Világszínvonalú gépgyártás
Szeptember 27-én került sor az Amazone mosonmagyaróvári gyárának nagyszabású bemutatójára, amelyen magyar gazdák közel ötvenfős csoportja vehetett részt. A program célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak az egykori Vogel & Noot gyárában készülő ekék gyártási folyamatáról a beérkező nyersanyagok feldolgozásától egészen a késztermékek összeszereléséig. A bemutató során betekintést nyerhettünk a gyár színfalai mögé, megismerve a legújabb technológiai fejlesztéseket és innovációkat, amelyek az Amazone ekéket világszerte versenyképessé és megbízhatóvá teszik.
A látogatás egyik kiemelkedő pontja a gyártási folyamat speciális részének, a ©plus edzési eljárásnak a bemutatása volt. Ezen az állomáson a résztvevők megfigyelhették, hogyan érhető el, hogy a kemencékből kikerülő izzó kormánylemezek egyik oldalfelülete kemény legyen, miközben az adott alkatrész másik oldala rugalmas marad. A kormánylemezek felületkeményítése kulcsfontosságú, hiszen ez biztosítja a hosszú élettartamot és a kopásállóságot, ami elengedhetetlen a nehéz mezőgazdasági munkák során.
Az edzési eljárás után a kormánylemezek hajlítása következett, ennek a munkafolyamatnak az eredményeként megfelelő alakra préselve alakul ki a végleges forma, amely később az egységes talajforgatást biztosítja.
A gyárlátogatás után a csapat egy rövid utazás után Ausztriába érkezett, ahol a szántóföldi bemutatók keretében a résztvevők három különböző ekét ismerhettek meg részletesen: a Cayros, a Teres és a Tyrok típusokat. Mindhárom eke a legújabb technológiai megoldásokat kínálja a modern gazdálkodók számára, különböző szántási körülmények között is kiválóan teljesítve.
SPECIÁLIS KOPÓBETÉT
A bemutató során az egyik kiemelkedő újítás a SmartTurn átfordítórendszer volt, amely lehetővé teszi az eke átfordulását gyors és precíz, ámde kíméletes módon. Emellett szintén újdonság az AutoAdapt rendszer, amely automatikusan beállítja az első ekefej fogásszélességét. Ez utóbbi is nagy érdeklődést keltett a résztvevők körében, hiszen ezáltal könnyebbé és gyorsabbá válik a munkagép beállítása.
Külön figyelmet kapott a bemutató során a SpeedBlade kormánylemezbe integrált kopóbetét-technológia is, amelyet a bemutatott Teres és Tyrok ekéknél alkalmaznak. Ez a speciális kialakítású betét nemcsak a kopásállóságot növeli, hanem segít abban is, hogy a gép későbbi karbantartása költségtakarékosabb legyen. A megnövelt kopófelületnek köszönhetően még akár10 km/h munkasebesség mellett is a kormánylemeznek ezen a cserélhető pontján helyezkedik el a földáram által okozott kopási pont. A használatból adódó elkopás esetén így nem az egész kormánylemezt kell megvásárolni, hanem elegendő ezt a jóval olcsóbb SpeedBlade lemezt lecserélni.
A szántóföldi bemutatók során a résztvevők két különböző ekét nézhettek meg működés közben. A Tyrok eke először tarlón járó módban szántott, majd villámgyors átállítás után a traktor a barázdában folytatta a munkát, mindkét esetben kiváló teljesítményt nyújtva. A függesztett Teres eke szintén bizonyította, hogy képes a nehéz talajokon is hatékonyan dolgozni, még az esős idő ellenére is.
Az időjárás sem tudta elrontani a rendezvény hangulatát, amely végül egy sikeres, szakmai szempontból rendkívül hasznos napként zárult. A bemutató során az Amazonen-Werke Kft. csapata lehetővé tette, hogy a gazdák saját maguk ismerhessék meg az ekék legújabb technológiai megoldásait és azok hatékonyságát a gyakorlatban. Ez jól tükrözte az Amazone elkötelezettségét a modern, hatékony és innovatív mezőgazdasági megoldások iránt, amelyek a gazdákat a mindennapi munkájuk során segítik.
TM-FM