fbpx

Az Unimog U 216-tól az U 530-ig – Új, nagy teljesítményű eszközhordozók

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 21.

Átrendezve és megváltoztatott elnevezésekkel immár a második generációval jelentkezik az Unimog-eszközhordozók 2000-ben bevezetett gyártási sorozata. Az U 216 és az U 218 induló modellek, valamint az U 318 és az U 423 négyhengeres motorral, míg az U 427, az U 430 és az U 527, illetve az U 530 hathengeres motorral felszerelt. A költséges fejlesztések eredményeként olyan Unimog-eszközhordozók állnak startvonalhoz, amelyek elődjeiknél hatékonyabbak, környezetbarátabbak és gazdaságosabban működtethetők, ugyanakkor jellegzetes tulajdonságaikban határozottan erősebbé váltak.

Új külső forma

– szabad kilátást biztosító vezetőfülke, modern dizájnnal

A szabad kilátást biztosító vezetőfülke új, modern dizájnt kapott. Így a rövid gépháztető optikai és funkcionális hatása még inkább hangsúlyozott, az új lökhárítókba pedig LED-izzókkal integrált tompított fényszórók kerültek. A még jobb kilátás érdekében az ablaktörlőket a szélvédő fölött helyezték el. Az úttestre és az eszközökre optimális a rálátás, és ezt még tovább javítja az új, elülső kamerás monitorrendszer. Unimog jellegzetesség: az elülső csaptengely felhívja a figyelmet az erőteljes technikára és a teljesítményigényes felhasználási lehetőségekre.

Új belső kialakítás

– a kezelési koncepció a legjobb munkavégzési feltételeket kínálja

A vezető és kísérője élvezheti a multifunkciós kormánykerék, az állítható kormányoszlop és a még kedvezőbb levegőelosztású, megerősített fűtő- és hűtőrendszer előnyeit. A kezelőelemeket optimalizálták, így a menetfunkciók kezelése, például a sebességváltás vagy a motorfékezés a kormánykarral történik. Megújult a kombinált vezetőinformációs fedélzeti rendszer, és nagy, világos kijelzőt kapott. A szállított eszközök kezelésére szolgáló joystick kivehető. Az elülső kamerás monitorrendszer akadálytalan rálátást biztosít az elöl elhelyezett eszközökre – ami fontos a rácsatlakozásnál és a leválasztásnál is –, ezzel is érezhető könnyebbséget okozva a gépjármű vezetőjének.

Az opcionálisan szállítható keréknyomás-érzékelő berendezés (Tirecontrol plus) kezelése a kijelzőn keresztül jelentősen leegyszerűsödött, és választási lehetőséget kínál a felhasználó számára a következő, előre paraméterezett üzemmódok között: „országút”, „homok” és „nehéz terep”.

Új hidraulikus hajtás munkavégzéshez

– eddig még nem tapasztalt érzékenységgel Precízen és szaggatott, hirtelen mozdulatok nélkül végzi a dolgát az új hidraulika – és mindezt 30%-kal megnövelt hidraulikus teljesítmény mellett! Ezáltal a ráépített eszközök eddig még soha nem tapasztalt érzékenységgel irányíthatóak. A munkavégzés hidraulikus hajtása útarányosan működik, ezenkívül a joystick használatával két mozgásbeállítást is lehetővé tesz egy időben.

A kormánykeréken elhelyezett multifunkcionális kezelőgombok és a kijelző segítségével behatárolható pl. a szállított mennyiség. A hidraulikus hajtás kétkörösen működik: az első kör 200 bar üzemi nyomást hoz létre 32 liter/perc olajátfolyási mennyiséggel, a második körrel ez már 55 liter/percre növekszik, maximum 240 bar üzemi nyomás mellett. Emellett az eszközmeghajtást még egy további ponton is fejlesztették, mivel az elülső csaptengely immár 160 kW teljesítményt képes leadni (az eddigi 150 kW helyett).

Új, kompakt induló modellek

– Unimog U 216 és Unimog U 218

Teljesen új a két induló modell, az U 216 és az U 218. Ezek az eddigi Unimog U 20-at helyettesítik, és kevéssé térnek el az U 318-cal kezdődő sorozat, sorrendben felette elhelyezkedő eszközhordozóitól. Az U 216 és az U 218 típusok megegyeznek vele a szabad kilátást biztosító vezetőfülkében, beleértve az állítható kormányoszlopot és az egyéb újdonságokat; ehhez jön még a már ismert, egyedülálló Vario-kormányzás (a kormánykerék és a pedálok áttolhatók a vezetőoldalról a kísérő oldalára).

Az új Unimog nagy előnye a különösen kompakt méretekben rejlik. A tengelytáv mindössze 2 800 milliméter – ez még az U 318-énál is 200 milliméterrel rövidebb –, a fordulási kör 12,6 méter, szemben a 13,7 méteres eddigi értékkel (egyébként mindkettő személygépkocsikra jellemző érték). A négyhengeres motorok 115 kW (156 PS) és 130 kW (177 PS) teljesítménnyel állnak rendelkezésre. Az U 216 és az U 218 – 7,5-től 10 tonnáig három különböző teherbírási értékkel – a hasznos teher tekintetében is változatos felhasználásra és feladatokra alkalmas.

Unimog U 318-tól U 530-ig

Még nagyobb teljesítőképesség, még jobban irányítható fordulékonyság, kibővített bevetési lehetőségek – ez a teljeskörűen megnövelt hatékonyság jellemzi az Unimog U 318-tól az U 530-ig terjedő típusokat.

A motorok új csúcsteljesítményre képesek, hiszen az U 430 és az U 530 típusok 220 kW (299 PS) értéke az Unimognál valaha elért legmagasabb teljesítményt jelenti. A munka- és a menethidraulika továbbfejlesztett rendszerei is profitálnak a motorteljesítményből. A nagyobb hasznos teher szintén növeli a hatékonyságot. Az üreges alvázkerettel és az alumínium keréktárcsákkal sikerült csökkenteni az önsúlyt. A fejlesztők a tengelytáv lecsökkentésével igazi mesterművet alkottak, amely az Euro VI norma költséges komponensei ellenére is 80 milliméterrel rövidebb a korábbi U 300-énál (U 318 és U 423 típusokban). Ennek köszönhetően, valamint a nagyobb kerékelfordulási szög segítségével ezeknek a típusoknak a fordulási köre már egyértelműen kisebb az elődökénél.

Az új teljesítményhidraulika helyettesíti a csaptengely-szivattyúkat és a ráépített motorokat

VarioPower teljesítményhidraulika – ez a fogalom már régóta az Unimog különösen nagy teljesítményű eszközhajtását jelenti, amely most még hatékonyabbá vált. A kétkörös, egyenként 125 liter átfolyással és 280 bar üzemi nyomással működő hidraulika kívánságra egyszerre több munkafolyamattal vagy egy rendkívül nagy teljesítményigényű feladat elvégzésével is megbirkózik – körönként 58 kW csúcsteljesítményt nyújtva. Ez a továbbfejlesztés kiváltja a csaptengelyre rákapcsolható szivattyúkat vagy a ráépített dízelmotorokat, például utcaseprőgép-felépítménynél, ezáltal üzemanyagot, helyet és súlyt megtakarítva. Ha a teljesítményhidraulikára éppen nincs szükség, az Unimog alvázkeretében is lehet súlyt spórolni: a beépítési helyéről egyszerűen kiemelhető, így ennyivel is növelhető a hasznos teher mennyisége.

A rendszer a kormánykeréken elhelyezett kezelőgombokkal működtethető, az adatok pedig az új kombinált fedélzeti egység kijelzőjén leolvashatók. A teljesítményhidraulika az U 318-tól kezdődő Unimog típusokban érhető el.

Új, szinergikus menethajtás

Világújdonságként jelenteti meg az Unimog-eszközhordozó a hidrosztatikus menethajtás leginnovatívabb formáját, és ezzel az eszköz bevethetőségének egészen új dimenzióit nyitja meg. A hidrosztatika és a sebességváltómű kombinációja haladás közben sima váltást tesz lehetővé, szemben azzal, hogy eddig a rendszerek váltásánál egy rövid megállásra volt szükség. Az új, kényelmes Drive-Work-Modus pozitív hatása például akkor érezhető, amikor az útszéli zöldterület nyírásánál egy zajvédő fal hosszabb szakasza szükségtelenné teszi a munkavégzést. Ettől függetlenül az Unimog új hidrosztatikája 50 km/h sebességet is megenged a jármű számára – a hidrosztatikus teljesítmény 20%-kal megnövekedett. Miközben a fokozatmentes haladás és munkavégzés különösen a tengelykapcsoló kopását csökkenti, a munkateljesítményt viszont növeli, a sebességváltóművel történő haladáskor az optimális hatásfoknak köszönhetően üzemanyagot takarít meg. Míg az EPS-szel kapcsolt hajtásnál a vezető a tengelykapcsoló működtetésével végzi a váltást, az opcionálisan kapható EAS automatizált kapcsolás csatlakoztatásával a váltás teljesen automatikusan megy végbe. Az új szinergikus rendszer kényelmesen kezelhető a kormányoszlopon elhelyezett kapcsolóval, hidraulika-joystickkel vagy választhatóan pedállal.

Unimog-eszközkompetencia – több mint 1000 lehetőség

Az Unimog-eszközhordozók bevetési sokoldalúsága legendás, hiszen az Unimog termékfejlesztésért felelős tervezői több mint 1000 lehetőséget ismernek. Az Unimog U 216 és U 530 közötti típusok nagy előnye a négyszeres eszközkihasználás. Három beépíthető területet kínál – elöl, hátul és a tengelyek közt –, valamint a segédoldalvázra is rá lehet építeni. Az eszközök energiaellátása történhet hidraulikusan, mechanikusan vagy elektromosan. A bevetési listán sok más mellett szerepelnek például a közszolgáltatások, az energiaipar, az erdőgazdálkodás, az agrárlogisztika, az építőipar vagy közúti-vasúti (kétéltű) alkalmazás. Legyen szó reptéri szolgálatról, napenergia-telepek tisztításáról vagy hágókon a hóeltakarításról – az Unimog számára szinte nincs idegen terület. Éppen ez teszi egyedivé az Unimogot a haszongépjárművek világában.

Koncepció a legmagasabb biztonsági szint

A sávtartás, a pontos kormányozhatóság és az ABS használata eredményeként a tehergépjármű biztonsági szintje valósul meg az Unimogban. Ezenfelül a tengelyterhelés optimális eloszlása, valamint az egyforma méretű kerekek ugyancsak előnyösen hatnak a jármű menet közbeni viselkedésére. A szabad kilátást biztosító vezetőfülkével pedig az Unimog saját, egyedi mércét alkotott: elöl panoráma szélvédő, mélyre húzott oldalüvegek, rövid motorháztető és széles látómező a menet- és munkaterületre. Az elülső kamerás monitorrendszer egészen újszerű módon tehermentesíti a vezetőt, szabad rálátást nyújtva közvetlenül a jármű előtti tartományra, és megkönnyítve az eszközök csatlakoztatását.

Nem utolsósorban a jó terepjáró képesség is az Unimog mellett szól! A portáltengelyes kialakítás, a nagyfokú talajszabadság, az önzáró differenciálmű, a szimpla kerékabroncsok és a mélyedésekből való „kihintáztatás” lehetősége (Electronic Quick Reverse) mind idetartozik.

Ha karbantartásról, diagnosztikáról vagy javításról van szó, az Unimog esetében szintén mindenről gondoskodtak. Több mint 130 ország 650 szervizpontján fogadják a szakértő Unimog-partnerek a járművet, a kínálati csomag pedig a speciális szervizajánlatokkal és a finanszírozási szolgáltatásokkal válik teljessé.

Pappas Auto Magyarország Kft.
www.pappas.hu