fbpx

Valami készül, és holnaptól már a precízió sem lesz elég

Írta: Kohout Zoltán - 2020 december 30.

Ha abból indulunk ki, milyen kevés a precíziós eljárás a mai mezőgazdaságban, azt hinnénk, messze még az áttörés. Már megszületett a fogalom is arra, mit hoz a holnap: amikor már a precízió sem lesz elég.

 

precizio

Az áttörés oka

A világ legtöbb mezőgazdasági vállalkozásánál még az alacsony fokú automatikák jelentik a precízió fogalmát. Ugyanakkor már ma előre látni, hogy a legközelebbi jövőben áttöri a gátat a robotika és a mesterséges intelligencia forradalmi megjelenése. Az áttörés alapvető oka az lesz, hogy az új eszközök terjedése révén megfizethetővé válik az a technológia, ami végül felborítja majd az agrokémiai ellátás, a mezőgazdasági géptervezés és a gazdálkodási gyakorlat megszokott normáit. Ez pedig nem más, mint az ultraprecízió.

Megéri, amit muszáj

Az IDTechEx nevű agytröszt kutatói arra számítanak, hogy a közeljövőben a mezőgazdasági értéklánc és ágazatok minden szereplőjének ki kell dolgoznia egy stratégiát az automatizált rendszerek működtetésére. Nemcsak érdekeltek lesznek ebben, hanem rá is kényszeríti majd őket a versenyképesség megőrzése, elérése. A szakértők jelentése szerint az autonóm és intelligens ultraprecíziós robotok, látásalapú robotok, friss gyümölcs-, bogyó- és citrusfélék betakarító robotjai, a nagymértékben automatizált és autonóm traktorok és nagy teljesítményű mezőgazdasági járművek, illetve drónok a képalkotásra és permetezésre képes drónok lesznek a fő zászlóvivők.

precizio

Jön a fordulat

Eddig a technológiai hiányosságok eddig visszatartották, lassították az automatizálást. Ám a mesterséges intelligencia, az önálló mobilitás, az elektromos hajtás és erőátviteli rendszerek,  a megfizethető és robusztus robotkarok révén küszöbön áll egy markáns fordulat. Az autonóm robotok térnyerése ugyanis mind olcsóbbá/megtérülőbbé teszi a géptervezés gazdaságosságát. Ezért ma már nemcsak a ma még jobban megtérülő nagy és nagyteljesítményű, hanem a kisebb robotokban is jelentős fejlődési lehetőséget látnak a szakemberek, még radikális innováció nélkül is.

Gyommentesség haszonnal

Az egyik elsődleges célpiac a gyomirtás. A megtérülés előnyeit itt a munkaerő- és a vegyszer-megtakarítás, a megnövekedett hozam és a kisebb talajtaposás hozza. Az ultraprecíziós eljárásokkal (permetezés, mechanikus vagy elektromos) csökkenthető a vegyszermennyiség (akár 90%-kal), és növelhetők a hozamok akár 5-10% -kal. Komoly áttörés várható a szántóföldi mellett a nagy kézimunkaigényű ágazatokban is. Ma egy ember 2-3 másodperc alatt szed le egy epret – míg a robotnak ehhez 8-10 másodperc kell. Ez a sebességkülönbség a látásra és tanulásra képes robotokkal a közeljövőben csökkenni fog, nem is szólva arról, hogy egy robotoknak több karja lehet.

 

precizio
Gép és emberek: az új korszak felborítja a gazdálkodás eddigi formáit (Illusztráció: Horizont Média/archív)

Drónok hajnala

A drónok is egyre gyakoribb – így egyre könnyebben elérhető – eszközök lesznek. A figyelem már egyre inkább a szoftverekre és a szolgáltatásokra irányul: adatelemzés, drónalapú permetezés, állatterelés, vadkárbecslés is piacra dobtak. Bár ezek ma még bizonyos jogszabályi, technológiai okok miatt lassan terjednek, kétség sem férhet hozzá, hogy egy-két év alatt gyors elterjedés lesz tapasztalható.