fbpx

GÉPmax – 2012-12 – december

Írta: Szerkesztőség - 2012 december 13.

Kedves Olvasó!

Hála a kedvező őszi időjárásnak, szinte folyamatosan lehetett és lehet dolgozni a földeken, így sokan már be is fejezték idén a kinti munkákat. Másból is érezni az év vége közeledtét, hiszen a kereskedők már csak kevés helyen rendeznek bemutatókat, sokkal inkább az év végi hajrára és a jövő szezon megalapozásának előkészítésére koncentrálnak. Többük elmondása szerint hasonló évet zárnak, mint 2011-ben, de még várakozással tekintenek a mostani időszakra, arra, hogy az utolsó hónap mit tartogat.

Nagy a nyüzsgés az AGROmashEXPO szervezőinek háza táján is, ugyanis köszönhetően az egy helyen, egy időben sorra kerülő kiállításnak, rekordszámú kiállító jelentkezett, így a látogatók majd átfogó képet kaphatnak az agrártechnika hazai kínálatából.

Mivel Tudósítás rovatunk a szokásosnál kisebb terjedelmű, így bővebben tudunk a hazai és nemzetközi hírekből is szemezgetni.

A fiatalokról sem feledkezünk meg, így mostani számunkban bemutatjuk, milyen lehetőségeik vannak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán, illetve azt, hogy milyen sikereket értek el a CLAAS cég által meghirdetett versenyben a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai.

Megtudhatják, melyik traktor nyerte az idei évben a nagytraktor kategóriában az Év traktora címet. Emellett néhány kiállításról és gépbemutatóról is beszámolunk: a bolognai EIMA-ról és a hannoveri EuroTier-ről, illetve az idei év feltehetően utolsó szántóföldi bemutatójáról, ahol a Zetor újdonságával, a HSX-szel ismerkedhettek meg közelebbről az érdeklődők. Szintén írunk a Massey Ferguson Hungaroringen tartott nyílt napjáról.

Bemutatjuk a CLAAS Hungária Kft.-nél történt fejlesztéseket. A John Deere 8310R traktor RTK-egységgel való felhasználói tapasztalatait is megismerhetik Teszt rovatunkból, csakúgy, mint a Horsch Terrano 6 FM középnehéz kultivátor dlz-től átvett tesztjét.

Gépbemutató rovatunkból a Hagie önjáró és a Berthoud szántóföldi permetezőjét, a Pöttinger rendképzőjét, valamint a Kverneleand Accord műtrágyaszórók intelligens alkalmazásait ismerhetik meg, de szokásos interjúnkból megtudhatják, miért jó, ha a gumiértékesítést és -javítást egy Michelin Exelagri-partnernél bonyolítjuk. Mivel már itt a tél, szó esik a gépek téliesítéséről is.

História rovatunkban egy meglepetés is várja a régi gépek “szerelmeseit”. Olyan felújított gépet és a felújítás fázisait mutatjuk be, amiről más már rég lemondott volna, de amelyet új gazdája nagy elszántsággal és kitartó munkával újjávarázsolt. Terveink között szerepel, hogy a jövőben tovább folytassuk az ilyen és hasonló gépcsodákat és “csodatevőiket” bemutató riportok közreadását, amennyiben kellő számú felújított matuzsálemről értesülünk. Kérem Önöket, ha ilyenről tudnak, értesítsenek bennünket az [email protected] email címen, vagy bármely elérhetőségünkön. A rovat második részében a T174-es rakodókra tekintünk vissza.

Remélem, jól telnek majd a pihenőnapok a sok munka után, és a meghitt ünnepi hangulat, a sok finomság mellett jut idejük a GÉPmax elolvasására.

Köszönjük, hogy ezt az esztendőt is velünk töltötték, bízom benne, hogy jövőre is sok érdekes és hasznos információval tudunk szolgálni. Hirdetőinknek pedig köszönet a bizalomért!

Mivel legközelebb már csak a jövő évben találkozunk, kívánok minden kedves Olvasónknak és Családjuknak:

BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG, EREDMÉNYES ÚJ ESZTENDŐT!

CÍMKÉK