fbpx

Ssangyong Rexton menetpróba – aszfalton és földutakon

Írta: Fodor Mihály - 2016 szeptember 10.

Simán intézi

Másfél éve ültem be először a dél-koreai SsangYong Korando-jába, amellyel azóta, több mint 30 000 megtett kilométer után, kifejezetten összemelegedtünk. Már csak ezért is kíváncsian vártam a „nagyobb” testvérrel, a Rextonnal való találkozást július végén, amikor a hazai forgalmazó, a WAE Kft. jóvoltából pár napig nyúzhattam a gyár új prémium terepjáróját.

Egész pontosan a SsangYong Rexton W 2.2 e-XDI DLX 4WD volt pár napig hű szolgálóm országúton, autópályán – és nagy örömömre terepen, aminél bevállaltam a használat utáni prémium autómosást is, de muszáj volt jelentős sárban és „dzsuvában” is kipróbálni. No, de kezdjük az elején!

Kivitelét tekintve az első mustra után egyértelmű volt, hogy a Korando-hoz képest a Rexton visszafogottabb, mondhatni fapadosabb. Persze a fellelhető kényelmi felszerelések árnyalják ezt a képet, nekem tulajdonképpen még a másik típusban fellelhető napfénytető sem hiányzott. Mindemellett az orr-része a W-mintázatú motorháztetővel, a széles hűtőmaszk, a Rexton-emblémás Xenon fényszórók, a LED nappali menetfény, a kéttónusú lökhárító és új formájú első ködlámpák révén elegáns és sportos, impozáns a megjelenése. A LED-irányjelzőkkel ellátott külső tükrök és hátsó lámpatestek az esztétikai funkciók mellett a jobb láthatóságot is szolgálják.

A Rexton W belső tere 7 utas számára is lehetővé teszi a kényelmes utazást, de a harmadik és a második üléssor lehajtásával kifejezetten nagyméretű csomagok elhelyezésére is tökéletesen alkalmas. A fűthető első és második üléssor, a prémium minőségű fekete vagy bézs tónusú bőrkárpitozás, a be- és kiszálláskor automatikusan hátracsúszó, 8 irányban elektronikusan állítható vezetőülés és a 4 irányban állítható utasülés tökéletes komfortot biztosít a vezetőnek, utasoknak.

Az autó beindításakor meglepett, hogy milyen halkan dolgozik a masina. Ez az élmény 155 km/h-s autópályás tempónál még feltűnőbb volt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbinál nagyobb, erősebb és nyomatékosabb, saját fejlesztésű, 2,2 literes, e-XDI LET (Low-end torque) közvetlen befecskendezéses dízelmotor dolgozik a Rextonban.

A motor természetesen teljesíti a legszigorúbb Euro 6 károsanyag-kibocsátási normákat is, és 178 LE teljesítmény mellett kiemelkedő, 400 Nm nyomatékot ad le a leggyakrabban használt 1 400-2 800-as fordulatszám-tartományban. Gyári értékek alapján – kategóriájában egyedülálló módon – már alapjáraton, 1 000-es fordulatszámon is 208 Nm nyomaték áll a vezető rendelkezésére.

Kérem nem kinevetni engem azért, mert eddig megrögzött manuálisváltó-rajongó voltam. Az életemben eddig megtett közel 500 000 km során mindig élveztem, hogy saját elgondolás szerint kezelhetem az alattam lévő autók erőforrásait.

No, ez a rajongás most alapjaiban dőlt meg. A tesztjárgány a Mercedes által kifejlesztett 7 sebességes W-Tronic váltója körülbelül 5 perc alatt meggyőzött arról, hogy ez a kezelési mód nem az ördögtől való. A váltó hihetetlenül dinamikus vezetési élményt biztosított az erős és nyomatékos motorral együtt, optimális váltási pontokat találva! 5 perc alatt szoktam meg ezt a váltót, és a „régi” autóba visszaülve még napok múlva is hiányzott… Természetesen 6 sebességes manuális váltóval is lehetséges rendelni a Rextont, ha valaki – tőlem eltérő módon – ragaszkodik a régi elveihez.

Az egész teszt során nagyon élveztem a Rexton W csöndes, rezgésektől, rázástól mentes futását. Ezt az élményt persze több dolognak is köszönhetjük. A Rexton W futóműve a főként luxusszedánokban alkalmazott technológiai megoldásai révén elsőrangú menettulajdonságokat és utazási kényelmet biztosít.

Mindemellett fejlett, kapcsolható összkerékhajtásának köszönhetően a legkeményebb terepen is megállja a helyét. Az DLX Plus automata váltós változatokhoz kínált 8-lengőkaros független hátsó felfüggesztés révén a hátsó kerekek egymástól teljesen függetlenül tudnak vertikális irányban elmozdulni, így a legrosszabb terepen is minimálisra csökken a karosszéria mozgása. Az optimális úttartásról, tapadásról és a rázkódásmentes menetkomfortról független, kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés, stabilizátor, tekercsrugók és gáztöltésű lengéscsillapítók gondoskodnak.

A finom futáshoz még a Hankook 16 collos ballonos abroncsai is kellettek: mind terepen, mind a nem túl sima hazai főutakon kifejezetten csöndes, rázkódásmentes vezetési élményt kaptam. Ahogy a hazai forgalmazó egyik szakembere már előre jelezte, a gép nem rázta ki a tömést a fogamból.

A BorgWarner tervezte kapcsolható 4WD összkerékhajtás révén a Rexton W a legnehezebb terepviszonyok között is helytáll. A középkonzolon található forgókapcsoló segítségével a vezető egy mozdulattal 3-féle üzemmód közül választhat: az RWD hátsókerékhajtást (2H) normál útviszonyok esetén ajánlják, a legjobb üzemanyag-fogyasztás érdekében, a 4WD High Gear Mode össszkerékhajtás (4H) menet közben is kapcsolható, míg a 4WD Low Gear Mode felező funkció (4L) a legextrémebb terepviszonyok leküzdésére alkalmas. Nekem nem sikerült elsüllyeszteni az autót egyszer sem, pedig bátran igyekeztem – talán a fényképekről lejön, mivel próbálkoztam.

A Rexton 4WD az összkerékhajtásával gond nélkül megbirkózott a képen látható terepviszonyokkal is – vontatásra nem volt szükség, mosásra a teszt után annál inkább

A Rexton W minden szükséges aktív biztonsági rendszerrel el van látva. Az utasok biztonságáról multifunkcionális ESP menetstabilizátor rendszer gondoskodik, amely azonnal beavatkozik, ha valamelyik kerék megcsúszik, illetve a jármű alul- vagy túlkormányozottságát érzékeli. Az ESP rendszer részét képezik az EBD automatikus fékerő elosztó, az ABS blokkolásgátló, a TCS kipörgésgátló, az ARP aktív borulás gátló, a HDC lejtmenet vezérlő és a BAS vészfékezés rásegítő rendszerek, amelyek folyamatosan figyelve a jármű viselkedését és az útviszonyok változását még a potenciálisan veszélyes helyzetek kialakulása előtt beavatkoznak, a maximális biztonság érdekében.

A Rexton W karosszériáját és alvázát úgy fejlesztették, hogy az a legkomolyabb ütközések erejét is felfogja és elvezesse, ezáltal védve a bent ülőket. Az első lökhárító kereszttartóját közvetlenül az alvázkerethez rögzítik, és mind az első, mind a hátsó lökhárítók különleges megerősítést is kapnak a frontális, valamint a hátulról jövő ütközések felfogásához. Az egész alvázkeret pedig különleges, háromrétegű, nagy szakítószilárdságú acélból készül.

A vezető és utasai épségét ezeken túl összecsukló kormányoszlop, előfeszítővel és erőhatárolóval ellátott első biztonsági övek, aktív fejtámlák, illetve 4 légzsák is védi.

Összefoglalva a pár nap alatt tapasztaltakat: a SsangYong Rexton W egy kifejezetten dinamikus, csöndes futású, megbízható segítőtárs a hazai utakon és terepen. Ár-érték arányban a versenytársai között kifejezetten versenyképes lehetőségnek ítéljük. Mindezeket egybevetve kicsit nehéz szívvel adtam vissza a forgalmazónak…Fodor Mihály

CÍMKÉK ssangyong