fbpx

Mezőgazdasági célokra is tervezett járművet a ŠKODA

Írta: Csomor Zsolt - 2020 április 24.

A kompakt 998 Agromobil modelljével a ŠKODA 1962-ben egy fordulékony és kisméretű különleges járművet mutatott be mezőgazdasági, erdészeti és katonai célokra. Az Agromobil a tereptesztek során minden tekintetben meggyőzőnek bizonyult, sorozatgyártásba mégsem került.


Kép forrása: ŠKODA

A földművelésben is bizonyított a ŠKODA

A Laurin & Klement, később pedig a ŠKODA járművei mindig is funkcionálisnak és sokoldalúnak számítottak. Szükség esetén például már a vállalat kezdeti időszakából származó motorkerékpárok is hajthattak kisebb mezőgazdasági gépeket, amihez elég volt a hátsó kereküket hajtó rövid bőrszíjat néhány egyszerű lépésben egy hosszabbra cserélni, ami így már különböző telepített gépekhez is csatlakozhatott.

A huszadik század elején az áramfejlesztő berendezések is a cég termékportfóliójához tartoztak, amelyeket átdolgozott gépkocsimotorok vagy saját gyártású dízelaggregátok hajtottak, 1912-től pedig az L&K négyhengeres motorjaival szerelt, robusztus és nagyteljesítményű Excelsior P4 motoros ekék bizonyítottak a földművelésben.

Rövidesen egy kisebb modell bővítette a motoros ekék kínálatát, amelynek képességeire vonójárműként, illetve a földmunkákban a hadsereg is számíthatott az első világháború alatt. Mindeközben a későbbi anyavállalatnál, a plzeňi ŠKODA műveknél, már traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek is készültek a szárnyas nyíl emblémájával.

A 998 három prototípusa mindenesetre még Mladá Boleslavban született

Az ötvenes évek végére, illetve a hatvanas évek elejére már többévtizedes know-how állt a ŠKODA rendelkezésére a terepes képességekkel rendelkező haszongépjárművek gyártásában, miközben az akkori Csehszlovákiában hiány mutatkozott a kompakt és fordulékony, vagyis könnyű és sokrétűen alkalmazható terepes gépkocsikból. Ezért érdeklődött a Földművelésügyi Minisztérium Mladá Boleslavban arról, készülhetne-e egy, a mezőgazdaság és az erdészet igényeit kielégítő, illetve akár a külszíni fejtésekben is használható modell, ami még katonai célokra is alkalmas. Utóbbi a hidegháború idején gyakran számított elmaradhatatlan kiegészítő követelménynek vagy akár alapelvárásnak, így akkoriban számos katonai projekt polgári fedőnév alatt futott.

Ennek szellemében született meg a 998 Agromobil kifejlesztésének ötlete, aminek 1961 januárjában láttak neki a ŠKODA tervezői, olvasható a gyártó magyarországi generálimportőre oldalán. Ennek során az akkoriban AZNP, azaz Gépkocsigyártó Állami Vállalat (Automobilové Závody Národní Podnik) néven működő márka a Česká Zbrojovka Strakonice vállalattal működött együtt, amely kézi lőfegyvereket és kerékpárokat állított elő, valamint a ČZ márkájú motorkerékpárokat készítette. Mivel az AZNP éppen teljes kapacitással működött, az új modellnek a tervek szerint Strakonicében kellett készülnie. A 998 három prototípusa mindenesetre még Mladá Boleslavban született meg, mégpedig a ŠKODA sorozatgyártású modelljei számos alkatrészének felhasználásával.

A sokoldalú terepjáró

A kompakt jármű hosszúsága mindössze 3,47 méter, szélessége pedig 1,70 méter, s platófelépítményes önhordó karosszériával alakították ki, amit éppúgy ponyva fedett, mint a kétszemélyes vezetőfülkét. Az 1,98 méter hosszú és 1,59 méter széles rakfelület rakodópereme csupán 70 centiméterrel a talaj felett húzódott, s az 1,24 méter magas ponyvaszerkezettel 3,9 köbméteres, egyaránt könnyen elérhető és rakodható raktér adódott. Igény szerint két hosszirányban elhelyezett padon összesen akár 8 fő is helyet foglalhatott, a vezetővel és az első utassal együtt így a 998-nak ez a konfigurációja akár 10 személynek is helyet biztosíthatott.

Osztott szélvédője szintén a sokoldalú terepjáró különlegességének számított, amit előre hajtva az Agromobil teljes magassága 1,94-ről 1,41 méterre csökkent, ideális megoldásként az erdei közlekedéshez vagy épp a légi szállításhoz.

Kiváló terepes képességei mindenekelőtt mindössze 1,90 méteres tengelytávjából és rövid karosszéria túlnyúlásaiból adódtak, utóbbiak elöl és hátul csaknem azonos, egyaránt közel 45 fokos terepszöget tettek lehetővé. A bőséges, terheletlenül 290, teljes terhelésű jármű esetében pedig 230 milliméteres szabadmagasság szintén nagyban hozzájárult az Agromobil kedvező terepes adottságaihoz. A független felfüggesztésű kerekek vezetéséről elöl trapézkeresztlengőkarok gondoskodtak, a hátsó tengelyen pedig hosszlengőkarokat és torziós rugózást alkalmaztak a tervezők.

Mezőgazdasági és erdészeti eszközöket is működtethetett az Agromobil

A 998-as típust soros négyhengeres, vízhűtésű aggregát hajtotta. Az alulvezérelt, felülszelepelt (OHV) erőforrás az 1961 és 1973 között gyártott népszerű ŠKODA 1202 kombijából származott, és az első tengelyvonal mögött, a vezető- és az első utasülés közé hosszirányban beépítve kapott helyet. 1221 köbcentiméter összlökettérfogatából 33 kW (45 LE) teljesítményt produkált, amit csatlakozókarimás terepváltóművön keresztül négyfokozatú sebességváltó továbbított a zárható differenciálművel kialakított hátsó, illetve kapcsolható hajtáson át igény szerint az ugyancsak zárható első tengely felé.

Az utcai 1:1,30 áttétel mellett egy 1:2,28 áttételű terepfokozat is rendelkezésre állt, hátsó kihajtásáról pedig az Agromobil mezőgazdasági és erdészeti eszközöket is működtethetett. 936 kilogramm saját tömegének 46 százaléka esett a hátsó tengelyre, a teljes terheléskor adódó 1736 kilogramm össztömegéből viszont már 56 százalék jutott a 6,00-16 méretű gumiabroncsokkal szerelt hátsó kerekekre.

A GAZ 69-es terepképességét is felülmúlta a ŠKODA

Az első három prototípus közül kettő a tervezett gyártás helyszínére, a ČZ strakonicei üzemébe került, a harmadik pedig Mladá Boleslavban maradt, ahol komoly gyakorlati tesztnek vetették alá. Mindössze 79 nap alatt 29 953 kilométert tett meg, ami során 89 km/h végsebességet mértek nála, ami tökéletesen elegendő egy ilyen jellegű jármű számára. A „záróvizsgát” a katonai gyakorlópályán tartott összehasonlító teszt jelentette, amelyre további 10 példány készült a 998-as sorozatból. A minősítő szakemberek jónak értékelték az Agromobil terepes képességeit, s a ŠKODA modellje még a szovjet GAZ 69-et is felülmúlta, ami akkoriban a Varsói Szerződés hadseregeinek alapjárműveként szolgált.

Az elmaradt sorozatgyártás okai mindenekelőtt a központosított tervgazdaság sajátosságaiban, valamint a csehszlovák hadsereg viszonylag csekély befolyásában keresendők.

Az Agromobil három prototípusának egyike ma a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum gyűjteményét gyarapítja.