fbpx

Előbb tudtam traktort vezetni, mint járni…

Írta: GÉPmax-2021/II. lapszám cikke - 2021 március 28.

Minőség, tartós megbízhatóság a világ egyetlen tisztán Kubota-kereskedőjénél

A Két-KATA Kft. egyre fontosabb szereplője a hazai mezőgéppiacnak. Szabó Istvánnal, a cég tulajdonos-ügyvezetőjével a vállalkozás nemrég elkészült, de a járvány miatt sajnos még nem igazán megünnepelt központjában beszélgettünk az ide vezető útról és a további tervekről.

 

Szabó István
Szabó István, a Két-KATA Kft. tulajdonos-ügyvezetője

 

– Honnan ered a gépek iránti szakmai szeretete, miért ezt a pályát választotta?

– Mind a két nagypapám traktoros volt, édesapám a tsz-ben kombájnosként kezdte, majd agronómusként dolgozott, így kisgyermek koromtól ebben a közegben mozogtam. Kis túlzással mondhatom, hogy előbb tudtam traktort vezetni, mint járni. Azért mégsem volt teljesen egyenes az út ide, mert az első szakmám elektronikai műszerész volt, emellett nagyon magas szinten rádióamatőrködtem is. Nyári gyakorlatra olyan helyre kértem magam még az MHSZ-nél, ahol japán adóvevőket javítottunk – szóval más irányba is mehettem volna. Sajnos édesapám egy nappal a szóbeli érettségim előtt szívinfarktust kapott, így én maradtam a családban az egyedüli keresőképes. Így lépnem kellett, és a tsz-ben, ahol dolgozott, azonnal felajánlottak egy Rába Steiger-kezelői állást. 13-án érettségiztem, 15-én kezdtem a tsz-ben…

– Mik voltak ezek után a legfontosabb lépései a szakmai és céges fejlődésben?

– A kezdeti évek és a kötelező katonaság, majd szervizes munkák után úgy döntöttem, hogy már mindent tudok ahhoz, hogy saját lábra álljak… Megláttam a piaci rést, és komoly kölcsönökből vettem egy kombájnt bérmunkára, amivel az év végére ki is termeltem a gép árát. 1992-től egyéni vállalkozó voltam, szereltük, amire csak szükség volt. A Zetor hidraulikarendszerét például senki más nem tudta rendbe tenni rajtam kívül – ennek hamar híre ment. Ez a mai napig filozófiám: mindig olyat kell csinálni, amit más nem tud. Egyszerűen azt fizetik meg. Mondtam sokszor a kollégáimnak, hogy az olajleeresztő csavart mindenki ki tudja csavarni, az nem művészet. Így már nem hallok tőlük olyat, hogy valamit nem lehet megcsinálni… Arra a mai napig figyelek, hogy mindenki egyre komolyabb feladatokat kapjon cégen belül, hogy fejlődjön! Vissza térve a történetünkre, 1994től az egyik legismertebb AGCO termékkel voltam kapcsolatban. 2000-ben azonban megszűnt a képviseleti iroda, a BayWa akkor vette át a márkát, így ezt követően az Innova Agro csapatát erősítettem. Ez azért már egy elég megterhelő időszak volt, a hajnali öttől éjfélig tartó munka nem volt igazán egészséges… Ekkor döntöttünk úgy, hogy más alapokra kell helyezni a tevékenységet. Így 2003ban saját lábra álltunk, elkezdtünk alkatrészkereskedelemmel, szervizzel foglalkozni, és akkor cégként sokkal egyszerűbb volt vámolni, mint egyéni vállalkozóként. Akkor még betéti társaság formában, ketten, a feleségemmel dolgoztunk, ő az adminisztrációért felelt, de részt vett az alkatrész-kiszállításokban is.

Folyamatosan jöttek a megkeresések, ezért bővültünk szerelő kollégákkal, és 2006-ban felvettem két értékesítő munkatársat, és elkezdtünk az MF-gépek forgalmazásával foglalkozni. 2008-ban már az országos forgalom jelentős részét mi hoztuk. Ebben az évben cégformát változtattunk, akkor lett a cég korlátolt felelősségű társaság. Nevet is változtathattunk volna, de úgy gondolkodtunk, hogy a sok agro, agri, agrár nevű cég mellett üde színfolt és jó kivétel a mi Két-Katánk, emellett már nagyon jól csengett nevünk az ügyfélkörünkben.

 

Kubota
A japán minőség a Kubota márka egyik legfontosabb ismérve

 

A kulcsszó: japán minőség

– Sikeresek voltak, miért váltottak? Mennyi ideig gondolkodott a következő nagy lépésen?

– Két évig rágódtam a hogyan tovább miatt… Szerettük csinálni, jó termék, jó társaság volt, de tudtam, hogy abban az üzleti konstrukcióban komolyabb kifutásunk nem lehet.

– Miért pont a Kubota lett a nagy lépés? Ma már látjuk a nemzetközi elégedettségi felméréseken, hogy mennyire jók a termékeik, a cég imázsa, de 2014-ben ez nem volt ennyire egyértelmű.

– Egy korábbi kollégánk hívta fel először a figyelmem erre a cégre. Utána pedig jó időben voltunk jó helyen: Madarász Viktor kollégánk korábban két évet is dolgozott kinn az Egyesült Államokban, és az akkori főnöke az angol Kubota leányvállalat igazgatója lett. Nagyon rövid egyeztetésük után gyakorlatilag azonnal megkerestek bennünket Németországból, és három nap múlva már személyes egyeztetésre került sor. Nagyon szerettek volna találni valakit, aki komolyan kézbe veszi itt a terméküket. Ennek ellenére az előkészületek nagyon sokáig tartottak, közel két évig tartott ez a folyamat. 2013 novemberében Hannoverben írtuk alá a szerződést.

– Hogyan történt a Kubota-termékek bevezetése a piacra? Nehéz volt elfogadtatni a gazdákkal?

– Sokat gondolkodtunk a bevezetésen, de igazából a legfontosabb információ az volt, hogy Japánban gyártják, japán minőség – ezt megértette és nagyon gyorsan elfogadta a piac. Lehet, hogy egyes szériák felszereltsége nem annyira extra, mint pár versenytárs terméké, de a minőséget soha nem kérdőjelezte, kérdőjelezhette meg senki. Ettől persze még nem könnyű az üzletkötőknek elfogadtatni az árakat, de aki megfelelő ár-érték arányban gondolkodik, hamar megbarátkozik a Kubotával.

 

A világon egyedülállóan kizárólag Kubota

– Hogyan sikerült a Kubota mellé a megfelelő munkagépválasztékot ki alakítani? Csak traktor forgalmazásával nehéz sikeresnek lenni ezen a piacon.

– 2015-ben kezdtük el a munkagép-forgalmazást, most 280 eladott terméknél tartunk. Ott egyébként ért meglepetés bennünket, hogy munkagépeinket többször akár a konkurens csúcstechnikát képviselőtraktorok mögé is megveszik, tehát nem csak az általunk forgalmazott Kubotákhoz. A japán minőség itt is nagyon fontos a gazdák számára. A Kubota azokat a termékeket kezdi el saját színben, saját neve alatt forgalmazni, amire a gyártási eljárását rá tudja ültetni. Az első szériákkal mindig a tengerentúli piacokon jelentkezik, az a legnagyobb piaca. 100 lóerő alatti erőgépeknél, a telepi traktor kategóriában például 40 százalék ott a cég piaci részesedése! 2013-ban a Kubota 2 millió dízelmotort, 2016-ban traktorból 200 ezer darabot gyártott – ezek bődületesen erős számok, mutatják azt a piaci súlyt, amit ez a japán cég képvisel.

 

Két-KATA Kft.
A világon csak a Két-KATA Kft. az a cég, ami kizárólag Kubotával foglalkozik

 

– Mire mondhatjuk azt, hogy a Kubotától tanultak?

– Nem is úgy mondanám, hogy tőlük tanultuk, hanem inkább jó, hogy egyformán gondolkodunk sok fontos dologban. Az egyik ebből a hosszú távú gondolkodás. Nem egy szezonban akarnak ők sem sikeresek lenni, hanem hosszú távon, így az itteni piaci hullámvölgyek esetén is mellettünk állnak. Ez fontos. Amikor már látni lehetet, hogy érdemes ezt a márkát Magyarországon képviselni, több cég is próbált bennünket kiütni a nyeregből, és bejelentkezett a Kubotánál. Nagyon gyorsan rájöttek, hogy nem fog menni. Lojálisak hozzánk, és ez természetes részünkről is igaz. Nagyon sajnálom, hogy az új telephelyünk ünnepélyes átadása a járványhelyzet miatt elmaradt, mert a teljes kialakítást a Kubota 2016ban bevezetett arculata szerint végeztük, és nagyon büszkék vagyunk rá. A világon nincs még egy olyan cég, aki kizárólag Kubotával foglalkozik, csak mi! De ha ezt szervizoldalról is megnézzük, sok logika van benne: ha egy gyártó termékeiért felelünk, akkor abba nyugodtan beleáshatjuk magunkat. Ha tíz másik gyártó gépeit is forgalmazzuk, kizárt, hogy mindenben profik lehessünk!– Mennyire sikerült az országos hálózatot kiépíteni?– Még nincs vége a folyamatnak, de jó úton járunk. Szerviz szempontjából elégedett vagyok az eredményekkel, értékesítők tekintetében még van potenciál a rendszerben. Viszont ebben nem kapkodunk, a jó kollégákat szeretnénk gyűjteni, nem csak az a lényeg, hogy bármi áron bővüljünk.

– Hányan dolgoznak most a cégnél?

– 2014-től megtöbbszöröződtek a feladatok, ekkor már rohamosan bővült a cégünk. Ma körülbelül ötven fő, aki a szűk csapatot jelenti, de ebben alvállalkozó partnerek is benne vannak, például szerelők. Ez utóbbi borzasztó strapás munka, csináltam épp eleget, tudom, hogy nem egyszerű: télen, nyáron, hóban, fagyban a gép alá befeküdni, hol az olaj, hol a sár folyik az emberre. Megfizetjük ezeket a szakembereket rendesen, cserébe, ha kell, akkor vasárnap délután-este is ül nek az autóba, és mennek a helyszínre. Igyekszünk a következő generációt is kinevelni, bár az nem lesz egyszerű feladat. A Csonka János Szakképző Intézettel együttműködve igyekszünk a tehetséges fiatalokat megtalálni. A mi munkafilozófiánkat nem annyira egyszerű elsajátítani ennek a korosztálynak, sokkal könnyebb lenne, ha még fiatalabb korukban el tudnánk kezdeni az együttműködést velük. Lehet, hogy megmosolyognak, de itt akár már óvodás korról is beszélek – nálunk, itt, a központban nyáron esténként például óvoda van. A környékbeli kisgyerekek folyamatosan erre „sétáltatják” a szüleiket, traktorozunk, fűnyírózunk velük – a szakmával nem lehet elég korán megfertőzni őket!

– A Két-Kata Kft. csak direkteladással foglalkozik?

– Igen. Van pár kisebb viszonteladónk, de ők évi 1-2 gépnél nagyobb forgalmat nem bonyolítanak. Persze sok komoly cég is bejelentkezett már, hogy szívesen lenne a viszonteladónk, de nem ebbe az irányba megyünk. Ezt a márkát csak olyanok tudják hatékonyan eladni, akik ebben profi k, és nem foglalkoznak más gyártók termékeivel. Mi a Két-Katánál így állunk hozzá, és az eddigi eredmények minket igazolnak.

 

Kiegyensúlyozott működés mellett a lehetetlen is lehetséges

– Jelenleg a cégben mi a húzóágazat, és mi az a szegmens, ami még erősödhetne?

– Vannak fűnyírótraktoraink, kompakt traktoraink, mezőgazdasági traktoraink és munkagépeink. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert szinte az egész évünk kiegyensúlyozott, minden hónapban másik szegmensben tudunk jobban haladni, ez nagyon jó a stabil működés szempontjából. Fűnyírótraktorok tekintetében piacvezetők vagyunk. Szervizmunkában is komoly háttérrel rendelkezünk, még az is sokszor előfordul, hogy akár konkurens fűnyírót is javítunk, ha úgy hozza az élet. Még azzal is megbirkóztak a kollégák, hogy egy versenytárs tönkrement, beszerezhetetlen vágóasztalát egy Kubota-asztalra cserélték ki – tényleg nem ismerünk lehetetlent!

 

Kubota RTV
A mezőgazdasági traktorok és a fűnyírók mellett más izgalmas termékek is megtalálhatók a kínálatban

 

– 2020 nagyon furcsa év volt. Önöknek hogy sikerült?

– Átlagos év volt, az első két negyedév jól sikerült, a harmadik negyedév az euroárfolyam elszállása után csöndesebbre sikerült, a negyedikben pedig újra szépen alakultak a forgalmi adatok. 2021-re jobb eredményeket várok, új értékesítő-kollégák is csatasorba állnak, új termékeink is lesznek – minden megvan ahhoz, hogy elégedettek lehessünk majd az év végén.

– Mennyire hiányzik a tavaszi kiállítás, a partnerekkel a személyes találkozás?

– A márkaimázs fejlesztése szempontjából nagyon jó lenne már szabadabban mozogni, rendezvényeket tartani. 1994 óta az összes AGROmashEXPO-n és OMÉK-on ott voltam, furcsa most ez a helyzet. De igazán a saját telephelyünk ünnepélyes átadása az, ami személyesen nekem hiányzik. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, nagyon büszkék vagyunk rá – jó lenne, ha a partnereink is igazán felfedezhetnék.

– Mi az a hobbi, ami segít a sok munka fáradalmait kipihenni?

– Kettő is van. Az egyik, amikor „inkognitóban” dolgozom – felveszem a melós ruhát, és megyek a műhelybe. Nagyon kikapcsol. A másik szerelem a motorozás, amiben nemcsak én, hanem az egész család érintett. A fiam többszörös enduro-bajnok, ha neki versenye van, akkor mi biztosítjuk számára a hátteret.

 

Két-Kata videók a cég honlapján: [LINK]

Kubota-történelem és újdonságok. [LINK]

 

Fodor Mihály