fbpx

Vario párbaj

Írta: GÉPmax-2020/II. lapszám cikke - 2020 május 19.

— frissítés —

2017 őszén összehasonlítottuk az 1042 Vario és a 939 Vario traktort – a 6. generációs 900 Vario akkoriban még nem jelent meg a piacon. Most a DLG tesztközpont végre tesztpadra küldte a 942 Vario traktort. Ideje, hogy frissítsük az összehasonlítást!

Az elmúlt években rendszeresen összehasonlítottunk két azonos teljesítménykategóriába tartozó, de különböző hengerűrtartalommal és súlycsoporttal rendelkező traktorkoncepciót. Szinte mindig a nehezebb tesztjelölt bizonyult jobbnak, még a könnyebb szántóföldi munkák során is. Így volt ez magazinunk korábbi számában megjelent cikkünk esetében is, ahol a Fendt 939 Vario és a 1042 Vario traktort hasonlítottuk össze. A koncepció szempontjából a két allgäui traktor között jelentős volt a különbség – ennek ellenére az összehasonlítás eredményei nem minden esetben feleltek meg a várakozásnak.

Miután 2019 közepén a 6. generációs 900 Vario is bemutatkozott, a sorozat a nagyobb és nehezebb 1000‑es traktorok látókörébe került. És tessék: fordult a kocka, és legalábbis a 400 lóerős teljesítménykategóriában most a 900‑asok zászlóshajója tűnik a jobb választásnak. Ebben a beszámolóban a DLG mérési eredményeket figyelembe véve kielemezzük, hogy miért van ez így. A gyakorlatban történő összehasonlítás a 2020‑as idényben fog következni.

Hasonló – de nem ugyanaz

A 900‑as traktor bevezetésével a koncepció, a teljesítmény-tömeg arány, a tengelytáv, a kerékméret, a hengerűrtartalom és a forgatónyomaték tekintetében az 1000 Vario traktorhoz képest kisebbek lettek a különbségek. Biztos, hogy lesznek olyan vevők, akik a 942 Vario traktort fogják előnyben részesíteni az 1042 modellel szemben – és ez nem csak a büszkén hangoztatott árelőnyön múlik. A 942‑es traktor az opcionális front TLT privilégiumát kínálja, amely az 1000‑es Vario árlistájában továbbra sem szerepel. Ezenfelül a 942 Vario könnyebb, áttekinthetőbb, könnyebben kezelhető, mozgékonyabb – és inkább egy sokoldalú univerzális traktor, amire az 1042 Vario kevésbé képes; függetlenül attól, hogy közút, szántóföld vagy zöldterület, a 942 mindenhol megfelelő. 60 km/h sebesség mellett, ballasztsúlyok nélkül még több mint 6 t hasznos terhelhetőség marad, az 1042 Vario esetében ezzel szemben alig 4 t – ami az utóbbinál azt jelenti, hogy a 4 tonnás K80‑as gömbfejes vonószerkezet használatakor már elérheti a terhelhetőség felső határát, míg a 942 Vario még magával tud vinni egy ellensúlyt a frontfüggesztésen. A sebességváltó és a hidraulika viszont közel azonos, a hátsó függesztőszerkezetek emelőereje közötti különbség nem jelentős. Vannak olyan érvek, melyek a „kicsi”, 1000‑es traktor mellett szólnak?

Hogy őszinték legyünk: kevés. Szélsőséges esetekben a nagyobb kerekeknek és a nagyobb tömegnek köszönhetően az erőt még jobban átviszi a talajra. A hengerűrtartalmának köszönhetően és a sorozatban betöltött helyét nézve még bőven vannak tartalékai. A teljesítményérték éppen 35 LE/liter, túlterhelésről még messze nem beszélhetünk. A 942 Vario még nem érte el ugyan a határt, de az alacsony sebességkoncepció keretében a lóerő oldaláról műszakilag nézve már kevesebb a lehetőség (46 LE/l hengerűrtartalom).


A 942 Vario páratlan hasznos terhelhetőséget kínál kategóriájában, és koncepciója, valamint súlyosztálya révén univerzális traktor, mely a szántóföldre, a zöldterületekre és a közutakra egyaránt alkalmas

A Mérési adatok értékelése

A Fendt és a DLG éppen az Agritechnica kiállításra időzítve tette közzé a 942 Vario TLT- és a görgős próbapadról származó, régóta várt mérési eredményeit, melyek megerősítik a 6. generációs 900 Vario képét, mint „kis 1000‑es” traktor, de a különbségeket is mutatják.

Alapvetően a táblázat adatai azt mutatják, hogy mindkét traktor ugyanazon a szinten teljesít a PowerMix mérésben. A szántóföldi ciklusok fajlagos fogyasztásában átlagosan csak 1 g/kWh különbség van – ez a mérési hibahatár alatt van. Ugyanakkor figyelemre méltók az AdBlue-fogyasztás nagy különbségei (942 Vario: 32 g/kWh; 1042 Vario: 19,1 g/kWh). Ennek oka valószínűleg a különféleképpen kialakított kipufogógáz-tisztítás: a Tier 4 final környezetvédelmi besoroláshoz a D2776 (a tesztelt 1042 Vario traktorhoz hasonlóan) külső hűtésű kipufogógáz-visszavezetést (és így már termikus úton eliminálta az NOx és CO2 egy részét), valamint SCR-tisztítást használt, míg a D1556 viszont a DOC, az SCR katalizátor és a dízel részecskeszűrő kombinációját. Időközben az 1000 Vario traktorban található D2676 szintén ezen a módon, EGR nélkül tisztítja a kipufogógázokat.

A fajlagos üzemanyag-fogyasztásban a szállítási ciklusokban sem mutatkoztak nagy különbségek. Ez figyelemre méltó, mivel úgy tűnik, hogy a nagyobb D2676 motornak még a részleges terhelési tartományban alacsony motorfordulatszámon is alig több minimális befecskendezési mennyiségre van szüksége, mint a majdnem 2,5 literrel kisebb D1556 motornak. Ahogy az várható volt, a 942 Vario a vonóerő szempontjából nem képes lépést tartani a nagyobb testvérével – a súlykülönbség ehhez egyszerűen túl nagy. A 20 kW-os különbség továbbra is jelentős, de legalább 16 kW-tal kisebb a különbség a vontatási teljesítmény terén, a korábbi 939‑es Vario traktorhoz képest.

Több hasonlóság

Térjünk vissza ismét a hasonlóságokhoz! Elsősorban a munkahidraulika említésre méltó. Ezek standard kivitelben mindkét traktorhoz 165 l/min vagy 220 l/min teljesítménnyel rendelhetők, vagy felár ellenében dupla szivattyús teljesítményhidraulikaként, 210+220 l/min teljesítménnyel. Hátul minimális különbség van az emelőerő között – de a 942 Vario traktornak nincs is szüksége több erőre, mert nehéz függesztett munkagépekkel már így is jobban elemelkedik a mellső tengelye a talajtól, mint az 1042-es.

Összegzés

A 6. generációs 900 Vario traktorral a Fendt lezárta az 1000 Vario előtt tátongó rést. Az allgäui mérnököknek sikerült az 5. generációhoz képest a vitathatatlan többletteljesítmény ellenére csak kevés súlylyal növelni a traktort, így a 900-as modellek továbbra is univerzálisan alkalmazható sokoldalú traktorok maradtak. Körülbelül 11,8 t önsúllyal továbbra is a könnyű súlyú modellekhez tartoznak a teljesítménykategóriájukban, és a traktorszegmensben a legnagyobb hasznos terhelhetőséget kínálják. A munkahidraulika és az emelőerő szempontjából a zászlóshajó, a 942 Vario és a 1042 Vario traktor egyforma, a DLG PowerMix mérés során szintén ugyanazon a szinten vannak. A 942 a maximális vontatási teljesítmény szempontjából maradt alul, ahol az 1042-es Vario nagyobb súlyának köszönhetően egyértelműen vezet. A nagyobb tömeg miatt azonban kevésbé alkalmas a traktor használata a zöldterületen és a közúton, valamint alacsony hasznos terhelhetőséget is okoz 60 km/h sebességnél. Ezenkívül a 942 Vario fordulékonyabb, kompaktabb és jobban átlátható, valamint opcionálisan front TLT-t is kínál. Ezért egyértelműen a 942 Vario választását javasoljuk. Csak annak tanácsos az 1042 Vario traktort választania, akinek nagyobb súlyra van szüksége – például nehéz talajművelő munkagépekhez keres szántóföldi traktort, vagy aki a potenciális motorteljesítmény szempontjából tartalékot szeretne képezni.

Matthias Mumme

CÍMKÉK dlgFendttraktor