fbpx

Sikeres folytatás

Írta: Szerkesztőség - 2019 november 08.

A Lemken alapvetően átalakította az Azurit szemenkénti vetőgépet, amely mostantól már a Solitair 12 műtrágyatartállyal is kombinálható, az eredményt kukoricavetés közben vizsgáltuk meg részletesebben.

A Lemken Azurit első bemutatkozása a 2013‑as Agritechnica szakkiállításhoz kötődik. Az azóta eltelt időben a cég a felhasználói igények figyelembe vételével megújította a gép műszaki tartalmát. Kíváncsian vártuk az eredményeket, mikor az egyik ilyen vetőgépet közelebbről is megvizsgálhattuk 2019-ben kukoricavetésnél – még‑hozzá az új, nagy Solitair 12 műtrágya‑tartállyal kombinálva.

NAGY MŰTRÁGYA-TARTÁLYKOCSI

Kezdjük akkor mindjárt az új kombinációval: a Solitair 12 vetőgépről származó műtrágya-tartálykocsi nem kevesebb mint 5800 liter térfogatú – ez 100 kg/ha mennyiséggel számolva közel 60 hektárra elegendő. A műtrágya két elektromotorral hajtott négy adagolón halad keresztül, és pneumatikusan egy saját ventilátor juttatja tovább a műtrágya‑csoroszlyákhoz. A Lemken adatai szerint a kijuttatott mennyiség 400 l/ha lehet – a haladási sebességtől függően. A leforgatás hagyományosan, méréssel történik, majd a mérési eredmények a fedélzeti számítógépbe kerülnek (a le‑forgatótálcák a műtrágya-tartálykocsi bal és jobb oldalán helyezkednek el). A rugóterhelésű műtrágyacsoroszlyák duplatárcsás technikával dolgoznak, és a műtrágyát sávban pontosan a DeltaRow duplasor két sora közé helyezik le – legalábbis egyenes előrehaladás‑kor. A lehelyezés mélysége (0-15 cm) a gép mindkét oldalán orsóval állítható be, a csoroszlyanyomás azonban egyedileg is meghatározható.

Mostantól az Azurit 9 a Solitair 12 tartálykocsival kombinálható

A tartály térfogata 5800 liter – ideális esetben ez akár 60 ha területre is elegendő

Egy saját ventilátor gondoskodik a megfelelő légáramlásról

Az elektromos meghajtású műtrágya-adagolók a tartály mindkét oldalán, balra és jobbra lent helyezkednek el

A műtrágyacsoroszlyák elhelyezési mélysége központilag állítható minden oldalhoz, a csoroszlyanyomás egyedileg

Az ikerkerekek elég helyet hagynak a következő 3. és 6. sor számára

A vonórúdon található súlyáthelyező munkahenger megakadályozza a negatív támasztóterheléseket a traktor vonószerkezeténél


Egy kétkörös és egy egyszeres működésű hidraulikacsatlakozó, valamint egy nyomás nélküli visszafolyó ág elegendő, a keringő olajmennyiség igénye körülbelül 51 l/min

Az Azurit két részben csukódik össze 9 méterről 3,0 m szállítási szélességre

Technikai adatok

adagolás: pneumatikusan, a dobra ható túlnyomás révén; 3 maglesodró/oldal (terminálon keresztül elektromosan állítható); adagolás a vetőmagigény szerint (Seed on Demand elven), tartalékkal a vetőegységben.

lehelyezés: DeltaRow duplasor 12,5 cm-es egysoros távolság; lehelyezés maglevezető csővel és felfogó tárcsával; egyedi sorok lekapcsolása művelőutak létrehozásához lehetséges; előtömörítés trapézhengerrel, visszatömörítés V-alakú nyomóhengerrel; max. csoroszlyanyomás kb. 250 kg

műtrágya-kijuttatás: Solitair 12 műtrágya-tartálykocsi 5800 l űrtartalommal, 2 elektromos hajtású adagoló, saját ventilátor; lehelyezés dupla tárcsás csoroszlyákkal, középen a DeltaRow sávban; lehelyezés mélysége oldalanként központilag állítható; a csoroszlyanyomás egyedileg állítható.

keret: kétrészes összecsukható; a sortávolság 75 cm méretek és tömegek: üres tömeg 5870 kg; szállítási szélesség 3,0 m

németországi listaár: 140 533 euró, nettó ár

A műtrágya-tartálykocsi alapkivitelben dupla 270/95 R32 méretű kerekeken helyezkedik el, míg az egyedi kerekek balra és jobbra a következő 3. és 6. sor mellett futnak. A szállítási szélesség 3,0 m, és a traktorra ható negatív támasztóterhelések elkerülése érdekében a vonórúdon található súlyáthelyező munkahenger áll rendelkezésre. Az Azurit 9 vetőgép és a Solitair 12 tartálykocsi csatlakoztatása ezért mindig a hárompont-függesztéssel történik.Ugyanilyen (egyszeres működésű) hárompont-függesztéssel helyezkedik el az Azurit 9 szemenkénti vetőgép a műtrágya-tartálykocsi mögött. Szállításhoz két részben csukódik.


A műanyagból készült központi vetőmagtartály térfogata 600 l, a bal oldalon található egy fellépő


Belül két töltöttségi szintet mutató szenzor van – oldalanként egy-egy


Az előművelő eszközök, a műtrágyacsoroszlyák és a trapézhengerek közösen helyezkednek el egy-egy lengő rögzítésű, 3 m-es szakaszon

A lényeg a lehelyezés értékelése

A DUPLA SOR KIESIK AZ ÉRTÉKELÉSI RASZTERBŐL

Ha össze akarjuk hasonlítani a szemenkénti vetőgépek adagolási és lehelyezési minőségét, akkor a lehelyezési célpontok, a magkihagyás és a kettős vetés számán kívül szerepet játszik a hosszanti eloszlás átlagos szórása is (ezúttal a vetés mélységének és a vetőmag beágyazásának figyelmen kívül hagyásával). Ezeket a minőségi paramétereket alapvetően a szemenkénti vetőgépekre vonatkozó DLG tesztrendszerek megfelelően értékelik. Kettős vetésnek számítanak a tesztpadon és a szántóföldi tesztek során a magoknak és a növényeknek azok a pozíciói, ahol a magok és a növények távolsága a céltávolság 0,5-szerese alatti, hiányos vetésnek, azaz magkihagyásnak számít, ahol a magok és a növények távolsága a céltávolság 1,5-2,5-szerese közé esik. Az átlagos szórást mm-egységben mérik.

A probléma:

a jelenlegi értékelési séma egydimenziós tenyészterület-felosztásra épül egy adott soron belül, ezért nem alkalmas a dupla sorok értékelésé­re. A Delta sorokban a dupla sorok egyes soraiban mérhető dupla hosszanti távolság miatt (függetlenül attól, hogy DeltaRow vagy hagyományos kettős sor) még a nagyon nagy szórás mellett is jobb lenne a tenyészterület megoszlása, mint egy másik szemenkénti vetőgép teljesen pontos egyszeres sorban történő maglehelyezése esetén. A dupla soroknál még a soron belüli durvább lehelye­zési hibák sem olyan feltűnőek.


A DeltaRow eloszlási minőségét nem lehet egydimenziósan értékelni, és a tenyészterület értékelése új módszert követel


A vetőegység, a vetőcsoroszlya, a felfogótárcsa és a tömörítőkerék együtt helyezkedik egy paralelogrammán


Hidraulikusan maximum 250 kg csoroszlyanyomás lehetséges, de nincs tehermentesítés

ELŐNYÖS DELTAROW

Az Azurit alapkoncepcióját a Lemken megtartotta – Alpenben továbbra is hisznek a DeltaRow duplasoros eljárás előnyeiben, mint pl. a jobb tenyészterület-felosztás, ezáltal stabilabb állományok és nagyobb lehetséges állománysűrűség, ami tendenciájában a kicsit nagyobb termés felé mutat. Ezenkívül az adagolást sikerült kompaktabban, azaz kisebb átmérővel megoldani, mivel a dob az egy sorba történő vetéshez képest fele olyan gyorsan forog.

Emlékeztetőül: a DeltaRow-koncepció esetében a gép a vetőmagot szinkronban háromszögkötésben helyezi le, az egyes sorok 12,5 cm távolságra esnek egymástól, és a dupla sorok 75 cm távolságban találhatók. Ezzel az egyes növények közötti távolság 70%-kal növekszik – pontos lehelyezést feltételezve. A betakarítás ettől függetlenül siló‑kukoricaként és szemes kukoricaként (csőtörő adapterrel) egyaránt könnyen lehetséges – ez előny a hagyományos duplasorhoz képest (20 cm-es egyedi sortávolsággal), amely ráadásul még drágább is, és nehezebben termeszthető, mint a DeltaRow.

Egy másik előnye: művelőutak létre‑hozásához lehetséges az érintett dupla soroknál egy sor kikapcsolása (itt a mag‑lesodrók az összes szemet eltávolítják), így 87,5 cm széles művelőutak jönnek létre. A dob közben kompenzálja a ki‑juttatott mennyiséget a fordulatszám megduplázásával – ezért a munkavégzés sebességét ebben az esetben felé‑re kell csökkenteni (a hektáronkénti növényszám így változatlan marad). Természetesen teljes dupla sorokat is ki lehet kapcsolni, ebben az esetben halad‑hat a gép az átlagos, Lemken által meg‑adott 15 km/h vagy ennél magasabb sebességgel – a magágytól és a vetőmagtól függően.

Az adagolódob elektromos meghajtása alapján természetesen egy egyedi sor lekapcsolása (manuálisan vagy GPS vezérléssel Section Control formában) ugyanúgy lehetséges, mint a vetett mennyiség növelése vagy csökkentése menet közben (manuálisan vagy vetési térkép alapján).

TÚLNYOMÁSOS ADAGOLÁS

Az Azurit 9 szemenkénti vetőgép sűrített levegővel és dobbal (nem tárcsával, mint a versenytársak) adagolja a vetőmagot, az egyes sorok furatai egy fél tőtávolsággal egymáshoz képest el‑tolt helyzetben vannak – így jön létre a szinkronizált DeltaRow háromszög‑kötéssel.

Az vetőegységek egyszerűen kinyithatók


A három maglesodró elektromosan, a terminálon keresztül állítható

Egy különlegesség: az adagolódob, fél tőtávolsággal eltolt furatokkal balra és jobbra


A vetőház töltöttségi szintjét érzékelő szenzor szabályozza a vetőmag áramlását a központi tartályból


A csávázószerből lerakódó port a rendszer közvetlenül a mag átadási pontján elszívja, és a talaj közelében kiüríti

A vetőmagot a rendszer pneumatikus úton szállítja a 600 l űrtartalmú központi vetőmagtartályból (Seed on Demand/vetőmag igény szerint), minden egységhez tartozik egy 500 ml nagyságú közbenső tartály, ill. tartalék tartály. Ezek töltöttségi szintjét folyamatosan ellenőrzi a rendszer, az adagolódobok fordulatszámán keresztül szabályozza, és összehangolja a többi vetősorral. Az adagoló ventilátor jól elrejtve a vetőmagtartály elülső falán található.

A vetőegységek burkolatán az egyes soronként három-három elektromos, az‑az a terminálról állítható maglesodró helyezkedik el, amelyek kívülről fejtenek ki hatást a dob furataiban elhelyezkedő magokra. Minden egyes sor esetében optoszenzorok ellenőrzik folyamatosan a vetett mennyiséget, a magok távolságát és a magkihagyást, valamint a kettős vetést. Kukoricához és szójához 4-6 mm furatátmérőjű különböző dobok állnak rendelkezésre, melyek egyszerűen, szerszám nélkül kivehetők és kicserélhetők. Amit sajnáltunk: repcemaghoz a Lemken az Azurit 9 vetőgéphez jelenleg még nem kínál ilyen megoldást – de dolgoznak rajta.

A szemenkénti szétválasztás után a magok egy csiga formájú adagolón keresztül egy maglevezető csőbe kerülnek, amin keresztül kb. 50 km/h sebességgel a magbarázdába jutnak. Itt egy puha gumigörgő akadályozza meg a magok el‑gurulását, és azonnal belenyomja őket a magbarázda talajába.

Soronként még egy érzékelő figyeli a vetés intenzitását. A maglevezető cső…


… felső részen helyezkedik el. A csőben a magok kereken 50 km/h sebességgel csapódnak a magbarázdába


Ott a puha, gumírozott felfogótárcsa lelassítja és benyomja őket a talajba

LEHELYEZÉS ELŐTÖMÖRÍTÉS UTÁN

A duplatárcsás csoroszlya előtt az Azurit 9 szemenkénti vetőgépen minden egység elé egy pár trapéz alakú tömörítő hengerelemet rögzítettek, ami egy‑részt lezárja a lehelyezett tartós hatású műtrágyát, másrészt előtömöríti a talajt a vetőmagok lehelyezéséhez. Ráhegesztett lemezek biztosítják az egyes elemek működését bármilyen felhasználási körülmények között. A szemenkénti vetőgépek többségével el‑lentétben a hengerek, ill. görgők a vetőcsoroszlyától függetlenül kapcsolódnak az elülső keretre. A vetőcsoroszlyák és a csoroszlyát követő V-alakú nyomóhengerek viszont közösen paralelogramma rögzítésűek, és hidraulikusan nyomás alá helyezettek. Amit sajnáltunk: nagyon laza talajok esetén sajnos nincsen hidraulikus tehermentesítés. A lehetséges maximális csoroszlyanyomás a Lemken adatai szerint mintegy 250 kg, a V-alakú nyomóhengerek szöge és az általuk kifejtett nyomás nagysága külön-külön, szerszám nélkül állítható.

ISOBUS-VEZÉRLÉS

Magától értetődő, hogy az Azurit 9 ISOBUS-kompatibilis. Ugyanez vonatkozik a műtrágya-tartálykocsira is, melynek mellesleg egy kicsi saját kezelőablaka van – függetlenül attól, hogy fronttartályról vagy műtrágya-tartály‑kocsiról beszélünk, az irányítás és vezérlés mindig azonos. A tesztünkben szereplő Azurit 9 szemenkénti vetőgép CCI 1200 terminállal volt felszerelve, ami a 12,1 coll méretű képernyőátlónak köszönhetően több ellenőrző ablakot képes egyszerre megjeleníteni. A teljes kezelőfelület érintésre működik. A vetés ellenőrzésével kapcsolatos adatok több sorban jelennek meg, ezek közé tartozik a tartály töltöttségi szint‑je, az aktív sorok száma és a lehelyezéssel kapcsolatos adatok (lehelyezési célpontok, kettős vetés, magkihagyás). Ehhez csatlakozik a vetésellenőrző ki‑jelzése.

A további részeken láthatók a művelőutak, valamint az aktuális csoroszlyanyomás (a terminálon keresztül beállítható), a már bevetett területek (GPS-jelcsatlakozás esetén), a vetés intenzitása, a ventilátor fordulatszáma és a hidraulikus funkciók (például nyomjelzők stb.).

A GYAKORLATI MUNKAVÉGZÉS

A szász Hirschstein településen talál‑ható Milchcenter Dorfheimat e.G. gazdaságban végzett munkánk során a haladási sebesség kb. 14 km/h volt, a területet vetés előtt szántással előkészítették. A homokos talajokon sikerült egyenletes lehelyezési mélységet elérni, a trapéz alakú gyűrűshenger-elemek, valamint a V-alakú nyomóhengerek elő- és utótömörítés-hatása egyértelműen észrevehető volt.


A vetőmagok vetési mélysége ugyanúgy szerszámok nélkül állítható be…


… mint a magot talajba nyomó erő és a V-alakú nyomóhengerek szöge

Az elektronika teljesen megújult

A CCI 1200 terminál bőségesen elegendő az összes funkció és paraméter megfigyelés éhez. Jó lenne az adagolás pontosabb megjelenítése


A kelés a későbbi szemle során jónak bizonyult


Az egysoros művelőutak mellett egyértelműen megemelkedett a kettős vetések száma

A vetés után három héttel megvizsgált terület jó és egyenletes kelést mutatott. Hiányos vetést alig találtunk, egykét helyen azonban volt kettős vetés. A kettős vetés aránya ott lett láthatóan magasabb, ahol egy-egy művelőút kialakítása miatt a 3. és a 6. dupla sor egyik sorát kikapcsoltuk, és a dob magasabb fordulatszámmal forgott. Annak ellenére, hogy a traktorvezető itt a haladási sebességet mindig 8-10 km/h értékre csök‑kentette, úgy tűnik, hogy az adagolás ilyenkor elérte a teljesítőképessége határát. Ez valószínűleg a magok egyoldalú lesodrásán múlik, ami megváltoztatja a nyomásviszonyokat a dobban.

Összegzés

A Solitair 12 műtrágya-tartálykocsival felszerelve a Lemken Azurit 9 szemenkénti vetőgép most rendkívül bőséges műtrágyaellátást kínál, amit csak minden második vagy harmadik vetőmagfeltöltéskor kell utántölteni. Emellett viszonylag könnyű traktorokkal is lehet vontatni. A DeltaRow eljárás a növénytermesztés szempontjából továbbra is előnyöket kínál, és a célul tűzött távolságtól való nagyobb eltérések is könnyebben „megbocsáthatók”; a két szimpla sor segítségével létrehozott művelőutak esetében azonban még mindig csökkenteni kell a haladási sebességet – különben sok kettős vetést fogunk találni. Mi hiányzik? A repcemagvetéshez használható dob piacra dobása.

DeltaRow duplasor

vetőmagigény szerint (Seed on Demand) központi tartállyal

nagyon nagy tárolható műtrágya­mennyiség

állandó növényszám/egysoros művelőutak mellett

egysoros művelőutak esetén felére csökkentett sebesség

nincsen kanyarkompenzáció

még nem érkezett repcevetésre alkalmas dob

Matthias Mumme