fbpx

A takarmánykiosztás nem a gépnél kezdődik

Írta: Sándor Ildikó - 2021 március 24.

Talán kevesen tudják, hogy a szarvasmarha-takarmányozás kapcsán jól ismert Strautmann-gépek ugyan valóban Németországban készülnek, de jelentős magyar hozzáadott értéket is tartalmaznak. Ellátogattunk tehát egy mátrai kistelepülésre, ahol a szószerinti vázat adó munkába pillanthattunk be, és a Strautmann-féle sikertörténet kulisszatitkai mellett az új gépek értékesítésébe is beavatott minket Keller Károly értékesítési igazgató.

 

A történet 1957-ban egy rendfelszedő kocsi tervezésével és gyártásával indult, hisz a kezdetektől a megfelelő takarmány előállítása volt a Strautmann-család célja. A technológia fejlesztésében nagy lépésnek számított 1988-ban, mikor bemutatták a spirális szeletelő rotorral felszerelt Super Vitesse rendfelszedő kocsijukat. Mára ebből már 6-féle modellcsaláddal vannak jelen a piacon, melyek elsősorban kapacitásban különböznek egymástól. Azóta már a negyedik generáció vezeti a közben 90 évessé „cseperedett“ német családi vállalkozást. A telephelyek, gyártócsarnokok időközben kinőtték a németországi Bad Laer régiót (majd az országot is), elindult világkörüli hódító útjára a Strautmann-gépgyártás, de egy valami nem változott: a fókusz a szarvasmarha-tenyésztés kiszolgálása a mai napig.

 

Strautmann Verti-Mix
Keller Károly értékesítési igazgató

 

TAKARMÁNYKIOSZTÁS STRAUTMANN-MÓDRA

A szarvasmarha tenyésztés sarkalatos pontja a takarmányozás, azon belül is a homogén takarmány biztosítása. Magasabb tejhozamot ugyanis akkor tudunk elérni, ha a takarmányunk homogén, és az állat már nem válogat tovább. Ráadásul gépesítésekor figyelembe kell venni a már meglévő tartástechnológia feltételeit ugyanúgy, mint az állatlétszámot. A vertikális keverőcsigás vontatott Verti-Mix takarmánykeverő- és kiosztó kocsikkal 1994-ben, míg az első önjáró takarmánykeverővel 1996-ban debütált a Strautmann, a mátranováki rögtönzött gépkiállításon a vontatott öt típusát ismerhettük meg közelebbről.

A vertikális keverőcsigák beépítésével (a hagyományos horizontális keverőcsigás rendszerrel szemben) nem roncsolódik a takarmány, maximálisan megőrzi a struktúráját, a gép nem tömöríti a takarmányt a keverés során, így ideálisan laza keveréket hoz létre. Majd a gyorsan elkészült, nagy mennyiségű takarmánykeveréket többféleképpen lehet kiosztani, ráadásul a gépek vonóerőigénye is alacsonyabb. A Strautmann saját fejlesztése az új Vario² keverőcsiga, amelynek elődjéhez képest 8%-kal kisebb a hajtásienergia-felhasználása, és egyedi késállítási lehetőséget biztosít minden takarmányféleséghez. Háromféle késváltozattal szerelhetők fel a Vario keverőcsigák:- normál kések: vegyes (szálas, szilázs) takarmánynál alkalmazható,- szalmavágó kések: a hosszú szármaradvány-struktúrát megőrizve, vegyes, magas szalma- és/vagy szénatartalommal rendelkező takarmány aprítására, keverésére optimális,- bálabontó kések: a gyors és hatékony bálabontásra alkalmas.

Alapkivitelben a Vario² csiga 15 mm vastag, de rendelhető 20 mm vastagságú „Heavy Duty” változatban is, amely 50%-kal hosszabb élettartamú, mint a hagyományos változat. Mindkét változathoz kopásálló „INNODUR“ élvédő és mágneses fémszeparátor is rendelhető. A Verti-Mix keverő kocsik a legoptimálisabb anyagáramhoz igazított adagolónyílásokkal rendelhetőek, ehhez viszont szükséges a helyszínhez történő tervezés, a megfelelő opciók kiválasztása.

 

Strautmann Verti-Mix

Egycsigás Verti-Mix takarmánykeverő- kiosztó kocsi

 

„Minden termelőt ismerünk, a megrendelést részletes helyszínbejárás, technológiai elemzés előzi meg annak érdekében, hogy minden opció pontosan kihasználható legyen“ – hangsúlyozza a személyes kapcsolat jelenlétét Keller Károly.

1 m3 űrtartalom napi egyszeri etetéssel számolva 6-8 tehén takarmány-előállítására képes – napi kétszeres etetéssel, oldalfaltoldással vagy nagyobb tartályméret választásával az állatlétszám növekedéséhez is gyorsan lehet alkalmazkodni. A 7,5-45 m3-es kiosztó kocsik kiszóródásgátló kerettel ellátott, kúp formájú tartályai 17 fokos tartályszöggel rendelkeznek, melyek kétféle (180 és 360 mm) magasságú oldalfalbővítéssel is kiegészíthetők, hisz a Strautmann-gépek tervezésekor a gazdaságok fejlesztésére, növekedésére is gondolnak. A szabadalmaztatott oldalfalmagasítással a teljesítmény természetesen megnövekedik, de már eredetileg olyan keverőcsigát építenek be minden kocsiba, hogy a maximalizálható teljesítményt is bírja.

Strautmann Verti-Mix

A háromcsigás vontatott Verti-Mix Triple

 

 

A tejhozam maximalizálásában a takarmány-összetételnek jut a legnagyobb szerep. A keverési arányok pontos betartását a PTM mérlegrendszer beépítésével segíti a Strautmann, amely modelltől függően hatféle kivitelben érhető el. Emellett a kiosztókocsik vezérlése is többféle felszereltségben rendelhető, az egyszerű hidraulikus ill. bowdenes változattól egészen a E-Control-ig, illetve a PTM mérlegrendszeren kívül más mérlegrendszerrel is elérhetőek a kiosztókocsik. A már meglévő etetési módszerhez alkalmazkodva a Verti–Mix kocsik oldal- és hátsó kidobónyílással, hidraulikusan felhajtható, vagy egyirányba kitolható kiosztó szalagokkal is igényelhetőek, sőt, állítható szórásirányú szalmakifúvó toronnyal is rendelhetők, amellyel akár 18-20 méteres szélességben tud a kezelő almozni. Ha a karámkialakítás megkívánja, almozó hengerrel is felszerelhetők a kiosztó szalagok.

A Strautmann a rendfelszedő kocsik, illetve takarmánykeverő-kiosztók mellett különféle mezőgazdasági pótkocsikat, silószállító kocsikat és szervestrágyaszórókat is kínál a gazdálkodóknak. De, hogy az értékesítésen túl, mi a magyar hozzáadott érték? 2015 óta a Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. Mátranovákon és Mátraterenyén épült üzemében készülnek a Strautmann-gépekbe később beépítendő lakatosipari, hegesztett alkatrészek, többek között az alvázak.