel, és amint új történések következnek, igyekszünk azokat is közreadni.

Újabb, a mezőgazdasághoz kapcsolódó üzem kezdte meg működését hazánkban, amelynek avatójára mi is meghívást kaptunk. Az AGCO tagvállalata, a GSI, amely gabonatároló, anyagmozgató, illetve a baromfi- és sertéstenyésztéshez szükséges rendszerek gyártására és felépítésére specializálódott, Európában elsőként hazánkban, Biatorbágyon létesített gyárat.

A közutak mentén eddig is láthattunk padkakaszáló traktorokat, de eddig zömmel MTZ-ket. Korszerű, újabb más típusokat csak keveset – ám most 80 db John Deere 6125 M kerül „kommunális sárga” színben, front- és karos kaszával felszerelve környezetgondozási munkák végzésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez.

Teszt rovatunkból a Deutz-Fahr 6160-as traktor felhasználói tapasztalatait ismerhetik meg részletesen, míg a dlz-es kollégák jóvoltából a Challenger MT 765 D gumihevederes traktort vettük górcső alá.

Mostani számunkban három interjút is közlünk, amelyekből, úgy gondolom, szintén hasznos és érdekes információkat nyerhetnek olvasóink.

Előző számunk História rovatában elkezdett, az E-516-os kombájnról szóló visszatekintés többeket arra késztetett, hogy találkozásunkkor, vagy akár telefont ragadva elmondják a cikkhez kapcsolódó véleményüket. Örülök neki, ha egy írásunk kapcsán néhány gondolat erejéig „interaktívvá” válik lapunk. A mostani rovatban ugyanezt a kombájntörténetet folytatjuk.

A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok immár 29. alkalommal nyitja meg kapuit szeptember 10-én. A GÉPmax és MezőHír magazinokkal, szokásainkhoz híven, mi is jelen leszünk.

Találkozzunk standunkon! Szeretettel várunk mindenkit!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK