fbpx

Türelmesebb közlekedés, még ha traktor is döcög előttünk

Írta: Barna Ferenc - 2021 szeptember 08.

Annak érdekében, hogy a közúti közlekedésben résztvevők biztonságban használhassák az országos utakat és a mezőgazdasági termelők végezhessék munkájukat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) együttműködési megállapodást kötött.

 

Mezőgazdasági gépek az utakon
Mezőgazdasági munkák esetén ellephetik az utakat a lassújárművek (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

Tavasztól őszig számos közúton találkozhatnak a közlekedők mezőgazdasági járművekkel

A mezőgazdasági lassú járművekkel kapcsolatban a közlekedés többi résztvevője általában nagy információhiánnyal küzd, ennek következtében sok a türelmetlen sofőr az utakon. A lassú járművek sofőrjeinek is szükséges több olyan megelőző intézkedést vagy szabályt betartania, amivel a folyamatos és biztonságos közlekedési feltételeket is szavatolhatják.

A két társaság az együttműködés keretében többek között közös edukációs tartalmakkal segítik majd a türelmesebb, biztonságosabb közúti közlekedést.

 

Közös kampány a biztonság és türelem jegyében

A gazdák figyelmét többek között az útra felhordott sár és szalma eltakarítására, a jármű megfelelő szélességjelzésére és kivilágítására, valamint a forgalom gördülékenysége érdekében, lehetőség szerint az időszakos félreállásokra hívják fel.

A közlekedés egyéb szereplőinek pedig jó tudni, hogy ezek a gépek nem az ő bosszantásukra használják a közutakat, hiszen nekik is köszönhető, hogy kiváló minőségű magyar élelmiszer kerülhet az asztalunkra.

A mezőgazdasági termelők mindig igyekeznek a telephelyükről a mezőgazdasági területhez való odajutást lerövidíteni, és megtalálni a leggyorsabb utat. Ehhez azonban sokszor ki kell menniük a közútra is. Mivel a manőverezési képessége ezeknek a nagy eszközöknek nem ugyanolyan, mint egy személyautóé, ezért óvatosan kell közlekedni mellettük.

Sokan nem tudják azt sem, hogy a gépek indokolatlannak tűnő szélességére a széles gumiabroncsok miatt van szükség, ami a megfelelő súlyeloszlásnak köszönhetően a termőföldet és az utat is jobban védi.

A kölcsönös elfogadás és türelem a balesetek számának csökkenéséhez vezethet.

 

Mezőgazdasági gépek az utakon
A kölcsönös elfogadás és segítés biztonságosabbá teheti a közlekedést (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

Azt is megvizsgálják, hogyan tudják segíteni egymás munkáját

Hosszú távon többek között sorra veszik a mezőgazdasági gépek által leggyakrabban használt útvonalak állapotát.

Bizonyos utakon – szakmai szempontok szerint – megvizsgálják a mezőgazdasági gépekre vonatkozó korlátozások esetleges feloldását, amennyiben azzal a legtöbb szereplőnek biztonságosabb közlekedési feltételeket tudnának biztosítani.

Elemzési terület lesz az is, hogy egyetemi, szak- és felnőttképzési rendszerben milyen módon tudnak együttműködni és hogyan tudják segíteni egymás munkáját. Ez jól illeszkedne a Magyar Közút eddigi stratégiájához, ugyanis az elmúlt években számos egyetemmel, szakképző centrummal is sikeres megállapodásokat kötött, melynek köszönhetően ösztöndíj programokat, szakmai gyakorlati lehetőséget és pályaorientációs alkalmakat is biztosított az érdeklődő diákok számára.

 

Forrás: MEGFOSZ