fbpx

GÉPmax – 2014-12 – december

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 25.

Kedves Olvasó!

2015-ben immár hetedik évfolyamába lép korszerű agrártechnikai megoldásokat felvonultató lapunk, a GÉPmax. Az induláskor – épp a világgazdasági válság kellős közepén – még csak bíztunk abban, amit ma már mindennapi valóságként élhetünk meg: mind az olvasók, mind pedig gépgyártó és -kereskedő partnereink megismerték, elfogadták és megkedvelték lapunkat.

Mindez onnan is látszik, hogy 2014-ban jelentősen előreléptünk: a MATESZ (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) friss adatai alapján a 10 000-es nyomtatott példányszámból átlagos havi terjesztett példányszámunk 15%-kal nőtt, emellett előfizetői körünket is stabilan tartjuk. Figyelemre méltóak még a friss kutatási eredményeink, amelyek szintén a bevezetőben említett elfogadottságot mutatják. Örömmel mondhatjuk el, hogy a Kleffmann és Partner Kft. 2014-es médiaanalízisének teljes mintájában a megkérdezettek 61%-a ismeri, az Agrostratéga Országos Agrármédia Analízisének eredményei szerint pedig az 50 hektár fölött gazdálkodók 64%-a rendszeresen olvassa a GÉPmax-ot!

A nyomtatott újság sikere mellett fontos megemlíteni, hogy a www.gepmax.hu címen található honlapunk látogatottsága 2014-ben is jelentősen nőtt: több mint 62 000 egyedi látogató tartotta érdemesnek az év folyamán a weboldal olvasását. Emellett a Facebook felületén is komoly követői táborra tettünk szert.

A hazai forgalmazók mellett a külföldi gépgyártók is egyre gyakrabban hívják bemutatóikra, sajtótájékoztatóikra a GÉPmax munkatársait – például a tavalyi látogatás után 2014-ben a tengerentúlról újra személyesen tudósíthattunk három gyárból. Emellett nem múlik el hónap magyarországi szántóföldi bemutató, külföldi gyárlátogatás, sajtókonferencián való részvételünk nélkül.

Láthatjuk tehát, hogy a GÉPmax elismert szereplője a sokszínű hazai lapkínálatnak. Célunk továbbra is az, hogy a gépes világ döntéshozói, érdeklődői közül a lehető legtöbben ismerjék meg és olvassák lapunkat. Bízunk abban, hogy Önök is sikeres évet tudnak maguk mögött, és jövőre is érdeklődéssel forgatják lapunkat, böngészik az agrárgépes világ híreit.

Mindezek jegyében kívánunk áldott Karácsonyt, sikeres és boldog 2015-ös esztendőt!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK