fbpx

Telehandler TH407C – munkára született

Írta: Szerkesztőség - 2016 október 18.

Az új fejlesztésű Caterpillar TH C-sorozat egyre nagyobb sikereket ér el a teleszkópos rakodók mezőgazdasági piacán. E havi tesztünk alkalmából a Bio-Fungi Kft.-hez látogattunk el Áporkára, ahol nyolc Cat TH407C rakodó dolgozik.

Jenei István, a Bio-Fungi Kft.
alapanyag-beszállítási üzletágvezetője

Évente 100 ezer bálát készítenek

Szeptemberi napsütéses reggelen érkeztünk a Bio-Fungi Kft. áporkai telepére, ahol rendkívül impozáns, tiszta, rendezett és modern üzem fogadott bennünket. Jenei Istvánt, a Bio-Fungi Kft. alapanyag-beszállítási üzletágvezetőjét a nyolc darab, új sorozatú Cat TH407C rakodó használata során szerzett tapasztalataikról kérdeztük, s először arra kértük, mutassa be cégüket.

– A Bio-Fungi Kft. 1992-ben kezdte működését betéti társaság formában, majd 1994-től korlátolt felelősségű társaságként folytatja tevékenységét – kezdte a visszatekintést a szakember.

– A cég az első időszakban kizárólag gombatermesztéssel és -kereskedelemmel foglalkozott, 2000 óta azonban gombakomposztot és gombaalapanyagot is előállít.

A Bio-Fungi Kft. két telephelye közül itt, Áporkán állítjuk elő a gombakomposztot. Ez a komposztüzem a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően ma az Európai Unió legszigorúbb környezetvédelmi elvárásainak is megfelel.

A Bio-Fungi Kft. másik telephelye Ócsán van, ott található a gombatermesztő farmunk, ahol az Áporkán előállított gombakomposzt letermelése zajlik. Cégünk két fő gombafajtával foglalkozik: csiperke- és a laskagombával.

A Bio-Fungi Kft.-nek jelenleg 200 dolgozója van, s elmondhatjuk, hogy cégünk mára Középkelet-Európa egyik vezető gombaipari cégévé fejlődött. A Bio-Fungi Kft. tulajdonosainak szakmai hozzáértését mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyakorlati tapasztalataik átadásáért gyakran keresik fel őket a hazai, agrártanulmányaikat végző diákok, valamint a nyugat-európai és a tengerentúli gombatermelők is.

A Bio-Fungi Kft. állandó minőségi ellenőrzés mellett 10 országban mintegy 200 hazai és külföldi gombatermelőt lát el az év 365 napján kiváló minőségű alapanyaggal. A cégünk által előállított kész gomba egy részét hazánkban, nagyobb hányadát azonban külföldön értékesítjük.

A Caterpillar TH407C teleszkópos rakodókat az áporkai gombakomposzt-előállító telephelyünk komposztgyártás alapanyag-beszállítási ágazata használja, ahol évente több mint 100 ezer nagy kockabálát készítünk; ezek súlya mintegy 500 kg darabonként.

3 000 kamionnyi árut mozgatnak két hónap alatt

A Cat Telehandler rakodókat számos munkafolyamatra használjuk. Ezekkel a gépekkel gyűjtjük össze a kockabálákat, s rakjuk fel a kamionokra, hogy a telephelyünkre szállítsuk feldolgozásra, ahol szintén Cat TH407C rakodókkal levesszük a kamionokról, kazalba rakjuk a bálákat. Természetesen a bálák telephelyen belüli mozgatását is a Telehandler gépekkel végezzük.

A nagy mennyiségű kockabálát az ország több pontjáról szállítjuk a telephelyünkre; több mint 3 000 kamionnyi árut kell megmozgatnunk rövid idő, mintegy két hónap alatt. Ez rendkívül jól szervezett munkát és kiváló gépeket igényel, ezért erre az időszakra minden évben nyolc vagy kilenc, mindig fiatal Cat rakodógépet bérelünk a Huntraco Zrt.-től. Az ehhez az intenzív munkához szükséges erőgépeket szintén béreljük, viszont tizenegy saját tulajdonú bálázógéppel is rendelkezünk.

Bérlet – szigorú elvárásokkal

– Miért esett a választásuk a Caterpillar márkára?

– Mint mondtam, nekünk mindössze egy-két hónapig van szükségünk nagyobb rakodókapacitásra, az év többi részében a cégünk tulajdonában lévő gépekkel oldjuk meg a szükséges rakodási munkálatokat.

Fontos elvárás részünkről a rakodógépekkel kapcsolatban, hogy legalább 6-7 méter magasra tudjanak emelni, rendkívül üzembiztosak legyenek, valamint megfelelő légkondicionáló berendezésre is szükségünk van, hogy a gépkezelők még a nyári hőségben is megfelelő munkakörülmények között tudjanak dolgozni.

Kevés olyan cég van hazánkban, amelyik képes a nyári időszakban rendelkezésünkre bocsátani ennyi teleszkópos rakodót. Így az a legpraktikusabb megoldás, ha egy helyről tudjuk bérelni ezeket, hiszen így kedvezőbb árat kapunk.

A döntéskor az is fontos szempont volt, hogy olyan cégtől béreljünk teleszkópos rakodókat, amelyik kiváló és gyors szervizelést képes biztosítani a gépekhez. Mindezek miatt esett a választásunk a Huntraco Zrt.-re, ahol mindezt megkaptuk.

A Bio-Fungi Kft. számára a gépek bérlése kedvezőbb a vásárlásnál, tekintettel arra, hogy egyszeri munkacsúcs idején van szükségünk a teleszkópos rakodókra, akkor viszont egy gép sem eshet ki a munkából, még rövid időre sem. Úgy gondolom, hogy a bérbeadó cégnek is érdeke, hogy minél több üzemórát használjuk a rakodókat, így talán még fokozottabban figyelnek a szervizelés gyorsaságára, hiszen nálunk a munka csúcsán minden óra számít.

Kis helyen is erősek

– Az eddigi használat alapján hogyan értékeli az új Cat TH407C teleszkópos rakodókat?

– Az elmúlt évek során is Cat Telehandler rakodókat béreltünk, azokkal is elégedettek voltunk. Az új TH407C rakodók is jó választásnak bizonyultak, hiszen kezelésük egyszerű, kis helyen képesek dolgozni, ami sokszor fontos szempont, hiszen gyakran szűk helyen kell a kamionokat rakodni.

Az új TH C rakodók sebességüknek és hidraulika-rendszerüknek köszönhetően gyors munkára képesek, ami szintén rendkívül jelentős tényező a mintegy két hónapos munka során.

– Mennyire elégedett a TH407C motorjával és üzemanyag-fogyasztásával?

– Bár a Caterpillar TH407C rakodónak nagy és erős motorja van, az üzemanyag-fogyasztása mégis igen kedvező. A gép üzemanyag-felhasználása természetesen függ a terheléstől, az időjárási körülményektől és a talajviszonyoktól, de el kell mondanom, hogy még kedvezőtlen időjárási körülmények és talajviszonyok mellett sem jelentős a fogyasztás növekedése. Azt is fontosnak tartom, hogy a TH407C teleszkópos rakodó kötött, nehéz talajon is rendkívül jól vizsgázott munkája során.

A korábban keresztben elhelyezett motorral ellentétben az új TH C motorja hosszanti irányban beépített, ezáltal nincs a gépen kis kardántengely, ami egy hibaforrással kevesebbet jelent.

Hibátlan váltó, hatékony fékrendszer

– Erőátvitel, fékezés és kormányzás tekintetében hogyan értékeli az új Telehandler rakodót?

– Több éve használunk Cat Telehandlereket, de a váltójukkal még egyszer sem volt probléma, az is jól és üzembiztosan működik. Az új TH C a hatfokozatú powershift váltójának köszönhetően nagy sebesség elérésére képes, minden körülményhez van megfelelő fokozata.

Bár a Caterpillar TH407C rakodó 40 km/h sebességgel is tud közúton haladni, a gép fékrendszere rövid idő alatt képes megállítani a teleszkópos rakodót. Más márkájú rakodó kezelői panaszkodtak arról, hogy a lábuk megfájdult a munkaidő végére a sok fékezéstől – a TH C esetében ilyen probléma nem jelentkezett.

Az új Telehandler a hosszanti irányban elhelyezett motor miatt ugyan némiképp hosszabb a vetélytársaknál, mégis igen fordulékony és jól manőverezhető. Úgy gondolom, ez annak is köszönhető, hogy a TH C háromféle kormányzási móddal rendelkezik. A rakodó gépkezelője az elsőkerék-kormányzás, az összkerékkormányzás vagy hátsókerék-kormányzás közül választhat.

– Megfelelőnek tartja a Telehandler hasmagasságát?

– A rakodógépek hasmagassága cégünknél nem jelentős szempont; nem dolgozunk olyan körülmények között, ahol ez fontos kérdés lenne. A környéken több olyan cégnél is használják a Caterpillar TH C rakodókat, ahol a hasmagasság számít, de elmondásuk szerint ez náluk is megfelelő.

– Mondjon néhány szót a TH C fülkéjéről!

– Az új Telehandler fülkéje kényelmes, nem zajos, kiváló munkakörülményt biztosít a kezelőjének. A gépből a kilátás megfelelő, a kezelőszervek jól elhelyezettek, jól kézre állnak, a Cat TH407C-ről elmondható, hogy könnyű vele a munka.

– Hányféle adapter csatolható a géphez?

– Cégünknél kétféle adaptert használunk a rakodókhoz. A bálák mozgatásához szalmavillát, az ömlesztett áru rakodásához pedig kanalat. A TH407C gyorscsatlakozójának köszönhetően a különböző adapterek gyorsan és egyszerűen cserélhetők.

Az új Caterpillar kapható olyan átalakító rendszer, amelynek köszönhetően más gyártó rakodóeszközeit is lehet használni a Telehandler gépekhez, de nekünk nincs rá szükségünk.

A hosszában elhelyezett motor előnyei

– Mennyire tartja megbízhatónak és üzembiztosnak az új TH C-t?

– Az eltelt két-három hónap alatt, amióta a nyolc darab új sorozatú Telehandlert használjuk, mindössze néhány kisebb hiba merült fel, amit a Huntraco Zrt. szervizes kollégái rendkívül gyorsan megjavítottak.

Összességében elmondhatom, hogy meg vagyunk elégedve a rakodókkal, mert üzembiztosak, mindig lehet a munkájukra számítani.

– Szervizelés és napi karbantartás tekintetében mi a véleménye a rakodóról?

– A TH407C igen alacsony szervizigényű gép. A Huntraco Zrt. szerelői rövid időn belül telephelyünkre érkeznek, amennyiben hívjuk őket. Jó a kapcsolatunk a Huntracóval, minőségi termékeket biztosítanak, mindig nagy figyelmet fordítanak arra, hogy gépparkjukat újítsák, kevés üzemórával rendelkező gépeket bocsátanak a rendelkezésünkre.

Az új Cat TH C rakodó napi karbantartási munkálatait helyben oldjuk meg. Ezek egyszerűen és gyorsan elvégezhetőek, köszönhető többek között a motorelhelyezésnek, így ugyanis a szervizelési pontjait jól hozzáférhető helyre tudták tenni.

Tekintettel arra, hogy mi gyakran nagyon poros környezetben dolgozunk a gépekkel, rendkívül jó megoldásnak tartom, hogy az új Telehandler rakodó hűtőventilátorának forgásiránya a fülkéből változtatható, ami megkönnyíti a tisztítást.

Emellett a szűrőket és a légkondicionáló berendezést naponta akár többször is tisztítjuk nagynyomású levegővel, s időnként át is mossuk. A megfelelő pontoknál elvégezzük a zsírozást, a TH C-nek nincs más napi karbantartási igénye.

Stabil partner

– Mennyire elégedett a gép teherbírásával és emelési kapacitásával?

– A TH407C teleszkópos rakodó maximális teherbírása 3,7 tonna. A mi cégünk ezt nem használja ki, de úgy gondolom, hogy masszív alvázának és gémszerkezetének köszönhetően nehéz rakományok mozgatása során is jól teljesít.

Az új TH407C teleszkópos rakodó 7,3 méter magasra képes emelni, aminek számunkra a kockabálák kazalba rakásakor van jelentősége. A TH C még a maximális emelési magasságnál végzett munka során is rendkívül stabil.

Összességében elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk az új Caterpillar Telehandler TH407C teleszkópos rakodóval; az előző Telehandler-változathoz képest számos előnyös újítást tapasztaltunk. Az új típus hidraulikája gyorsabb, a gép még fordulékonyabb, s a gémszerkezet kinyúlásánál jól érzékelhető a nagyobb terhelhetőség.

Az új Telehandler légkondicionáló berendezése is jobb lett az előző modelléhez képest, s a hatfokozatú powershift váltójának köszönhetően a gép még kifinomultabb lett munkavégzés közben.

A Caterpillar TH407C „munkára született”, a képességeiben teljesíti azokat az elvárásokat, amik egy teleszkópos rakodóval szemben felmerülhetnek.

Új Caterpillar Telehandler TH C-sorozat

Erős motor, kedvező üzemanyag-felhasználás

Az új Cat TH C-sorozat öt tagja közül a TH336C, TH337C, TH406C és TH407C típusok olyan nagyteljesítményű munkagépek, amelyeket kifejezetten a hatékony mezőgazdasági tevékenységhez alakított ki a gyártó.

A C-sorozat munkagépeibe új motorokat építettek, amik megfelelnek a Tier 4 Interim EU károsanyag-kibocsátási szabványnak.

A TH336C, TH337C, TH406C és TH407C típusok Cat-motorja biztosítja azt a teljesítményt és sebességet, amire egy gazdaságnak minden tevékenységéhez szüksége van. Ez a négy modell megvásárolható 3,4 és 4,4 literes lökettérfogatú motorral, 101, 124 és 142 lóerős változatban, biztosítva ezzel azt, hogy mindenki a számára szükséges munkaterheléshez megfelelő megoldást választhassa.

A gyártó tisztában van azzal, hogy a felhasználók gyakran használják ezeket a rakodókat poros és sáros környezetben, ezért a Cat TH C teleszkópos rakodókra olyan hűtőrendszert terveztek, ami ezzel a feladattal is megbirkózik. A motor, a sebességváltó és a hidraulika-rendszer mind saját hűtővel rendelkezik, amelyek speciális, „szögletesen bordázott maggal” készülnek. Ez lehetővé teszi a hűtőrácson átjutó anyagnak, hogy továbbhaladjon, és ne okozzon eltömődést.

A hidraulikus működtetésű ventilátor forgásiránya programozható, illetve manuálisan, a fülkéből kapcsolva megfordítható, hogy lefújja a külső hűtőrácsra rakódott port, így a gép a körülményektől függetlenül folytathatja a munkát.

Erőátvitel, fékezés és kormányzás – könnyű munkavégzésre hangolva

A Cat TH C hatfokozatú, terhelés alatt kapcsolható powershift váltója minden munkához biztosítja a megfelelő sebességtartományt, valamint közúton 40 km/h sebesség elérésére képes, emellett még üzemanyag-takarékos is. A váltónak köszönhetően továbbá kivételes vontatási képességgel is rendelkezik. A TH C powershift váltója hat előremeneti és három hátrameneti fokozattal rendelkezik.

A Cat új C-sorozatú teleszkópos rakodó fékrendszerét úgy alakították ki, hogy az akár 40 km/h sebességnél is biztonságosan, rövid idő alatt állítsa meg a munkagépet. Az új TH C légfékkel is felszerelhető, ezáltal kiválóan alkalmas akár 12 tonnás pótkocsi vontatására, még nehéz körülmények között is. A Cat teleszkópos rakodó opcionálisan normál fix, automata pótkocsi és hidraulikusan állítható vonófejjel egyaránt rendelhető.

A Telehandler TH C rakodók rendkívül jól manőverezhető gépek a három, egyszerűen szabályozható kormányzási módnak és az automatikus beállítórendszernek köszönhetően. Gyorsan és könnyen kapcsolhatjuk összkerék-kormányzásra, elsőkerék-kormányzásra vagy hátsókerék-kormányzásra a Cat rakodót. A jó manőverezőképességet segíti még a Telehandler keskeny alváza és szilárd tengelyrögzítése is.

Cat TH C – a legnehezebb munkák elvégzésére készült

A TH C teleszkópos rakodók változtatható löketű, terhelésérzékeléssel rendelkező dugattyús szivattyújának maximális áramlása 250 bar nyomásnál 150 l/perc, hidraulika-rendszerük egyszerűen kezelhető, gyors, mégis jól kézben tartható.

Az új Telehandler hidraulikus rendszerének terhelésérzékelése azt jelenti, hogy a rendszer csak akkor működik, ha szükség van rá. Ha épp nem használjuk a hidraulikát, a szivattyú leáll. Ez egyrészt csökkenti az üzemanyag-felhasználást, másrészt csökkenti a hidraulikus rendszer melegedését, ezáltal kopását is.

A Cat folyadékáram-elosztó szeleppel ellátott rendszere lehetővé teszi, hogy egyidejűleg finoman és nagy pontossággal tudjuk használni a gém összes funkcióját. A rendszernek köszönhetően nehéz teher emelésekor nincs szükség a motor felpörgetésére a nagyobb hidraulikanyomás elérésére, a szivattyú az üzemanyag-takarékosság érdekében alacsony motorfordulatszámon is maximális nyomást biztosít.

A Cat TH C gémlengés-csillapítása és gém flotálása egyetlen, könnyen kezelhető funkcióban megtalálható. A bekapcsolt gémlengés-csillapítás automatikusan működésbe lép, amennyiben a munkagép sebessége nagyobb, mint 4,989 km/h, ezzel biztosítja a gépkezelő kényelmét, a kisebb mennyiségű anyagkiszóródást a kanálból, valamint védi a munkagép szerkezetét a rázkódó terheléstől. A gém flotálása védi a drága padlófelületeket a kanál által okozott sérülésektől, illetve növeli a kanál vágóélének élettartamát.

A Telehandler TH C rakodó terhelésérzékelővel felszerelt hidraulikája, gyorsan mozgatható gémje, kis fordulási sugara és egykaros botkormányvezérlése mind csökkenti a munka elvégzéséhez szükséges időt.

A Cat teleszkópos rakodó Z-karos rudazata nagy felszakítóerőt biztosít mindenféle nehéz munkához, valamint gyorsabban billenthető a kanál a tehergépkocsik és pótkocsik megrakásakor, ami nagyobb termelékenységet jelent, a rövidebb idő alatt elvégzett munkának köszönhetően. A Z-karos rudazat nagyobb ürítési szöget is nyújt, amellyel hatékonyabban tudja megrakni és üríteni a gép kanalát.

Az új TH C a legnehezebb munkák elvégzésére is alkalmas, nagy vontatási teljesítményének, nagy felszakítóerejének, merev alvázának és gémjének eredményeként.

A nagyteljesítményű Telehandler munkagépek közül a TH336C és TH406C 6,1 méter maximális emelési magasságra és 3,3, illetve 3,7 tonna teherbírásra képes, míg a TH337C és TH407C 7,3 méter magasra képes emelni maximum 3,3, illetve 3,7 tonnányi rakományt.

Cat Telehandler TH C – bárhová eljuthat

Az új Telehandler manőverezhetőségét és a nehéz terepen végzett munkáját a gép 482,6 mm szabad hasmagassága segíti elő. A nagy szabad hasmagassággal, állandó összkerékhajtással, és a csökkentett csúszású differenciálművel a TH336C, TH337C, TH406C és TH407C típusok a legnehezebb körülmények között is tudnak dolgozni. A rakodó nagy tengelytávjának eredményeként pedig a gépkezelő nehéz útviszonyok között is kényelmesen vezethet, emellett a gyors rakodási műveleteknél kivételes a gép stabilitása, miközben manőverezhetősége nem csökken.

Érezze magát kényelemben!

A TH336C, TH337C, TH406C és TH407C vezetőfülkéjének tágas belső tere az egész munkanap alatt biztosítja a kényelmes munkakörnyezetet.

A jól kialakított vezetőfülke tágas és kényelmes, hatalmas lábtérrel rendelkezik, a kezelőszervek könnyen elérhetők. A nagyteljesítményű fűtő-, valamint az opcionálisan rendelhető légkondicionáló rendszer a vezetőfülke legfontosabb pontjain elhelyezett szellőzőnyílások segítségével az optimális fűtést, hűtést, párátlanítást és fagymentesítést egyaránt biztosítja.

A gyártó a gépkezelő igényeit szem előtt tartva három különböző vezetőfülke-opcióval kínálja a TH336C, TH337C, TH406C és TH407C gépeket. A Prémium vezetőfülkében megtalálható a textilhuzatos légrugós ülés, a nagyméretű fülkeajtó nyitható felső résszel, árnyékoló, munkalámpák, interaktív LCD monitor, billentyűzet, lopásgátló berendezés, valamint az egykaros botkormány.

A négy nagyteljesítményű Cat TH C ezenkívül rendelhető Prémium vezetőfülke légkondicionálással opcióval is – amiben légkondicionáló berendezés is van, a Prémium fülkével ellentétben –, valamint a Prémium Plus vezetőfülke légkondicionálással opcióban egy luxus kivitelű fűthető légrugós ülés teszi még kényelmesebbé a gépkezelő munkáját.

A TH336C, TH337C, TH406C és TH407C típusokba a gyártó új botkormányt szerelt. Az egyszerű, logikus és könnyen kezelhető új botkormány vezérli a gém valamennyi funkcióját, a külső hidraulikát és az erőátvitelt is. Az „előre-üres-hátra” vezérlés és a botkormányon történő sebességváltás különösen felhasználóbarát működtetést tesz lehetővé, valamint segít megelőzni az elfáradást a hosszú munkaórák alatt.

A Cat teleszkópos rakodó valamennyi hidraulikus kezelőszerve – a külső hidraulikát is beleértve – teljesen arányos működésű, ami a folyadékáram-elosztó szeleppel és a terhelésérzékelő szivattyúval igazán élvezetessé teszi az új Cat Telehandler gépek kezelését.

Munkaeszközcsere – akár a fülkéből

A TH C-sorozatú Cat Telehandler rakodó számtalan különböző munka elvégzésére képes, a különböző munkaeszközöknek köszönhetően. A Cat gyorsan cserélhető munkaeszközök széles választékát biztosítja annak érdekében, hogy a használó különféle munkákat tudjon gyorsan elvégezni egyetlen rakodógéppel.

A Cat-munkaeszközök választékával a munkagép rugalmassága a legtöbb mezőgazdasági alkalmazásra kiterjeszthető. A nagyteljesítményű munkaeszközök élettartama hosszú, kivételes termelékenység biztosítására készülnek. Minden típus szabályozható, állandó hidraulikus áramlással rendelkezik, ami ideális a munkaeszközökhöz, például seprűkhöz és szállítócsigákhoz.

A Telehandler munkaeszközei az IT-csatlakozóval gyorsan és egyszerűen cserélhetők, valamint kiválóan rá lehet látni a vezetőfülkéből a jobb oldali villa csúcsára.

Az opcionálisan rendelhető hidraulikus gyorscsatlakozóval a Cat-munkaeszközök a vezetőfülke elhagyása nélkül is gyorsan és hatékonyan cserélhetők. A Telehandler rakodókhoz a versenytársak munkaeszközeihez illeszthető csatlakozók is kaphatók, ezzel tovább szélesedik a Cat teleszkópos rakodókhoz elérhető munkaeszközeinek választéka.

Karbantartás, szervizelhetőség

A TH C-sorozat masszív felépítésének, egyszerű karbantarthatóságának, valamint páratlan Cat márkakereskedői hálózatának köszönhetően a legtöbb alkatrész egy napon belül eljut a helyi márkakereskedőkhöz, így csökken a rakodó várható állásideje.

A szervizelés ennél már nem lehet egyszerűbb. A TH336C, TH337C, TH406C, TH407C rakodók motorja és sebességváltója egy nagy, felnyitható motorházfedél alatt helyezkedik el, amit gázrugó támaszt alá. A napi ellenőrzéseket a földön állva el lehet végezni, s minden karbantartási pont könnyen elérhető. A szűrők beépítése függőleges elhelyezésű, hogy azok cseréjekor minimális legyen az olaj kifolyása, a motor pedig a szennyezés elkerülésére olajleeresztővel rendelkezik.

A szennyezés minimalizálása érdekében az üzemanyag- és hidraulikatartályok műanyagból készülnek, így a kondenzvíz nem károsítja az alkatrészeket.

A Cat C sorozatú rakodó 4,4 literes Stage IIIB motor dízel részecskeszűrővel rendelkezik, valamint passzív regeneráló rendszerrel szerelik fel, amihez nem szükséges a gépkezelő beavatkozása. A szűrőt mindössze 8-10 ezer üzemóránként kell szervizelni, ami csökkenti az üzemeltetési költséget.

A Cat márkakereskedői az új vagy a használt munkagépek értékesítésétől, a bérleti vagy az újraépítési lehetőségekig valamennyi felmerülő igényre megtalálják partnereik számára az optimális megoldást. A világszerte széles körben elérhető alkatrészeknek, a szakképzett technikusoknak és az ügyfél-támogatási megállapodásoknak köszönhetően a Cat ügyfelei biztosak lehetnek abban, hogy a megvásárolt munkagép üzemideje garantáltan a lehető leghosszabb lesz.

Cat Telehandler TH255C – kompakt rakodó, ami „falja a munkát”

A Cat TH255C teleszkópos rakodó megfelelő választás a szűk helyeken történő munkavégzésére, hiszen mindössze 1,8 méter széles, valamint 1,9 méter magas, így még a legalacsonyabb billenőajtók alatt is befér, valamint a keskeny folyosókat és rakodórámpákat is be tudja járni.

A Caterpillar TH 255C kicsinek tűnhet, mégis nehéz munkára alkalmas; akár 2,5 tonnát is képes felemelni 5,6 m magasra.

A TH255C teleszkópos rakodó hidrosztatikus erőátvitelének köszönhetően tökéletesen tud manőverezni az állatok között. 74 lóerős, TD 2,9L L4 típusú, a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó IIIB EU-szabványnak megfelelő motorja pedig hatalmas erőt biztosít a gyors rakodáshoz.

Cs Zs