fbpx

Tripla X

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 25.

Idén tavasztól szállítja a McCormick az első X8 nagy traktorokat a kereskedőkhöz és az ügyfelekhez. Most lehetőségünk nyílt arra, hogy a szántóföldi munkák során a háromféle X8 típusú traktor közül a csúcsmodellt alaposabban megismerjük.

Néha csak türelem kell: a McCormick X8 traktort járműteszt formájában már körülbelül egy évvel ezelőtt be szerettük volna mutatni Önöknek, de erre szervezési okok miatt csak most nyílt lehetőségünk. Az pedig, hogy valamelyik szántóföldi bemutatón csináljunk gyorsan néhány fotót, és a prospektusokból összeszedett tájékoztató adatokkal együtt összeüssünk belőle egy gyorstesztet, nem a mi stílusunk. De megérte a várakozás – mert a McCormick X8.680 traktorral végzett szántóföldi munkák során pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztünk, amelyek egy prospektus elolvasásakor, ill. egy kiállítási gép megszemlélésekor, egy szántóföldi napon vagy egy vásárban nem lesznek azonnal nyilvánvalók.

HÁROM MODELL, 310 LÓERŐIG

Az X8 esetében az olasz gyártó a jól is‑mert és bevált összetevőkre épít. Biztos tudásról tanúskodik a motor kiválasztása is: a 6,7 literes FTP NEF 67 motor dolgozik a Case IH Optum/New Holland T7 HD/Steyr Terrus traktorokban is, és egyrészt erősnek és forgatónyomatékban gazdagnak számít, másrészt nagyon gazdaságos is. Egy kicsit kevesebb teljesítménnyel és pl. kisebb turbófeltöltővel ellátva már évek óta szintén hűséges szolgálatot nyújt a hathengeres motor az X7 traktorokban – olyan konkurensek mellett, mint a Claas vagy a CNH.

A három X8 az ECE R120 szabvány szerint 190 kW/258 LE és 221 kW/301 LE közötti teljesítményt nyújt, 2100 min‑1 fordulatszámon. Fordulatszámeséskor további 4‑11 kW biztosított, így a maximális teljesítmény 1900 min‑1 fordulatszámon 194 kW/264 LE és 228 kW/310 LE közötti érték. Boost teljesítménynövelő a szállítási és a TLT‑munkákhoz vagy aktivált hidraulika nem áll rendelkezésre. 1132‑1282 Nm közötti maximális nyomatékkal (1500, ill. 1400 fordulaton) és 38, 32 és 28 százalékos nyomatéknöveléssel (X8.660, X8.670 és X8.680) a VTG turbófeltöltő által kény‑szerszellőztetett motorok a papírforma szerint nem keveset tudnak.

A Tier 4 final károsanyag‑kibocsátási szint előírásait az erőforrás az SCR katalizátorok és egy dízeloxidációs katalizátor (DOC) kombinációjával tartja be.

Ezenkívül rendelkezésre áll egy kipufogófék is, ami nemcsak arról gondoskodik, hogy a motor gyorsabban melegedjen, hanem aktívan, lábpedállal lassításra is használható.

Az üzemanyagtartály több mint 550 literes, az AdBlue‑tartály térfogata 70 l. Az egyszerű kipufogógáz‑tisztításnak köszönhetően az FTP NEF 67 motor esetében úgy számolhatunk, hogy az AdBlue‑fogyasztás a dízelfogyasztásnak körülbelül a 10‑12 százaléka. A hathengeres motor ehhez a mi tapasztalatunk szerint nem sok üzemanyagot engedélyez magának.

A karbantartáshoz a motorháztető egy darabban felhajtható. Aki szeretne javításokat végezni, annak adott esetben két oldalburkolati elemet is le kell szerelnie. A hűtőpanel a tisztításhoz fel‑hajtható – ez jó. Saját gyártmányú reverzibilis ventilátor azonban opcionálisan sem kapható. A motor felett elhelyezett levegőszűrő elérése egyes traktorvezetők számára gondot okozhat.

ZF HAJTÁSLÁNC

A német technikai tudást használták fel a McCormick tervezői a teljesítményelágazásos fokozatmentes hajtóműnél. A ZF Terramatic TMT 32, amit a Deutz‑Fahr TTV 9. sorozatban is használnak, négy automatikusan kapcsolt menettartománnyal működik. A McCormick folytatás a 48. oldalról ezt azonban aktív állóhelyzet-szabályozás nélkül használja – a menetirány ki‑választása után a traktor (mint az automataváltós autó) gázadás nélkül elindul. A manőverezésnél ez hasznos, de egy kicsit szokni kell.

Előremenetben 50 km/h a maximális sebesség, hátramenetben legfeljebb 30 km/h. Az X7 VT‑Drive traktorhoz hasonlóan a traktorvezető négy „virtuális” menettartományt adhat meg előre, amelyekben a gázpedál, ill. a menetirányító kar érzékenysége automatikusan módosul, vagyis minél kisebb a megadott maximális sebesség, annál pontosabban szabályozható a gázpedál és a hajtókar. Ezeknek a virtuális menettartományoknak az átkapcsolása menet közben a menetirányító vagy a multifunkciós karon lévő nyomógomb segítségével történik (az aktiváló gomb egyidejű megnyomásával a hátoldalon).


NAGY ERŐ: az FPT NEF 67 hathengeres motorja Wastegate turbófeltöltővel dolgozik, erősnek, takarékosnak és egyben hosszú életűnek is számít. Az AdBlue-fogyasztása az egyszerű kipufogógáz-tisztítás miatt kicsit magasabb

A sebességváltó alapvetően mindig automata üzemmódban működik, ugyanakkor a vezető egy Eco/Power szabályzógombbal (sajnos a kartámasz alatt elrejtve, így menet közben csak nehezen lehet elérni) be tudja állítani, hogy a motor fordulatszáma milyen mértékben csökkenjen, mielőtt a sebességváltó összehangolja az áttételt. Ha az elektronikus kézigázt az üresjárati fordulatszámról egy kicsit előre mozdítjuk, akkor a szoftver manuális üzemmódba ugrik, és ha a TLT‑t aktiváljuk, akkor a megfelelő TLT üzemmód válik aktívvá. A traktor kezelése egyébként is hasonlít az X7 VT‑Drive működéséhez: két‑két tempomat van mindkét menetirányhoz – az 1. tempomat az 1., 2. és 3. virtuális menettartományban használható, a 2. tempomat a 4. virtuális menettartományban. Gombnyomásra menthetők a multifunkciós karon (több mint 3 másodpercig lenyomva tartva), és behívhatók (röviden megnyomva). A menetirányító kar mozgatásával és a +/- gombok segítségével a sebességek felülírhatók.

Az irányváltó hajtómű a terminálban átállítható enyhéről keményre (és fordítva), és a kormánykerék bal oldalán talál‑ható kis váltókar átállításával vagy a menetirányító karon lévő nyomógomb megnyomásával (az aktiváló gomb egyidejű megnyomásával a hátoldalon) aktiválható a beállítás. Egyébként az 50 km/h sebességet el lehet érni alacsony, 1600 fordulat/min értéken, a 40 km/h sebességet már 1300 fordulat/min mellett (mindkét érték terhelés nélküli állapotra vonatkozik). Hegymenetben pótkocsival a sebességfokozat befagyasztható (Freeze funkció) – ezt is ismerjük már az X7 VT‑Drive traktorról.

KÖZEPES SÚLY NAGY HASZNOS TERHELHETŐSÉGGEL

Míg a hátsó tengely a sebességváltóval együtt a ZF vállalattól származik, a McCormick a rugózott első tengely esetében hű maradt a Carraro céghez mint szállítóhoz. A 20.55S maximálisan 310 motorlóerő‑teljesítményre tervezett, és mindkét oldalán rugózott, csapágyazott, átmenő tengellyel dolgozik. Ennek eredményeképpen a karbantartási igénye nem nagy – csak három zsírzógombot kell zsírozni. A vezetési komfort nagyon jó, akkor is, ha egy kicsit rosszabb, mint a Carraro többkormányzású kialakítással rendelkező SI tengelyek esetében (amelyek jelentősen nagyobb kopás‑ és karbantartási intenzitásúak).

A megadott 10,8 t üres tömeggel az X8 a kategóriájában a középnehéz modellek közé tartozik. Ezek a gépek elegendő súllyal rendelkeznek a szántóföldi munkákhoz, de nem túl nehezek, így a szállításban is hatékonyan részt tudnak venni. A maximum megengedett 16 t össztömeg mellett körülbelül 5,2 tonna hasznos terhelhetőség marad – ez meg‑felelő. A fordulékonyságuk a kategóriára jellemző szinten van, és megfelelő a 3,0 m tengelytávhoz, ill. a hátul legfeljebb 900/60 R42 és elöl 650/60 R34 kerékméretekhez.


POTENCIÁL: az X8 traktorok a legerősebben növekvő traktorkategóriában néznek szembe a konkurenciával. A széria tagjait néhány kompromisszumtól eltekintve komoly ellenfélnek kell tekinteni

ERŐS FÜGGESZTŐSZERKEZETEK

Az X8.680 VT‑Drive traktor az emelő‑erők és a munkahidraulika terén is a kategóriájának megfelelő szintű: a III kat./ 4N hátsó hidraulikus emelőberendezés a McCormick adatai szerint maximum 12 t emelőerővel rendelkezik, elöl a III. kat. függesztőszerkezet nem kevesebb mint 5 tonnát emel. Pozícióvezérlés a (teljesen integrált) frontfüggesztéshez sajnos opcionálisan sem kapható, viszont a frontfüggesztés az alapkivitel részét képezi. Csupán az 1000E front TLT‑változatot hiányoltuk (amit eddig kevés versenytársnál láttunk a kínálatban) – rendelkezésre áll viszont egy 1000‑es változat, amit a McCormick a Zuidberg cégtől szerez be. A frontfüggesztésen keresztül történő automatikus kapcsolás a tesztelt traktorunkhoz (még) nem volt használ‑ható – de ez egy 2017‑ből származó null‑szériás gép volt. Hátul alapkivitelben három TLT‑fordulatszám található (1000/1000E/540E); ez is megfelelő eb‑ben a teljesítményosztályban.

A munkahidraulika különálló körrel működik, és alapkivitelben 157 l/min olajat szállít, a kivehető olajmennyiség maximum 90 l. Opcionálisan rendelhető egy nagyobb szivattyú, 216 l/min szállítási teljesítménnyel, és a McCormick a kihelyezett hidraulikacsatlakozók esetén is a teljességre törekszik: hátra legfeljebb 6 kétkörös csatlakozó rendelhető, elöl maximum három (beleértve a frontfüggesztést is) és középen, hasonlóképpen, maximum kettő. Minden hidraulikakör beállítható, az 1. kört kivéve, idő‑arányos és mennyiségi vezérléssel. DE: a hátsó csatlakozók nincsenek se megszámozva, se színekkel jelölve; ez a McCormick szerint szándékos, mert a hidraulikakörök szín szerinti megkülönböztetése zavart okozhat a hozzárendelések átprogramozásakor a kartámlán vagy a multifunkciós karon. Azt még el lehet viselni, hogy a külső vezérlés fixen a 3. hidraulikakör alá van rendelve. Ami kiváló: az indítási folyamat minden hidraulikakörhöz külön meghatározható és elmenthető a vezérlő áram‑kör számára. Egyébként a PowerBeyond előkészítés mindig megtalálható a traktoron, a csatlakozókat a vezérlővezeték‑kel együtt a hivatalos márkakereskedőnél lehet felszereltetni.


A kényelmes Carraro első tengelyhez elegendő három kenési pont

Hátul max. 2,15 m átmérőjű kerekek férnek el, a hasznos terhelhetőség kb. 5,2 t

Az emelőerő hátul és elöl is magas, ugyanúgy, mint a hidraulikateljesítmény

Kívül csak 1 hidraulikakör vezérelhető

A kardántengelyek a széles vonófej csúszóelemeinek köszönhetőn jól csatlakoztathatók

Hátul maximum 6 kétkörös hidraulikacsatlakozás található – sajnos jelölés és tehermentesítő kar nélkül

Amit sajnáltunk: a multifunkciós karon csak egy hidraulikakör működtetése fér el – itt a jövőben nagyon jó lenne egy joystick két hidraulikacsatlakozóhoz. Ugyanakkor nem jelent problémát, hogy a multifunkciós karon nem aktiválható tartós funkció – ilyen funkciókat a traktorvezető általában a „magasabb” körökhöz rendel hozzá. A többi hidraulikacsatlakozó a kartámaszról működtethető, kapcsolókarokkal és joystick segítségével, és a hozzárendelések messzemenően szabadon elvégezhetők. Ami nagyon kedvező: a különböző traktorvezető‑ vagy eszközprofilok a megfelelő hidraulikabeállításokkal együtt (idő, mennyiség, indítási folyamat) egyedileg menthetők és visszakereshetők.

RENDEZETT VEZETŐFÜLKE

A vezetőfülke esetében valamivel több szükség lenne még a részletek tökéletesítésére – de először nézzük a pozitív tényeket: rendezett, jól áttekinthető és megfelelő tárolási lehetőségeket kínál, valamint a 4 oszlopos kialakítási módnak köszönhetően nagyon jó a körpanoráma. Az automatikus klímaberendezés jól működik, de lehetne egy kicsit több kivezető nyílása (ez a fűtésre is vonatkozik). Ami jó: a csökkentett méretű sár‑védőkonzolnak köszönhetően a vezető‑ülés most egy kicsit tovább elfordítható jobbra. A hátul két rugóponttal rendelkező, félaktív vezetőfülke‑rugózás nagyon jól működik, a gyorsítást érzékelő szenzorok a platformot erős gyorsulás és lassulás esetén is biztosan tartják vízszintes pozícióban. A jövőben a rugók érzékenységét a traktorvezető igényeinek megfelelően be lehet majd állítani a terminálon.


ÁTTEKINTHETŐ: a 4-oszlopos vezetőfülke világos, de lehetne kicsit halkabb. Valamivel jobb minőségű műanyag burkolatok itt-ott jobban néznének ki

A félaktív kétpontos, hidraulikus vezetőfülke-rugózás a teszt során nagyon jól működött

A 4-oszlopos vezetőfülkéből nagyon jó a körpanoráma. Negatívan értékeltük a meredek és keskeny fellépőt, ezt még át kell alakítani

A kartámlába épített vezérlés ismert és áttekinthető, a világos anyag miatt azonban gyorsan bepiszkolódik

A motor-sebességváltó vezérléshez tartozó Eco/Power szabályzógomb a kartámasz alatt található – a használata körülményes

A nagy terminál csak érintésre reagál, az adatoknak és a grafikonoknak jobban leolvashatóknak kellene lenniük. A kormányzási rendszer sajnos nem jeleníthető meg

A kormánynál lévő műszerfal további információkat és beállítási lehetőségeket kínál

Összezés

Az FPT és a ZF jó „génjeinek” köszönhetően a McCormick X8 VT-Drive érdekes alternatív megoldás a 300 lóerős szegmensben. A motor erőteljesnek, gazdaságosnak és tartósnak ismert, ugyanúgy, mint a ZF CVT sebességváltója. A függesztőszerkezet és a munkahidraulika teljesítményadatai is magukért beszélnek. Ezenkívül az X8 alapkivitelben ISOBUS- és dokumentációs rendszert kínál, de nincs telemetria és távdiagnosztika. A TopCon által szállított GPS kormányzási rendszer sajnos külön terminált igényel. Az alapkivitelben kapható 12 coll méretű terminál csak érintésre működik, és jobban leolvasható is lehetne. Némi kritikára ad okot részünkről elsősorban a vezetőfülke és néhány ponton a traktor kezelése.

+erős, gazdaságos motor

+CVT sebességváltó csökkentett szállítási fordulatszámmal

+nagyon nagy emelőerő

+félaktív vezetőfülke-rugózás

meredek fellépő a vezetőfülkébe (javítani fogják)

kormányzási rendszer csak második terminállal

És most térjünk át kritikáinkra: a fel‑lépő nagyon meredek és keskeny, ami a felszállást és különösen a leszállást megnehezíti. Túl meredeken áll a gázpedál is – az érzékeny gázadás így nehézséget okoz, és a jobb láb nagyon gyorsan elfárad. Az utas számára hiányzik (ahogy néhány versenytársnál is) egy kapaszkodófogantyú, illetve a belső tér zaját is viszonylag hangosnak éreztük. Itt a McCormick számára van még néhány házi feladat. A kidolgozottság összességében megfelelő, a sok kemény műanyag felület miatt azonban nem érezzük prémium minőségűnek. És még valami: a fényes felületek gyorsan bepiszkolódhatnak.


KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS: 50 km/h 1600 min1 fordulatszámon, 40 km/h 1300 min-1 fordulatszámon érhető el. A vezetési komfort jó, a kormányzás közvetlenül működik

A McCormick a vezérlés terén a jól ismert, 12 coll méretű érintőképernyős terminált alkalmazza (ami sajnos csak érintéssel és gyorsbillentyűk nélkül használható, a kezelése menet közben nehéz). A leolvasás közvetlen napfényben is megfelelően lehetséges, annak ellenére, hogy a képernyő erősen tükröződik. Azonban a kijelző menürendszerében túl kevés a háttérszín, és az ábrák részben túl kicsik és túl vékonyak – menet közben és esetleges rázkódások esetén így nehéz felismerni és leolvasni az adatokat. Amit sajnálunk: a korábbiakhoz hasonlóan még most sem lehet a terminálba integrálni a (TopCon által szállított) kormányzási rendszert – így szükség van egy második kijelzőre, annak ellenére, hogy a terminál elég helyet kínál.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK

‑Az idő‑ és útarányosan programoz‑ható fordulást segítő automatika jelenleg még nincs aktiválva az X8 traktorra, de a közeljövőben ez meg fog történni.

‑Opcionálisan az EasySteer segítségével rendelkezésre áll egy gyors kormányáttétel, ami a terminálban beállítható. Az aktiválása egy nyomógombbal történik a multifunkciós kartámaszon.

‑Az ISOBUS II és III alapkivitelben a traktoron van, a hátsó csatlakozókkal együtt. Felár ellenében a McCormick szállít egy második csatlakozóaljzatot, ami a frontfüggesztésen található.

Matthias Mumme