fbpx

RAM 1500 Ramcharger – az átállás utolérte

Írta: Farkas Imre - 2025 május 28.

A pickup kategória régóta a belső égésű motorok erőpróbáinak terepe, de a z elektromos autók térnyerésével elkerülhetetlenné vált az átállás ebben a szegmensben is. A RAM, az amerikai pickup-gyártás egyik meghatározó szereplője az idei évre időzítette az új generációs, nulla helyi károsanyag-kibocsátású Ramcharger piacra lépését.

Villamosított alvázra épülő rendszer

A RAM 1500 Ramcharger alapját az STLA Frame platform adja, amelyet kifejezetten villamosított, alvázas járművekhez fejlesztettek. A szerkezet nagy szakítószilárdságú anyagokból készült, középen kiszélesedve fogadja be az akkumulátorcsomagot. Az autó öt fokozatban állítható magasságú, hátsó, független lengőkaros felfüggesztéssel rendelkezik, ami nagyban hozzájárul a komfortos és stabil menetdinamikához.

A hajtáslánc kialakítása eltér a szokványos elektromos pickupokétól. Az első tengelyt egy 250 kW-os, 340 lóerős, míg a hátsót egy 238 kW-os, 324 lóerős villanymotor hajtja. Ezek működéséhez a fedélzeten található egy 130 kW-os, 3.6 literes V6-os benzinmotor is, amely áramfejlesztőként funkcionál. Ahelyett tehát, hogy nagy kapacitású akkumulátorcsomagokra támaszkodna, a RAM az áram termelését részben „házon belül” oldja meg, ezzel optimalizálva a tömeget és a hatótávot.

Teljesítmény és energetikai tudatosság

A Ramcharger összteljesítménye nem csak papíron tekintélyes. A 0–100 km/órás gyorsulás ideje mindössze 4,4 másodperc, miközben a hasznos terhelhetőség 1,17 tonna, a vontatási képesség pedig 6,2 tonna. A rendszeres használat során ezek az értékek kiemelten fontosak lehetnek a célcsoport számára. A hatótáv meghaladja az 1100 kilométert, ami részben az áramfejlesztő motor hatékonyságának is köszönhető. A 145 kW-os DC gyorstöltési lehetőség révén 10 perc alatt akár 80 km megtételéhez szükséges energiát is visszatölthetünk.

Energiagazdálkodás szempontjából fontos részlet, hogy az első tengely csak akkor kap hajtást, ha arra szükség van. A hajtáslánc automatikusan optimalizálja a működését a kiválasztott vezetési mód függvényében. A RAM öt üzemmódot kínál: hó, terep, sport, vontatás és automatikus. Ezek mindegyike más-más karakterisztikát biztosít a hajtás, a fékezés és a kormányzás terén.

Ramcharger
A RAM öt üzemmódot kínál, melyek mindegyike más-más karakterisztikát biztosít a hajtás, a fékezés és a kormányzás terén (fotó: ramtrucks.com)

Funkcionalitás és digitális felszereltség

A Ramcharger nem csupán közlekedési eszköz, hanem energiaközpont is lehet. V2X funkciójával akár otthoni energiaellátásra, más járművek vagy elektromos eszközök töltésére is használható. A platóra integrált csatlakozókkal a gyakorlatban is könnyen kihasználható ez a képesség.

A belső tér prémium minőséget képvisel. A vezető előtti digitális műszeregység 12,3 colos, az érintőképernyő 14,5 colos, míg a head-up display 10 colos. Az utasoldalon külön 10,25 colos kijelző is helyet kapott. Emellett digitális visszapillantó tükröket is alkalmaztak. A 24 irányban állítható masszázsfotelek, vezeték nélküli töltési lehetőség és a 23 hangszórós Klipsch hifirendszer egyértelműen a kényelmet szolgálják. Az autó távolról is vezérelhető okostelefonos alkalmazáson keresztül.

A RAM 1500 Ramcharger nem egyszerű villanyautó, hanem egy új műszaki irány képviselője, amely megőrzi a pickupokra jellemző hasznosságot, miközben energiatudatos és technológiailag előremutató megoldásokat kínál.

Forrás: ramtrucks.com