fbpx

Szivattyú, kompresszor: erősít a Valasek Kft. az agráriumban is

Írta: GÉPmax - Hirdetés - 2021 szeptember 08.

Az idén 25 éves VALASEK Szivattyútechnika Kft. kiegyensúlyozott, közepes méretű családi vállalkozásként van jelen a hazai forgalmazók között a szivattyú- és kompresszorkereskedelemben. S ma már a mezőgazdasági szegmensben is neves, főleg európai gyártók termékeinek hazai disztribútora.

 

szivattyú

 

Folyamatos növekedés és bővítés

Továbbra is szerény, de folyamatos és stabil növekedéssel számol a Valasek Szivattyútechnika Kft. alapító cégvezetője, Valasek László. Nem céljuk, hogy a legnagyobb forgalmazók közé kerüljenek, üzletpolitikájuk alapján továbbra is hosszú távon szeretnék megőrizni helyüket a hazai szivattyú- és kompresszortechnikai piac nyolc-tíz meghatározó, közepes méretű cége között. Az 1996-os megalapítása óta családi vállalkozásként, magyar tulajdonban működő kft. kemény munkával ugyan, de biztos megélhetést nyújt az immár tíztagú családnak, valamint további négy alkalmazottnak és családjaiknak. A kft. forgalma megalapítása óta egyenletesen nőtt, igaz, a gazdasági válság hatására 2009-ben jelentősen visszaesett, ugyanakkor az utána következő években meghaladták a válság előtti szintet. A főleg nagykereskedéssel és javítással, karbantartással foglalkozó cég tavaly óta új helyen, Diósdon, az Ipari Területen működik, kellemes, ipari környezetben, immáron saját tulajdonú telephelyen.

 

PCM csigaszivattyú

 

1400 gyártót képviselnek

Jelenleg 12, főleg európai és amerikai cég hivatalos magyarországi disztribútorai, de egyéb gyártók szivattyúit és kompresszorait is értékesítik. Kínálatukban a legnagyobb olasz, dán, német, francia, svéd, angol és amerikai cégek termékeit forgalmazzák, összességében több mint 1400 nemzetközi és magyar gyártót, valamint beszállítót tartanak nyilván az adatbázisukban. A piac többi magyar disztribútorával, illetve a hazai gyártókkal is jó üzleti kapcsolatot ápolnak, ebből az éves forgalmuk mintegy 30-40 százaléka származik.

 

Forgalmazás – és a garanciák

A Valasek Kft.-nek nincsenek lakossági ügyfelei, leginkább ipari és mezőgazdasági vállalatokkal, olajipari, vegyipari, gyógyszeripari és élelmiszeripari cégekkel áll üzleti kapcsolatban, forgalma jelentős részét ezek a partnerek adják. Fő profilja a folyadék- és vákuumszivattyúk, valamint kompresszorok forgalmazása, manapság pedig a megújuló energiákhoz, elsősorban a bio- és pirogáz-termeléshez kapcsolódó műszaki termékek beszerzése és eladása. A vállalkozás saját javítóbázissal rendelkezik, így az általuk importált berendezések garanciális és garancián túli szervizelése mellett bármely típusú szivattyú és elektromotor mechanikus és elektromos karbantartását és javítását is elvégzi.

 

Kubicek levegő fúvó

 

Tervezés, kiszolgálás, minőség

A kft. a rendszerek egyedi tervezését is vállalja. Raktárkészlete minimális, az éves forgalom csupán 5-10 százalékát teszi ki. Ugyanakkor az elmúlt bő másfél évtizedben felhalmozott jelentős szakmai tapasztalatoknak köszönhetően olyan alkatrészeket is be tudnak szerezni, amely termékek gyártóinak egyáltalán nincs magyarországi kirendeltségük. Ezen kívül természetesen általános és széleskörű alkatrészbeszerzést is vállalnak.

Gyakorlatilag a mezőgazdaság teljes területére ajánlanak berendezéseket, ezek közül kiemelkednek a francia PCM excentrikus csigaszivattyúi, a német Homa merülő szennyvízszivattyúi, az olasz Varisco és az amerikai Gorman Rupp elektro- és dízelmotoros centrifugál öntözőszivattyúi, valamint a cseh Kubicek cég roots-rendszerű levegőfúvói.

A Valasek Kft. ISO 9001-2009 szerinti minőségirányítási rendszert működtet.

 

Valasek László
cégvezető