fbpx

Vektor Holding Kft.

Cím: major út
Telefonszám: 06-70/375-4819

A Vektor Holding Kft. határokon átívelve igyekszik vevőkörét a lehető legmagasabb szinten mezőgazdasági gépekkel, tanácsadással kiszolgálni. Honlapunk elkészítésének elsődleges célja az volt, hogy az Önök munkáját megkönnyítsük és gyorsítsuk az információk áramlását. Ma amikor szinte minden vállalkozásban, háztartásban jelen van a számítógép és az internet, rendkívül fontosnak tartjuk, hogy mi is elérhetőbbek legyünk az Önök számára, illetve Önök is a mi számunkra. Fontosnak tartjuk, mert tudjuk, hogy Önök reggeltől-estig szinte megállás nélkül dolgoznak, ezért nincs idejük napközben a különböző problémákat kezelni és aránytalanul sok időt eltölteni utánjárással, telefonálgatással.

Este mikor hazaérnek és nyugodtan tudnák intézni a dolgaikat, akkor általában nem érik el azt, akit szeretnének, de éppen ez az amiben ezzel az új elektronikus kereskedelmi szolgáltatással támogatni szeretnénk Önt és vállalkozását.

Honlapunkon keresztül bármikor kényelmesen megtekintheti programajánlatunkat, lekérdezheti termékeinkkel kapcsolatos összes információt, prospektust, műszaki adatokat és ezen információk kiegészítéseként minél több videófilmet ajánlunk figyelmébe, melyek megtekintésével vizuális információhoz juthat a termékek működésével kapcsolatban. Kérhet tőlünk árajánlatot vagy egyéb információkat, különböző gépteszteket, hogy még a telefont sem kell felemelnie.

Regisztráljon honlapunkon és mi megkönnyítjük, egyszerűbbé tesszük munkáját és hatékonyabbá gazdálkodását.

Elsődleges célunk, hogy az Önök gazdasága folyamatosan fejlődjön és egyre előbbre jusson, mi pedig osztozhassunk Önökkel ebben a sikerben.

Mit is nyújt Önöknek ez a honlap a nap 24 órájában?

– Egy kattintással megtudhatják az aktuális mezőgazdasági gépkereskedelmi információkat.- Információt kaphatnak kereskedőinkről, munkatársainkról, elérhetőségeinkről és minden másról, ami Önöknek még fontos.- Kérdéseket fogalmazhatnak meg írásban műszaki problémákról, melyekre mi legjobb tudásunk szerint megoldást javaslunk válaszunkban.- Leírhatják véleményüket, javaslatokat tehetnek arra, mi az, amit Önök még fontosnak tartanak, vagy ami megkönnyítené az Önök munkáját!

Őszintén hiszünk benne, hogy az egymásnak kínált lehetőségek, kölcsönös előnyökké kovácsolódnak és üzleti kapcsolatunk Önökkel egyre tovább fejlődik, illetve teljesen új távlatokat nyithat.