fbpx

Soha nem látott kényelem

Írta: GÉPmax-2020/III. lapszám cikke - 2020 június 22.

Nemcsak a Stage V. károsanyag-kibocsátási szint teljesítéséhez szükséges alkotóelemek jelentek meg, sokkal fontosabbak az új New Holland T8 Genesis vezetőfülkéjében tapasztalható modern átalakítások – sok újítás történt a felhasználóbarát kialakítás jegyében. Mi is kipróbálhattuk a kényelmes amerikai traktort.


INKOGNITÓ: Kívülről alig vehető észre változás a korábbi modellekhez képest. Csak szakértő szemmel láthatók a vezetőfülke új részletei

A Genesis név számunkra és Németországban is újnak számít, de Észak-Amerikában kezdettől fogva ez volt a New Holland háza tájáról származó nagytraktorok elnevezése. A történet a 90-es évek elején kezdődik a Fiat/Ford G-sorozatával, amely 2003-ban már csak New Holland márkanéven maradt fenn. 30 évvel a megjelenés után a T8 sorozat új nagytraktorjai most hivatalosan is viselik nevükben a származásukat.

A korábbi T8 modellhez képest az új négyoszlopos vezetőfülkén a beépített LED-fényszórócsomag szembetűnő. A modern vezetőfülke belseje is ragyog. A burkolatok nem változtak, mint a Case IH esetében, és belül is csak a Stage V. károsanyag-kibocsátási szint miatt volt szükség néhány dolog összehangolására. A New Holland ezenkívül frissítette a modellkínálatát, és a legkisebb gépnek mennie kellett.

A T8.380 Genesis az új New Holland BigBaler 1290 HD nagybálázó előtt haladva, szalmabetakarítás során mutathatta be, hogy milyen átalakítások történtek a traktoron, majd az ezt követő teszt során sem számíthatott túl sok kíméletre.


A Genesis gépek motorháztető-kialakítása változatlan az elődökhöz képest


A T8 továbbra is nagy tengelytávval rendelkezik. A T8.380 Genesis esetében ez 3,5 m


A fémlemez burkolat alatt 8,7 l-es FPT motor működik


A motor szellőzéséhez a New Holland változó geometriájú VGT turbófeltöltőt alkalmaz

Az FPT motor tovább duruzsol

A nagy standard New Holland traktorok továbbra is a Chicago közelében található jól ismert Racine-i CNH gyárból származnak. Itt készül az összes kék T8 traktor, valamint a piros márkatestvérek, majd hajóval jutnak el az európai piacra.

A motorháztető alatt a mérnökök továbbra is a házon belüli FPT motorgyártó Cursor 9 motorját alkalmazzák. A hathengeres, 8,7 l hengerűrtartalmú motor a tesztgépben 311 LE névleges teljesítményt szolgáltat a megfelelő 2000 min-1 névleges fordulatszámon. 1800 min-1 fordulatszámon a Cursor 347 lóerőt biztosít, és az EPM motorteljesítmény-szabályzó rendszernek köszönhetően a terheléstől függően a hajtóműnek, a hidraulikának vagy a TLT-nek bocsát rendelkezésére nagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot. A T8.380 Genesis esetében ez azt jelenti, hogy maximálisan 380 lóerőt képes biztosítani. A bőséges forgatónyomaték-növekedéssel a fixen elérhető legnagyobb nyomaték 1708 Nm (EPM segítségével), 1300 és 1400 motorfordulatszám között. A 2019-ig érvényes Tier 4 final károsanyag-kibocsátási szint előírásai eddig SCR- és DOC-rendszerrel valósultak meg, most ezt is átalakították.

Az ECOBlue HI-eSCR2 technológia részecskeszűrő és kipufogógáz-visszavezetés nélkül működik – ez nagyszerű. A Stage V környezetvédelmi besorolású motor karbantartási ciklusideje 750 üzemóra – ezen javított a New Holland. Az üzemanyagtartály térfogata Auto Command változatban 609 liter. Az AdBlue tartály 99 literes.


A kipufogógáz utókezelése az SCR katalizátorban, kívül, a jobb oldalon zajlik


Az első tengely Terraglide elsőtengely-rugózást kapott


A mérnökök nagyobb emelőerőt biztosítottak a hátsó függesztőműhöz. Sajnos csak két TLT-fordulatszám áll rendelkezésre


Az első tengely aláfordulási szöge 55° – a karcsúsított motorháztetőnek és a messze előrehúzott első tengelynek köszönhetően


A hidraulikus vezetőfülke-rugózás opcionális. A csillapítás szintje három fokozatban állítható

KÉTFÉLE COMMAND

Az Auto Command felszereltség alatt a Genesis CVT sebességváltója értendő, amellyel a tesztgépünk is dolgozott. A sebességtartomány 30 m/h és 50 km/h közé esik. Menetfokozatok nincsenek. Így zökkenőmentes gyorsításra számíthatunk a kívánt sebességig. Az amerikai traktor az 50 km/h maximális sebességet 1725 min-1 fordulatszámon éri el. A 40 km/h sebességet képes alacsonyabb, 1400 min-1 fordulatszámon elérni. 60 km/h sebességű változatot nem kínálnak. Ezen túlmenően most új az automatikus motorfordulatszám-csökkentés – amely az IntelliView 12 terminálon aktiválható. Ha szükséges, a traktorvezető a fordulatszám korlátozását manuálisan is beállíthatja.

Az Active StartStop funkció, vagyis az aktív állóhelyzet-vezérlés szintén a sebességváltóba integrált. Három beállított sebesség áll rendelkezésre tempomat funkcióként. Ezeket közvetlenül a változtatás után átveszi a rendszer. A tempomat sebességeket állító forgatható szabályzógomb tetszett a menetirányító karon, amellyel a kívánt sebességet gyorsan és érzékenyen be lehet állítani.

A fokozatmentes sebességváltó alternatívájaként létezik az Ultra Command teljesen terhelés alatt kapcsolható sebességváltó. A 19 előremeneti sebességfokozat, ill. a négy hátrameneti fokozat manuálisan vagy automatikusan kapcsolható az ún. GSM (haladási sebesség menedzsment) rendszer segítségével. A T8.435 Genesis csúcsmodell kivételével a sorozat három kisebb vontatója ezzel van felszerelve. A nagy zászlóshajó az év során új 21/5 terhelés alatt kapcsolható sebességváltót fog kapni – nagyon izgatottak vagyunk ezzel kapcsolatban.

NAGYOBB TENGELYTÁV

A gyakorlatban minden bizonnyal feltűnik a T8 gépek nagy tengelytávja. A tesztgépünk esetében a tengelytáv 3,5 m volt. A 435 zászlóshajó még plusz 5 centiméterrel büszkélkedhet. A New Holland az első tengelyre a Terraglide rugózását vette át. A tengely már az előző sorozatban nagyobb bekormányzási szöget kapott. 55 fokos aláfordulási szöggel, amely a messze előrehúzott első tengelynek és a karcsúsított motorháztetőnek köszönhető, 5 m alatt megvalósítható a fordulási manőver.

Így nagyon kellemesen megközelíthetők a keskeny rendek, amilyeneket pl. a gabonatarlón találtunk. A hidraulikusan állítható Comfort Ride vezetőfülke-rugózással a vontató jól felszerelt a közúton és a terepen található egyenetlenségekkel szemben. Rendkívül kényelmesen haladtunk az egyenetlen tesztterületen.

A korábbi T8-as sorozattal ellentétben a Genesis 8.380 már nem kapható a SmartTrax gumihevederes változatban. Ez csak a 409 vagy 435 LE maximális teljesítményű két nagyobb gép számára van fenntartva. Gumihevederes járószerkezet nélkül a 4,5”/115 mm-es tengelycsonkkal állítható hosszúságú tengelyre a 2,15 m átmérőjű gumiabroncsok helyezhetők fel – tehát legfeljebb 900/60 R42 méretű lehet a gumiabroncs.

Súly szempontjából nézve a traktor üres tömege 10,8 tonna. A mi Genesis traktorunk maximális megengedett össztömege 18 tonna. A nagyobb traktorok esetében ez kissé magasabb, a SmartTrax változatban pedig 24,5 tonna. Ennél a traktornál az üres tömeg szintén meghaladja a 16 tonnát.


Az új Genesis nagyon kényelmessé tette a 24 munkavégzést a szalma begyűjtése során

Technikai adatok

motor: 6 hengeres FPT Cursor 9, 8,7 l hengerűrtartalom, 311 LE névleges teljesítmény 2000 min-1 fordulatszámon, 380 LE maximális teljesítmény EPM-rendszerrel, legfeljebb 1708 Nm max. forgatónyomaték 1300–1400 min-1 fordulatszámon; Stage V. környezetvédelmi besorolás Hi-eSCR 2 technológiával; 750 üzemóra karbantartási ciklusidő; 609 l üzemanyagtartály, 99 l AdBlue tartály
sebességváltó: Auto Command, fokozatmentes sebességváltó; 30 m/h–50 km- /h sebesség menettartományok nélkül; 50 km/h 1725 min-1 fordulatszámon; választható Ultra Command, 19/4 teljes terhelés alatt kapcsolható sebességváltó; TLT-opciók 540 vagy 1000 min-1 fordulatszám; opcionális front TLT 1000 min-1 fordulatszám
hidraulika & függesztőszerkezet: Load-Sensing hidraulika 166 l/min (221 l/min opcionális) max. 6 elektrohidraulikus csatlakozó hátul, 3 elöl; emelőerő hátsó függesztőszerkezet 11,7 t, opcionális frontfüggesztés 5,8 t emelőerő
tömegek & méretek: üres tömeg 10,8 t, max. megengedett össztömeg 18 t; tengelytáv 3,5 m; max. gumiabroncsméret 900/60 R42 hátul
németországi listaár (nettó): T8.380 Genesis a tesztkivitelben 309710 euró

MEGNÖVELT EMELŐERŐ

A New Holland egy kicsit megnövelte az új sorozat emelőképességét. A hátsó függesztőszerkezet elektrohidraulikus függesztőmű-szabályozása (EHR) akár 11,7 tonna emelését is biztosítani tudja. Ez az érték magáért beszél. Elöl opcionálisan 5,8 tonnás teherbírású II. kategóriás függesztőszerkezet kapható.

A TLT meghajtású függesztett munkagépek esetében két fordulatszám közül választhatunk: 540 és 1000 min-1 fordulatszám – a versenytársak itt többet kínálnak. A megfelelő sebességet mindkettő 1804 min-1 motorfordulatszámon éri el. Ez nagyon alacsony, és már vetekszik az ECO TLT-vel. Opcionálisan 1000 front TLT-változat rendelhető elöl.

Ha a függesztett munkagépeknek nemcsak függesztőszerkezetre és TLT-re van szüksége, akkor összesen kilenc elektrohidraulikus csatlakozó áll rendelkezésre, ezek közül legfeljebb hat hátul és három elöl, ill. a has alatti területen. A háttérben egy Load-Sensing rendszer dolgozik zárt központú kivitelben (CCLS), a szokásos 166 l/min állítható szállítási teljesítményű hidraulikaszivattyúval. Ha ez nem elég, akkor jóval nagyobb teljesítményű szivattyú is választható: a Mega­Flow hidraulikus rendszer 282 l/min teljesítményű, amelyben a szivattyú áramát két CCLS szivattyú hozza létre, külön szabályzókörökkel. A két hidraulikus szivattyúhoz csatlakozik a 221 l/min teljesítményű, nagy áramlású High-Flow szivattyú. Minden szivattyúváltozatra érvényes: a motor teljesítményszabályozásának köszönhetően szükség esetén akár 71 lóerős Boost-teljesítmény is elérhető.


A vezetőfülke tágas és világos, a vezetőülésben kényelmesen telik a nap


A kartámaszba épített vezérlőpult teljesen átalakult. Az összes kezelőszerv ergonomikus kialakítású

ELEGÁNS PARANCSNOKI KÖZPONT

Nézzük azonban most a Genesis traktorok legkiemelkedőbb részét! A négyoszlopos vezetőfülke teljesen megújult, így prémium szintre került.

Más szavakkal: a kissé szerény külsejű elemek és burkolatok eltűntek, és új, kiváló minőségű, modern megjelenésű anyagok jelentek meg.

Minden nagyon letisztult, és ergonómiai szempontok szerint elrendezett. A terepi munkák során mindent gyorsan megtaláltunk, bár a kartámaszba épített vezérlőpult teljesen új. Egyébként SideWinder Ultra kartámasznak hívják. Nagyon tetszettek a hidraulikacsatlakozó működtetésére szolgáló billenőkapcsolók. A hozzárendelt hidraulikacsatlakozó függvényében változik a színük. Így minden traktorvezető a neki megfelelő kapcsolón helyezheti el a színes hátsó hidraulikacsatlakozókat.

Semmi sem akadályozza az egyedi gépvezérlést. Más traktorvezetők is gyorsan eligazodnak az egyértelmű hozzárendelések között. A New Holland a 12 coll méretű IntelliView IV érintőképernyőt alkalmazza, amelyen a traktorvezető az összes beállítást el tudja végezni. Ezenkívül használhat egy forgatható nyomógombos szabályzót is – ez jó megoldás. A gép adatainak megváltoztatásához például használhatunk egy virtuális csúszkát, az ujjunkkal érinthető gombokat vagy a numerikus billentyűzetet. A szoftver is áttekinthetőbb lett. Minden közismert irányítási rendszer, mint például HTS Headline és a Turn Sequencing fordulást segítő automatika, valamint a 3. kategóriájú ISOBUS-rendszer továbbra is megtalálható a fedélzeten.

A modern megjelenés nem állt meg a kijelzőnél. Az A-oszlopról eltűnt a fekete-fehér kijelző, és a műszerfalat megjelenítő kontrasztos InfoView monitor került elöl a vezetőfülkébe – nagyon elegáns megjelenéssel. Az integrált elülső kamera további biztonságot nyújt.

Az online precíziós mezőgazdasági platform (PLM) a Genesis programmal bővült. Összekapcsolja a gazdákat, a gépeket és a kereskedőket. A New Holland Connect segítségével a gazdaság vezetője hozzáfér a T8 teljesítményadataihoz. A kereskedő ellenőrizheti a gépek karbantartási igényeit, anélkül, hogy a helyszínre kellene mennie.


A menetirányító kar gombjai a hüvelykujjal működtethetők. A korábbi modellhez képest csak a megjelenési formája változott egy kicsit


A billenőkapcsolók színe a konfigurált hidraulikacsatlakozónak megfelelően változik – ez nagyon jó megoldás


Elöl egy modern műszerfalat megjelenítő monitor található

Összegzés

Az új New Holland T8 Genesis motorháztetője alatt továbbra is egy erős FPT motor működik. A külső megjelenésében nincsenek változások, viszont annál több újdonságot tartogat az új négyoszlopos vezetőfülke. Az oldalsó kartámaszba épített vezérlőpult nagyon modern és ergonómiai szempontból kedvező kialakítású. Nagyon tetszettek az apró részletek, mint például a hidraulikacsatlakozókhoz tartozó, változó színű billenőkapcsolók. Az A-oszlop műszereit egy vonzó megjelenésű kijelző váltotta fel a kormánykerék mögött. A jövőre nézve a New Holland bejelentette, hogy a csúcsmodellt egy új, teljesen terhelés alatt kapcsolható sebességváltóval fogja ellátni, hogy a sorozat lépést tudjon tartani az erős versennyel.
+ erős motor
+ nagy, világos vezetőfülke
+ ergonómiai szempontból jó kialakítású kartámaszba épített vezérlőpult

– kicsi üzemanyagtartály

Alexander Brockmann