A Zöld Arany nyomában

Angola gazdasága rendkívüli mértékben függ a kőolajtól. Az élelmiszert Afrika egykoron legnagyobb agrártermelőjének importálnia kell. Most a kormány és magánbefektetők fel akarják lendíteni a mezőgazdaságot, hogy Angola egy új Brazíliává válhasson. De jut-e benne még hely a kistermelők számára?

A friss tarvágású területek és földek csak a horizonton érnek véget. Ott magasodik a Pungo Andongo hatalmas sziklatömbje, amelynek mohával benőtt sziklái a változó fényben hol világoszöld, hol borongós szürke színben játszanak. Esőben a kerek sziklák őskori gyíkok hátára emlékeztetnek. Egykor közöttük terülhetett el a régi Ndongo királyság központja. Ma Pungo Andongo egyike Angola kevés turisztikai látnivalójának. Vajon ezen a nagy történelmi múltú helyen rakják le Angola mezőgazdasági jövőjének mérföldköveit?Marco Brandão legalábbis így véli: „Kevéssel ezelőttig itt nem volt más a szavannán kívül.“ Az agrármérnök a pickupját egy széles földúton vezeti. A mezőkön családi ház méretű betakarítógépek araszolnak – kizárólag drága, importált AGCO-, Case IH-, John Deere- vagy GAME-gépek, amelyeket Észak- vagy Dél-Amerikában gyártottak. Recsegve köpik a földre a cukornádnövények száraz leveleit. A cukornád viszont teherautókra kerül, amelyek a betakarítógépek mellett döcögnek a göröngyös szántóföldön. Ezeket is importálták – a motorházakon a Mercedes-Benz, a Volkswagen és más világcégek emblémái büszkélkednek. „A brazil Mato Grossoban sem volt pár évvel ezelőttig semmi, ma a szövetségi állam az agrártermelésének köszönhetően a leggazdagabb tagállamok közé tartozik.”


 A helyi gazdálkodóknál és önellátásra termelőknél túlsúlyban van a kézi munkavégzés

A cukornádültetvény egy agráripari park része. A Malanje tartományban található Polo Agroindustrial de Capanda (PAC) nem csak Angolában páratlan. Összesen 410 000 hektáron terül el, ebből közel 300 000 hektárt mezőgazdasági területként hasznosítanak – ez nagyobb terület, mint a német Saar-vidék tartomány. (Kb. Nógrád megye) A Kwanza folyó völgyében elterülő parkkal a kormány újra fel akarja lendíteni az angolai mezőgazdaságot. Vagy jobban mondva: a jövőbe akarja katapultálni.

A szörnyű nyomor és az új gazdagság között

A 60-as években az egykori portugál gyarmat volt Afrika legnagyobb agrártermelője. Angola kikötőiből cukorral, kávéval, gyapottal, banánnal, pálmaolajjal megrakott teherhajók futottak ki a világ minden tájára. De ennek a függetlenségi, majd 1974-től az azt követő polgárháború véget vetett. Az USA és a dél-afrikai apartheid-állam által támogatott UNITA csak vezetőjük, Savimbi 2002-es halála után adta fel a harcot.

A polgárháború százezrek életébe került. Az infrastruktúra nagy része megsemmisült. A virágzó fővároson, Luandán kívül még mindig páncélosok roncsait és olyan épületeket láthatunk, amelyek a folytonos tűzharcban kártyavárként dőltek össze. A legtöbb szántóföld mind a mai napig parlagon hever. Angolának tehát az élelmiszer nagy részét importálnia kell.

Az ország által behozott javak felét az élelmiszerek teszik ki. A felhasznált élelmiszer mindössze 10–20 százalékát termelik meg az országban. Pedig a kormányzat adatai szerint az ország 124,7 millió hektáros területéből 30 millió hektár alkalmas a földművelésre. Ez majdnem egyharmada a teljes Európai Unió termőterületének. Ráadásul a klimatikus viszonyok is kitűnőek, főleg az ország középső részén fekvő fennsíkon. Terménytől függően itt akár évente kétszer is lehet aratni. De mindeddig ez alig valakit érdekelt, hiszen a part menti olajmezők és a gyémántbányák bőséges bevétellel szolgálnak – legalábbis a felső tízezer számára. Luanda Tokió után a világ második legdrágább városa. De a lakosság nagy része továbbra is szörnyű nyomorban él: 70 százalékának még mindig kevesebb, mint napi 1,7 dollárból kell megélnie.

Hányatott sorsú ország

Angola Afrika délnyugati részén fekszik, és közvetlenül határos az Atlanti-óceánnal. A vegetáció az északi trópusi esőerdőktől az ország középső részén található fás szavannákon keresztül a száraz füves szavannákig terjed.

A 15. század közepéig Angolát khoiszán és később bantu népcsoportok lakták. 1483-ban kezdődött a portugál kereskedelmi csomópont kialakítása. ezzel együtt a portugál gyarmati időszak hivatalosan csak 1920-ban vette kezdetét, és 1974-ben ért véget, a portugál diktatúra bukásával. ezt 27 évnyi polgárháború követte, több mint 1,8 millió menekülttel, amit a politikai és társadalmi élet mind a mai napig megszenved.

Időközben ismét felépült, ill. felépül sok város – a jó olajárak gondoskodnak a szükséges devizáról.


A választási ajándékba adott traktorok élettartama rövid, gyakran hiányzik a pénz a karbantartásra


Helyenként még látni a polgárháborús időszakból visszamaradt őskövületeket – mint például ez a szovjet gyártmányú páncélost


A cukornád betakarítása a John Deere önjáró kombájnjával és egy VW-teherautóval


A Biocom évente több mint 500 000 t cukornádat arat le, és ezt a mennyiséget a jövőben a sokszorosára kívánja növelni


A közös vállalat nagyjából 2 000 alkalmazottal több mint 70 000 hektáron gazdálkodik


Még csak egy nagyobb bioetanolt gyártó üzem van Angolában. A cukorgyártás mellett...


a „zöld“ energia előállítása a cukornád feldolgozásának legfontosabb célja

Második Brazília?

Marco Brandão biccentéssel üdvözli egy kombájn vezetőjét. Utána rámutat az ültetvény közepén álló cukor- és etanolgyárra. „Ez Angola első cukorgyára, a háború előtt három volt az országban, de vagy elavultak, vagy megsemmisültek”, mondja a portugál gyökerekkel rendelkező angolai férfi, aki Luandában nőtt fel, és Lisszabonban tanult.

A munkaadója, a brazil Odebrecht egyike a világ legnagyobb konszernjeinek, és az utóbbi években főleg a korrupciós botrányaival került a címlapokra. Angolában az Odebrecht hidakat, utakat, duzzasztógátakat vagy bevásárlóközpontokat épített. Néhány éve a konszern mezőgazdasági tevékenységet is folytat, zömmel a Gesterra (Gestão das terras aráveis) állami agrárügynökséggel együttműködve. Az ügynökség célja a nagy gazdaságok támogatása. És a jelek szerint ezt sikerrel teszik: különböző világméretű cégek végeznek erdőirtást, és művelik a földet a több ezer hektáros birtokokon. Az Odebrecht mellett többek között ilyen a kínai Citic Construction is. Az állami Citic-csoport piros-fehér logója egész Angolában jelen van.


A fiatal cukornádpalántákat speciális járművekkel ültetik el a földeken

A PAC agráripari parkban ugyanakkor az Odebrecht van lépéselőnyben, illetve az angolai Bioenergy Company of Angola (Biocom), amely az Odebrecht, a Soangol állami olajvállalat és a Cochan angolai cég közös vállalata. A közös vállalat több mint 2 000 alkalmazottal 70 000 hektáron gazdálkodik, és ez az első olyan vállalat Angolában, amely az ültetvényei hozamából cukrot, etanolt és elektromos energiát állít elő és értékesít. A 2016/2017-es aratás több mint félmillió tonna cukornádat eredményezett. Ebből a Biocom 47 000 t cukrot, 16 000 m3 etanolt és 155 000 megawatt elektromos energiát tudott előállítani. 2021-ig ezeket a hozamokat meg akarják sokszorozni, többek között negyedmillió tonna cukorra. Egyébként pedig nyílt titok, hogy dos Santos elnök lánya érdekelt a cégben, övé többek között az ország legnagyobb mobiltelefon-társasága is. Dos Santos államelnök, az MPLA egykori felszabadítási mozgalom tagja már majdnem 40 éve van hivatalában. Az ő klánjuk Angolában megkerülhetetlen. Az ország zászlaját machete és fogaskerék ékesíti. Az MPLA vezetősége továbbra is politikai irodának nevezi magát. Az angolai típusú szocializmus viszont már régóta álságos. A választásokra inkább úgynevezett „választási traktorokat” osztogatnak politikai programok helyett. A gépek többnyire lapos kerekekkel porosodnak a falvak vezetőinek kunyhói mellett.


Kb. öt vagy hat aratás után újakat ültetnek



A kukoricatermesztés szintén fontos szerepet játszik


Kína is nagyon érdeklődik az ország természeti erőforrásai iránt

Nagy múlt

Az olyan mezőgazdasági nagyüzemeknek, mint amilyen a Biocom is, nagy hagyománya van Angolában. Már a portugál időkben is zömmel nagybirtokok látták el a helyi és globális piacokat. Sok birtokon kényszermunkásoknak kellett elvégezniük a nehéz munkát. A kistermelők önellátóként művelték a földjeiket. A mezőgazdaság és az ahhoz kapcsolódó értékteremtő lánc nagy része portugál kézben volt, éppúgy, mint az értékesítési rendszerek, a gép- és gabonakereskedelem, vagy műtrágyagyártás. Amikor az 1975-ös függetlenné váláskor a legtöbb portugál elhagyta az országot, az agrárszektor összeomlott.


Angolában nincs magánkézben lévő földterület – mindent a kormány ad bérbe a nagyüzemeknek és kistermelőknek

A Biocom cukornádültetvényeitől félnapi autóútra megtekinthető, mi maradt a nagy múltból. A Calulo kisvárosa körüli régió egyike volt a legfontosabb kávétermelő vidékeknek. Egykoron Angola volt a világ negyedik legnagyobb kávéexportőre. Még az 1980-as évek elején is évente 20 000 t kávét termesztettek. 2006-ban a termelés épp csak elérte a 4 000 tonnát. Az újabb fellendülés után 2016-ban ismét elérték a 17 000 tonnát.


A LonAgro-hoz hasonló kereskedők profi tálnak a nagyobb teljesítményű mezőgazdasági technika iránti növekvő keresletből


Az viszont erősen függ az áringadozásoktól, a támogatási programoktól és a helyi gazdálkodók jövedelmi viszonyaitól

Caluloba az út egy vörös homokos földúton vezet. Mindkét oldalra ágaznak el utak parlagon heverő birtokok felé. Bozót burjánzik a fehéren virágzó kávécserjék között, az egykori uradalmi villák omladoznak. Fernando Sobral birtokán sincsenek a legjobb állapotban az épületek. De az ültetvény működik. „A nagyapám volt több mint 100 éve az első, aki ezen a vidéken mezőgazdasággal foglalkozott.” A farmer mosolyog a sötétített szemüvege mögött. Mögötte nők irtják machetével a gyomot a kávécserjék közül, néhányan közülük kendőben a hátukon hordják a kisbabájukat. A kávévirágok jázminra hasonlító illata száll a levegőben.

„Ezen a vidéken az utolsó pillanatokig kemény harcok folytak.” Fernando Sobral egy ideig Luandában élt, de főleg Portugáliában, ahol 14 évig dolgozott. Most megpróbálja az ültetvényt újra fellendíteni. A gyarmati időkben a család a nagyjából 700 hektáros ültetvényről 500 t szárított kávébabot tudott betakarítani. Ma ez már csupán 5 t. Az ültetvényt csak kézi erővel lehet művelni, trágyázni fermentált gyümölcshússal és növényi hulladékkal tudnak. A műtrágya Angolában a világpiaci ár három-négyszeresébe kerül. Növényvédő szereket sem használnak. „Tehát biotermelést folytatunk”, mondja Fernando Sobral, és nevet. De a minősítést a gazdaság nem engedheti meg magának. A megtisztított és szárított kávébab ára államilag meghatározott – és a legtöbb termelő szerint túl alacsony. Fernando Sobral jobban keres a maniókájának és a saját előállítású pálmaolajának eladásán, amelyet közvetlenül Luandában értékesít.


Az Odebrecht kistermelőknek szóló projekteket is finanszíroz


A kávé fontos kiviteli cikk – miközben az országban élelmiszerhiány van

„Tulajdonképpen az ültetvényt teljes egészében modernizálnom kellene, de ahhoz hiányzik a szükséges támogatás”, mondja búcsúzóul.

Fény és árnyék a szocializmusban

Termőföldtulajdon Angolában nincsen. A használók a földeket és szántókat a kormánytól bérlik. Amikor 1975-ben elmenekült a legtöbb portugál, a szocialista kormányzat elkobozta a földjeiket, de alapvetően nem változtatott a bérleti jogon. Aki maradt, mint a Sobral család, az megtartotta a földjét. A többi birtok a hadsereg magas rangú tagjainak vagy a kormánypárt, az MPLA klientúrájának a kezébe került. Ezen bérlők elenyésző része törődött eddig a birtokaival. De amióta a kőolaj ára nem szárnyal tartósan, a kormányzat ráébredt, hogy a mezőgazdasággal sokoldalúbbá tehető az ország gazdasága. Hiszen egy Brazíliához hasonló ország a GDP-je 30 százalékát a mezőgazdaságban termeli meg.

Most angolai üzletemberek, politikusok és magas rangú katonák fektetnek szántóföldekbe. Erről tanúskodnak az első nagy gazdaságok és húsüzemek, amelyeket a Portugáliából vagy Hollandiából érkezett szakértők építettek. Főleg az egykori anyaországból érkezik sok szakember. A mezőgazdaság iránti újkeletű érdeklődésből a mezőgazdasági gépek kereskedelme is profitál, mint például a helyi John Deere-kereskedő LonAgro, amely a londoni székhelyű Lonrho Holdings Limited része. Ugyanakkor a lecsökkent olajárak miatt gyakran hiányzik a tőke ahhoz, hogy minőségi mezőgazdasági gépekbe fektethessenek.

Hely kistermelői struktúráknakDe hogyan fér meg egymás mellett az agrárgazdálkodás iránti újkeletű érdeklődés az ország sok, önellátásra termelő gazdájával? A São Pedro faluban élő Virgilio Nguli számára a gazdasága létfontosságú, az látja el élelemmel az ötfős családját. Már a háború alatt átvette az apjától a Kwanza Sul tartományban található gazdaságot, de a harcok elől újra és újra a környező hegyekbe és erdőkbe kellett menekülnie. Csak azóta tudja kihasználni a lehetőségeket, amióta a fegyverek tartósan hallgatnak.

Virgilio Nguli földjei egy kis folyó partjáig terülnek el. Szükség esetén a folyóvízzel tud öntözni. De Kwanza Sul fennsíkján tulajdonképpen elég eső esik, így Angola egykori fő gabonatermő területén egész évben lehetséges a földművelés – már ha megvannak hozzá az eszközök. A háború után Virgilio Ngulinak nem volt vetőmagja. Hiányoztak a mezőgazdasági eszközök is. „A vetőmagbank nélkül ez nem sikerült volna.” Az 56 éves gazda a chili-, fokhagyma- burgonya- és kukoricaföldekre mutat. A szövetkezeti rendszerben működő vetőmagbankot a németországi „Brot für die Welt” segélyszervezet támogatásával hozták létre. A szervezet palántákat és vetőmagokat kölcsönöz. Aratás után a gazdáknak a kétszeres mennyiséget kell visszaadniuk. Virgilio Nguli elkezdett kukoricát és babot termeszteni. Az első babterméssel rögtön a fővárosba, Luandába utazott. Majdnem egy tonnányi babot szállított el előbb ökrösfogaton a nagy folyóhoz. „A híd még le volt rombolva, és a kis csónakkal kellett átkelnem.” Onnantól teherautóval folytatódott az út. „A túra két napig tartott, de cserébe igazán jó árat kaptam Luandában.” Virgilio Nguli kezével végigsimít ősz borostáján, és nevet. Csak sorolja és sorolja a számokat a ráfordításokról és hozamokról. A 9 hektárral Virgilio Nguli a második legnagyobb gazdálkodó São Pedroban.

Angolában épp 18 millióan élnek egy háromszor akkora területen, mint Németország. A potenciális termőterületnek mindössze egyötödét hasznosítják. Legalábbis a kormány ezt mondja. Vajon São Pedro kistermelőinek a földjét beleszámolták ebbe a számba? Tulajdoni papírjaik, vagy bérleti szerződéseik mindenesetre nincsenek. Sokuknak még személyi igazolványa sincsen. A kistermelők hagyományos földhasználati jogait az állam egyre inkább átruházza a magánbefektetőkre.

Az Odebrechtnél dolgozó Marco Brandão hisz az agráripar és a farmerek egymás mellett élésében Malanje tartományban. Az Odebrecht a közvetlen szomszédságáb an lévő kistermelőket egy olyan projekttel támogatja, amely többek között a zöldségtermesztést ösztönzi. Ezzel főleg a nők keresnek pénzt, amikor a zöldséget eladják az Odebrecht üzemi étkezdéinek, vagy a helyi piacokon. Lelkesen mesélnek az új üzletükről. Vajon ez egy tartós egzisztencia kezdete? Valószínűleg csak akkor, ha nem kell hamarosan átadniuk a helyüket a nagy gazdaságoknak.

A Dél zöld aranya

A CUKORNÁD, MINT MEGÚJULÓ NYERSANYAG

A cukornád a perjefélék családjába tartozik, és eredetileg Kelet-Ázsiából származik, de ma minden erre alkalmas éghajlati övben termesztik. ezek közé tartozik Ausztrália, Délkelet-Ázsia, Dél-Afrika, Dél-Amerika egyes részei (különösen Brazília), valamint az egyesült Államok déli része. A cukornád adja a világ teljes cukortermelésének 70 százalékát. A cukornádat palántaként ültetik, az első aratásra 9–24 hónap múltán kerül sor. ekkor a nádszárat közvetlenül a föld fölött levágják (kézzel vagy betakarítógéppel). nagyjából 12 hónap elteltével újra lehet aratni – egy növényt akár összesen 8 alkalommal lehet aratni. A nádból az aratás után kipréselik a cukornedvet, vagy diffúzőr segítségével vonják ki, majd kristályosítással és finomítással nádcukorrá dolgozzák fel. A bagasse-t, a rostos mellékterméket szilárd tüzelőanyagként vagy a cellulóziparban hasznosítják.

Klaus Sieg írása

no