fbpx

Mezőgép: évtizedes rekordot hozott itthon a tavasz

Írta: Kohout Zoltán - 2021 június 09.

Még soha nem vásároltak ilyen nagy értékben mezőgazdasági gépet és alkatrészt a magyar gazdálkodók, mint az idei év első 3 hónapjában. A jelek szerint semmi sem állítja-fékezi le a mezőgép-forgalmat Magyarországon.

 

 

Nem lehet legyinteni

A tavalyi rekord után nagyon gyanús, hogy idén újabb csúcsot dönt a mezőgazdasági gépek forgalmazásának volumene Magyarországon. Mint már írtuk: tavaly negyedbillió, azaz bő 250 milliárd forintért vettek a gazdák-gazdaságok új gépeket, berendezéseket, illetve alkatrészeket. Ha az idei év első 3 hónapjának adataiból indulunk ki, akkor nem holmi szerény szinten tartás érvényesül, hanem markáns, 13 százalékos növekedés a tavalyi év elejéhez képes. És erre nem lehet azzal a legyinteni, hogy tavaly már érződött a járvány szele. Az idei első 3 havi költés – azaz csaknem 42 milliárd forint – az áremelkedések ellenére jóval magasabb még a 2019-esnél is. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre majdnem 15 milliárdot fordítottak, ami 9 százalékos növekedés a tavaly évelejihez képest.

 

 

Lassul a legnagyobbak térhódítása

Érdekesség továbbá az is, hogy a bár gazdáknak eladott gépek és eszközök 64 százaléka a továbbra is a legerősebb 10 cégtől van, a részesedésük nem nőtt (szemben a korábbi évekkel), hanem némileg csökkent. A legnagyobb 10 értékesítő I. negyedévi részesedése 2, a három legnagyobb vállalkozásé pedig 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – vagyis a korábbi évek koncentrációja némileg lassult.

 

 

Nagy lendület a traktorvásárlásban

A mezőgazdasági termelők továbbra is erőgépekre költöttek a legtöbbet. Traktorból – figyelem! – 2021 első három hónapjában a megelőző évinél 24 százalékkal több (775) kelt el. A legnépszerűbbek továbbra is az 50-100 LE-s könnyű univerzális vontatók (+11%; 221 darab). Hatalmasat nőtt a 141-190 LE-s farmmindenes traktorok (+42%) és még inkább a 191-260 LE-s traktorok (+70) eladása. Kissé zsugorodott a gabonakombájn-piac (-8%, 29 szalmarázó, 6 rotoros tisztítószerkezetű). Csökkent az önjáró rakodók értékesítése (-11%), de élénk érdeklődés volt a teleszkópgémes változatokra, és a törzscsuklós homlokrakodókból is többet (+30%) értékesítettek, sőt: a csúszókormányos kisrakodók eladása megháromszorozódott – adta közre az Agrárközgazdasági Intézet.

 

Sokkal több gép

A gépek terén is nagy a mozgás. Bálázógépekből 26 százalékkal csökkent a kereslet, míg legnagyobb darabszámban (1229) a különböző talajművelő gépeket vették a gazdálkodók. A talajművelők piacán a szárzúzókból 47, az ekékből 36, a magágykészítőkből 37, a tárcsás talajművelőkből 27, a sorközművelő kultivátorokból 63 százalékkal nőtt a kereslet. Tápanyag-kijuttató gépekből 22, vetőgépekből 43 százalékkal vásároltak többet, vetőgépekből pedig a legtöbbet a szemenkénti vetőgépekből adtak el. A növényvédő gépek iránti kereslet nem nőtt jelentősen.

 

 

2,5-szer annyi öntözőberendezés!

A jelek szerint a gazdák tavaly kiköltekeztek a gyümölcs- és szőlőápolás gépeire. Idén év elején ugyanis 12 százalékkal maradt el a forgalom az egy évvel korábbitól. Az öntözőgépek eladása viszont továbbra is bővül. E szegmens 2,5-szeresére növekedett, 1 milliárd forint értékben telepítettek lineáris, körforgó rendszerű, csévélődobos és csepegtető öntözőberendezéseket. Szintén jó piaca volt a mezőgazdasági szállító járműveknek: pótkocsikból 35 százalékkal többet, 182 darabot értékesítettek március végéig.

 

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán