2024 fontos év volt a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) számára az agráriumban jelenlévő munkaerőhiány javítására tett törekvéseiket illetően. Ekkor indította ugyanis útjára a Szövetség a MEGFOSZ Akadémia Tehetséggondozó Programját, amely az első évben rendkívül pozitív visszajelzésekkel övezve zárult. Nem volt kérdés tehát a képzés folytatása, amely a 2025/2026 – os tanévben is kezdetét vette.
A tavalyi évben az akkor 11. évfolyamon tanuló diákok vettek részt először a képzésben, amely a mezőgazdasági gépész tanulóknak a hagyományos tanmenet mellett kiegészítő tananyagokat, a technológiai újítások bemutatását és gyakorlati oktatást biztosít az alapképzés mellett kiemelt szinten. A képzésben induló diákok sikeres szintfelmérő vizsgát tettek a tanév végén és az idei évben 12. évfolyamon folytatják tanulmányaikat, amely során továbbra is kiemelt hangsúlyt kapnak a tanmenethez szorosan kapcsolódó kiegészítő képzési anyagok. A program a tavalyi évben indult és felmenő rendszerben kerül megvalósításra jelenleg két intézményben. A Déli Agrárszakképzési Centrum Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Vépi Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola és Kollégium biztosítja a diákok számára a MEGFOSZ Akadémia Tehetséggondozó Programjában való részvételt. Az iskolákkal elindított és folyamatosan fenntartott szoros együttműködés elengedhetetlen feltétele a Program sikerességének. Az idei tanévben folytatódik tehát a diákok képzése, amelyben a jelenlegi 11. évfolyamos diákok is megkezdhetik tanulmányaikat. A Programba jelentkező diákokat egy személyes felvételi elbeszélgetés során hallgatták meg a MEGFOSZ Agrárgépész Szakképzési Bizottság tagjai.


A Szövetség rendkívül fontosnak tartja, hogy a Tehetséggondozó Programban azok a diákok vehessenek részt, akik már most kiemelten elköteleződtek az agrárgépész hivatás iránt és rendelkeznek azokkal a kiemelkedően fontos tulajdonságokkal, amelyek később elengedhetetlenek lesznek egy kiváló agrárgépész szakember számára.
Forrás és képek: MEGFOSZ
GÉPmax Tudástár: MEGFOSZ Akadémia – A MEGFOSZ Akadémia Tehetséggondozó Programja a jövő agrárgépészeit készíti fel modern technológiai ismeretekkel és gyakorlati oktatással.

