fbpx

IH Farmall traktorok Magyarországon

Írta: Szerkesztőség - 2011 december 29.

A Bábolnai Állami Gazdaság 1969 végén elsősorban a baromfitenyésztés terén szerzett tapasztalatainak felhasználásával zárt rendszerű kukoricatermesztési program megvalósítására tett javaslatot. Az akkori mezőgazdasági miniszteri tárca a szóban forgó kukoricatermesztési rendszert – kisebb-nagyobb politikai harcok árán – kísérleti jelleggel, zárt körzetben megvalósításra engedélyezte. A CPS keretében megvalósult a feltétel arra, hogy az Amerikában alkalmazott korszerű, nagy hozamot biztosító, kukoricatermesztési technológia adaptálása e rendszer keretén belül szervezetten történjen. Az 1970-ben 6000 hektáron megkezdett ilyen irányú tevékenység folyamatosan kibővült. A Bábolnai ÁG lett az alapító tagja a Corn Production System (CPS) társaságnak, amelyen keresztül a korszerű műszaki megoldások adaptálása is lehetővé vált. Az 1971-ben alakult Bábolnai Iparszerű Kukoricatermesztési Rendszer alapvetően tőkés országokból beszerezhető gépekre épült.

A tőkés országokból származó eszközök a talajművelés, a vetés, a növényápolás és a betakarítás gépeit ölelték fel. Az alakuláskor elsősorban még egy kisebb létszámú John Deere erőgépsort állítottak be az új termelési rendszer technológiájába, majd a következő évben, a kedvező terméseredményeknek köszönhetően egyre több gazdaság jelezte a rendszerhez való csatlakozási szándékát. Így 11 nagyüzem kapcsolódott be a Bábolnai ÁG rendszerébe. Az akkor még félig amerikai tulajdonú CPS ekkor kezdett tárgyalni a különböző tengerentúli gépgyártó cégekkel. Nem titkoltan kedvező árú, jó fizetési feltételekkel beszerezhetőerőgépeket kerestek, lehetőleg olyan gyártótól, aki energetikailag jól illeszkedő munkagépeket is előállít a traktoraihoz. A korábbiakhoz hasonlóan nehéz univerzális, hátsókerékhajtású, kis fordulási sugárral rendelkező, nagy vonóerejű típust kerestek.

Végül több jelentősebb tárgyalás és egyeztetés után az amerikai International Harvester ® , az IH gyártmányai mellett döntöttek, ugyanis a kedvező fizetési feltételek és a minden igényt kielégítő termékskála is egyaránt a jelentős múlttal rendelkező IH márka mellett szólt. Bár korábban már üzemelt néhány kisebb teljesítményű IH Farmall ®traktor hazánkban, de jelentősebb üzemeltetési tapasztalatok ekkor még ezekkel nem álltak rendelkezésre. 1971-ben érkezett meg az első 38 darab IH-1456 Farmall® típusú erőgép a CPS nagyigmándi központjába. Az 56-os széria az International Harvester ®Company Rock Island-i üzemében készült, ekkor már 2 éve. Az új, piros-fehér fényű kétkerékhajtású erőgépeket egy IH DT407 típusú, hathengeres, 6,7 liter lökettérfogatú, álló, soros elrendezésű, turbófeltöltős, 140 LE (DIN) teljesítményű dízelmotor hajtotta. A motor egy 160 literes hajtóanyagtartályból „táplálkozott”. Tolófogaskerekes sebességváltójához a nyomatékot egytárcsás száraz rendszerű tengelykapcsoló továbbította. A traktor lassításáról hidraulikus rendszerű tárcsás fékek gondoskodtak, a kormányzást pedig szervórásegítés könnyítette meg. Az erőgép a teljesítményleadó tengelyén keresztül – percenkénti ezer fordulat mellett – 132 lóerő továbbadására volt képes a hajtott munkagép felé. Az új traktorokat a CPS taggazdaságai közül a Bábolnai, Sárvári, Enyingi (7 db!) és Lajta-Hansági Állami Gazdaság kapta, de dolgoztak 1456-osok az Agárdi és a Környei Mezőgazdasági Kombinátban, illetve Sorkifaludon is. Az új IH erőgépek – a velük együtt beszerzett azonos márkájú vető- és talajművelőgépekkel – a minél nagyobb kihasználtság elérése érdekében több műszakban, éjjel-nappal dolgoztak. A Lajta Hansági ÁG területén több bemutatón is népszerűsítették az új CPS-technológia alapgépeit.

Időközben, 1972-ben a CPS Termelési Rendszer tovább bővült, így már több mint 65 000 hektár kukorica termőterületének megműveléséhez kellett a CPS-nek gépellátást biztosítani. Maradtak a jól bevált márkánál, és a korábbi szériát felváltó 66-os sorozat IH Farmall ® 1066 Turbo és 1466 Turbo modelljei mellett döntöttek. A megnövekedett igényeknek megfelelően – az illetékes állami tárcák pénzügyi támogatásával – kicsivel több mint 220 erőgépet rendeltek meg a Rock-Island-i gyártól, a rendszerükhöz akkor tartozó 36 mezőgazdasági üzem számára. A beszerzés kb. hetven százaléka a kisebb teljesítményű 1066 Turbo típusból állt, míg a fennmaradó részt a nagyobb teljesítményű 1466-os tette ki.

A külsőre szinte teljesen megegyező két változat közül elsőként a nagyobb, 1466 Turbo típusból érkezett 38 darab, ugyanennyi IH-710 ekével, illetve IH Cyclo 400 vetőgéppel párosítva. Az első beérkezést további szállítások követték, immáron az alacsonyabb teljesítményű kivitelből is. Az új IH traktorok és munkagépek konténerekbe csomagolva, fődarabokra szedve, repülővel érkeztek meg a tengerentúlról, majd a kirakodást követően kamionok segítségével jutottak el a nagyigmándi központig, ahol a CPS megfelelően kiképzett szakemberei szerelték üzemkészre a már gyárilag sárga színűre fényezett gépeket.

Felépítésben az új széria a korábbi 56-os családnál bevált elveken alapult, de a megújult külső mellett a gyártó több új megoldást is kifejlesztett és beépített az új szériába. Az IH Farmall ® 1066 Turbo traktort egy azonos márkájú DT414 típusú turbófeltöltéses, hathengeres, magas (2600 f/p) fordulatszámú vízhűtéses, dízel-, 135 LE (DIN) teljesítményű motor hajtotta, míg a 1466 Turbo változatban egy DT436 típusú hasonló jellemzőkkel bíró, de 155 (DIN) lóerős motor dübörgött.

Mind két traktor 16/8 fokozatú nyomatéknövelővel szerelt tolófogaskerekes sebességváltóval rendelkezett, amelyhez a motortól a nyomaték egy Dyna-Life ® gyártmányú tárcsás, száraz tengelykapcsolón keresztül érkezett. Az önhordó vázú erőgépek nyomtávja állítható volt, és mindegyik ikerkerékkel érkezett. A kormányzásuk már teljesen hidraulikusan működött, a hátsó futóművet pedig ugyancsak hidraulikusan kapcsolható differenciálzárral látták el.

Erő- és helyzetszabályzós hidraulikaemelő-berendezése 3200 kg emelőerővel bírt. Erőleadó tengelyükön 111, illetve 140 lóerő továbbítására voltak képesek a hajtott munkagép felé. A közel öt tonna tömegű erőgépek közül a gyengébb 1,1 millióba, míg az erősebb 1,3 millió forintba került akkor, amely összeget a gazdaságok 5 éven keresztül géphasználati díjként törlesztették vissza a terméstöbbletből a beszerzést és a szervizt biztosító CPS termelési rendszer felé.

A merőben új, korszerű technika megfelelő szakszerű kezelése érdekében a CPS 282 fő IH traktorost képzett ki oktatási központjában. Az új IH Farmall ® traktorok évente közel háromezer üzemórát dolgoztak a legkülönbözőbb mezőgazdasági munkákban. Az IHC – látva a lehetőséget a rohamosan fejlődő magyar mezőgazdaságban – együttműködési megállapodást kötött a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárral a hazánkban üzemelő IH traktorokhozenergetikailag jól illeszkedő IH-480 tárcsás borona gyártásáról, és emellett még speciálisan ezekhez az erőgéphez csatlakoztatható IH sorművelő kultivátorokat is beszerezett a CPS.

Néhány év leforgása alatt a gazdaságok megismerték az IH Farmall ® traktorok használatának előnyeit. Egy IH Farmall ® 1466 Turbo traktor, a hozzá kapcsolt IH-710-es ekével 10,8 hektárt szántott fel egy 12 órás műszakban, a fentebb említett 480-as tárcsával pedig közel 47 hektárt tudott elművelni azonos idő alatt. A jelentős kihasználtság mellett is kimagasló üzembiztonsággal dolgozó, korszerű, kényelmes erőgépek megalapozták az IH márka kedvező megítélését hazánkban.

Mivel az IHC a 66-os szériát 1975-ig gyártotta, így – ugyan már alacsonyabb darabszámban – a később csatlakozó üzemei számára az 1976-ban megjelenő új 86-os sorozat 1486 típusú tagját importálta az időközben már teljesen hazai tulajdonúvá vált Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer (IKR). Az új típust egy fejlesztett, légkondicionált fülkével látták el. Bár a motor a régi maradt, de erősítettek a differenciálzáron, hidraulikus rásegítővel szerelték fel a tengelykapcsolót, a régi tárcsás fékrendszert pedig egy olajfürdős többtárcsásra cserélték.

Az új traktor többek között az 1978-ban rendezett Bábolnai Napokon mutatkozott be. Manapság az egykori CPS által munkába állított IH Farmall ®traktorokból már alig lehet működőképes példánnyal találkozni, persze meglepő volna, ha ilyen nagyarányú kihasználtság után, közel negyven év elmúltával is használatban lennének. Azért ennek ellenére még létezik néhány üzemelő gép, sőt az 1466 típusból a gyűjtők napjainkban még külföldre is vittek ki, mivel ez egész Nyugat-Európában ritkaságnak számít.IH Farmall ®-1066 traktor angol nyelvű típuslapjaIH Farmall ®-1466 traktor angol nyelvű típuslapjaFarkas ImreA fotók a szerző magánarchívumának képei.([email protected])[m3 id=”megjelent-gm” ev=”2011″ ho=”05″ honev=”májusi”]>