fbpx

Hóbortos és leleményes gépek hétvégére

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 20.

Ha kerékpár, akkor az csak Hollandia lehet – és tényleg, még a mezőgazdasági gépek világában is. Közben született egy kertészeti targonca is. Íme!

 

gepek

 

Hippikombájn

Az Aggrozoukot eredetileg a Farming Soul fejlesztette ki, majd a francia Atelier Paysan-nal partnerségben továbbfejlesztették, és közzétették a berendezés terveit is. Az Atelier Paysan olyan hálózat, amely segíti az ökológiai gazdálkodókat a technikai lehetőségeik fejlesztésében. Célja az, hogy környezetbarát megoldásokat adjon a gazdák kezébe, és a nagy kereskedelmi érdekeltségektől független maradjon. Az első látásra eléggé hippis külsejű, a meglepő fejlesztések sorába illő, egyszerű és leleményes eszközt kerékpár-módra lábbal, illetve elektromos árammal hajtják, és a 3 lóerős masinára többek között kapát vagy vetőgépet is fel lehet függeszteni. Miután a tervrajzai nyilvánosak, öt nap alatt három ember képes egy Aggrozoukot építeni. A könnyű, átlátható és egyszerűen működtethető eszköz természetesen főleg a kisléptékű gazdaságok számára rendeltetett.

 

gepek

 

Kertészetek targoncája

A másik érdekesség is több, mint hobbi: szintén elsősorban a kertészetek számára hasznos. A Yale Vterra targonca alacsony talajnyomásának az a titka, hogy dupla tömör gumiabroncsokkal szerelték fel. Így a súly jobban eloszlik, és a durva terep nagyobb kényelemmel vezethető, illetve jóval kisebb a talajtömörítő hatás.

 

Forrás: mechaman.nl

Összeállította: Kohout Zoltán