fbpx

A sok munka előbb vagy utóbb eredménnyel jár

Írta: Szerkesztőség - 2011 április 05.

Lezajlott az első AgrárgépShow Etyeken. A látogatók már a nyitás napján megrohamozták a kiállítást, és a másik két napon, ha lehet, még tovább fokozódott az érdeklődés. Kiállítóként olyan hazai gépgyártót kérdeztünk meg a helyszínen tapasztaltakról, aki folyamatosan fejleszti termékpalettáját, miközben külföldi piacokon is jelen van. Nyárádi Attila, a Framest Kft. ügyvezetője már itthon és külhonban is sok tapasztalatot gyűjtött a talajművelés terén.

— Az Ön cége is azon úttörők közé tartozik, akik bíztak az első AgrárgépShow sikerében, és itt állítottak ki. Hogyan értékeli a kiállítást a második nap után?

— Igaz, hogy nagyon sok meghívót küldtünk ki partnereinknek, de ezen és a várakozáson felül is szép számban érkeztek látogatók. Az érdeklődés nagyon nagy volt az eddigiek során, ráadásul az emberek nemcsak a regisztrációkat, de szerintem 100-on felül lesz a konkrét érdeklődők száma — a második nap után –, és bár az utolsó naptól nem sokat vártam, mert ez általában olyan kirándulós alkalom szokott csak lenni, de már ma reggel öt olyan gazdával beszélgettem, akikkel később kell majd leülni tárgyaim. Azt hiszem, hogy az újdonságnak is van “varázsereje”, ezért is érkeznek ennyien. Mi mindenesetre jó kiállítást zárunk.

Úgy láttam, kolbászok lógtak dekorációként a standjukon. Ez azt jelenti, hogy egy magyar gépgyártónak a több lábon állás miatt más tevékenységet is kell végeznie, avagy olyan jól mentek a dolgok, hogy kolbászból van a kerítés?

— Jó lenne, ha kolbászból lenne a kerítés, de nem így van; egyszerűen csak azt akarom szemléltetni, hogy én, mint magyar gépgyártó, a beszállítóimat is lehetőleg a magyarok közül választom. Ha ajándékot osztok, akkor a szomszédos gazda szürkemarha-szalámiját fogom becsomagolni és odaadni, és a magyar fűzött fokhagymát, a magyar pirospaprikát rakom ki dekorációnak. Ezzel azt szeretném kifejezi, hogy van mit megmutatnunk, eladnunk, sok olyan lehetőség létezik, amivel egymást segíthetjük. Ahogy hiszek a gépeim minőségében, úgy bíztatok mindenki mást, például a szomszéd gazdát is, aki a szürkemarha-szalámit csinálja, hogy ő is bízzon magában, a termékében, és higgye el, hogy jó minőségű, értékes, nagy hozzáadott értékkel bíró árut, s nem csak alapanyagot kell előállítani.

Hoztak-e valami újdonságot a kiállításra, ami eddig nem volt ismert a nagyközönség számára?

— Két terméket: az egyik egy gyomfésű, ami a növényvédőszerárak növekedésével és a gyomirtószerek számának drasztikus csökkenésével felértékelődik. Mechanikus gyomirtás, vetés után vagy a korai stádiumban lehet használni, és ezt a gépet kifejezetten gazdálkodói kérésre fejlesztettük ki. Ami újdonság a többihez képest, hogy 20-20 cm-es átfedése van; ilyen gépet senki nem kínál. A másik pedig, hogy a 12 méteres gép is belefér abba a szállítási magasságba, ami egy MTZ-vel köny-nyen szállítható, ezt egy okos szerkezettel sikerült elérnünk. Volt rá több érdeklődő is, de még ismeretlen azoknak, akik megszokták tőlünk, hogy talaj megmunkáló gépeket gyártunk és most egy merőben más szerkezettel és felhasználási körrel is jelentkeztünk itt az AgrárgépShow-n. A másik újdonság tulajdonképpen egy kiegészítés a Reptil nevű gépünkhöz, amely nagy sikereket ért el az elmúlt évben. Olyannyira, hogy sok helyre el sem jutottunk vele a bemutató körút során, mert menet közben eladtuk, és aki megvette, nem adta kölcsön, hanem rögtön munkára is fogta.

Elég komoly lehetőségek nyíltak meg a tavasszal is, mert a sok, őszszel szántatlanul hagyott területnek a korai, egy-két menettel történő megmunkálásához ez egy jól használható eszköz. Leginkább arra jó, hogy első menetben megvágjuk és szikkasztjuk a talajt henger nélkül, majd néhány nap múlva a második menettel már egy vethető magágyat készítünk. Nem kell szántani a földet, nem kell tárcsázni, nem kell “gyurmázni”, kezelhető állapotot tudunk csinálni úgy, hogy a keréknyomokat kiszedjük. Erre a gépre tettük rá a levegőtovábbítású elektromos magadagolású aprómagvető gépet, amely a nevében ugyan aprómagvető, de búzát is ki lehet vele juttatni. Ezzel elsődleges cél, hogy az ÁKG-ban a zöldtrágya kijuttatásához egy olyan komplex gépet adjunk, amelyik adott esetben egy menetben végez mélyítő művelést, felszíni megmunkálást, vetést és vetéslezárást is. Ezt a gépet lehet használni — s ezzel már az igényesebb gazdákat céloztuk meg — akár árurepce vetésére, de mustárhoz és lucernához is. Ezt a vetőeszközt szeretnénk a gyártóval továbbfejleszteni, és a többi gépünkre, a tárcsás lázítóra és a gyomfésűre is feltenni. Néhány olyan nyugat-európai ötletet láttunk, amelyik például a hazai nem létező legelőfejlesztés eszköze lehet a jövőben. Tehát szélesebb alkalmazási körben szeretnénk ezt az adaptert is használni.

Mit vár az idei évtől az értékesítés terén? Mit lát a “varázsgömbben”, vannak-e esetleg elvárt számok, konkrét elképzelések?

— A varázsgömbben azt látom, hogy sokat kell dolgozni, és sok segítséget kell adni a gazdáknak. Sokan kérdeznek a támogatások felől, de az emberek a bizonytalan válaszok ellenére is bizakodóak. Magasak az árak, és úgy tűnik, hogy tartósan azok is maradnak. Nagy kérdés, hogy ez az év mit hoz csapadék viszonylatában, de ha hasonlóan rossz idő lesz, mint tavaly, akkor komoly nehézségek következhetnek, persze tovább növekvő árakkal.

Úgy gondolom, az értékesítés terén nem lesz visszaesés, sőt 25-30%-os növekedést várok, ugyanis azt látom, hogy amennyiben ezekkel a gépekkel pénzt lehet megtakarítani, akkor az emberek invesztálni fognak ilyen technikákba. Bízom abban, hogy jó számaink jönnek idén, miközben persze sokat kell ezért dolgozni, de egyszer majdcsak lesz a munkának eredménye.

Úgy tudjuk külföldi piacokon is értékesítettek gépeket. Mely piacok ezek? Hogyan látja az ottani lehetőségeket?

— Az Axiál leányvállalatain keresztül Romániában és Szlovákiában is történik értékesítés. Romániában most egy kicsi megmozdult a piac, nagyobb darabszámot rendelt a kereskedő. Ott is most kezd beérni ez elmúlt 3-4 év munkája, ami azonban még nem egyenes arányban tükrözi az ottani lehetőségeket. Ugyanakkor az is igaz, hogy Romániában gátja a növekedésnek a támogatások viszonylagos hiánya. Szlovákiában egyelőre nem mozdult meg a piac.

Ezeken az országokon kívül Svédországban is értékesítünk, ami nagyon komoly kihívás, de a gépek már az ottani körülmények között is bizonyítottak, bár néhány “svédcsavart” bele kell vinnünk a technikába, hogy annak a piacnak az igényeit jobban ki tudjuk elégíteni. Viszont van olyan gépünk is, amelyik az ott használt, évek óta megszokott eszközökhöz képest meglepően jobb teljesítményt produkált. Konkrétan arról van szó, hogy az egyik gépünk használata közben a gazdák észrevették, hogy 50-60%-kal kevesebb követ hoz a felszínre a mi masinánk, mint amit addig alkalmaztak.

Bulgáriában nincs számottevő perspektíva jelenleg, tavaly támogatás nélküli csend volt, nulla értékesítéssel. Nagyon ígéretes viszont a szerb piac. Itt dinamikus, fiatal kereskedőnk van, aki megérezte a gépeinkben rejlő lehetőséget, és jól pozícionálja a termékeket. Nagyon sok bemutatót rendeztek tavaly, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 8-10 db gép is gazdára talált, ami nagyon kellemes meglepetés volt számunkra. Ezzel azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a befektetett munka azért előbb-utóbb meghozza az eredményt.

HL