fbpx

Claas rakodók nagyobb munkateljesítménnyel

Írta: Szerkesztőség - 2018 január 15.

Egyre több gyártó jelentkezik a mezőgazdasági kerekes rakodók piacán. A Claas erre reagálva hét járművel jelent meg ebben a szegmensben, a Liebherr-rel kialakított új kooperáció eredményeként. A vetési zöld gépeknek jók az esélyei.

A mezőgazdaságban használt rakodógépek körébe hosszú ideig csak az új JCB, valamint a használt Hanomag vagy Zettelmeyer rakodógépek tartoztak. Ezek mellett olyan gyártók, mint a Hitachi, a Caterpillar (Zeppelin), a Komatsu, a Volvo vagy a Liebherr, évek óta próbálják megvetni a lábukat ebben a piaci szegmensben. Erre a „nagyok” egy része is felfigyelt, így most már a New Holland is saját gépeket vett fel a kínálatába. Régóta köztudott volt, hogy a Claas is meg kíván jelenni ebben a szegmensben – és az Agritechnica kiállításon végre lehullott a lepel a gépeiről. A harsewinkeliek szempontjából ez a programbővítés mindenesetre ésszerű, mivel a Xerion termékcsoport és a Jaguar önjáró silózó program eredményeként már évtizedek óta kialakult a kapcsolat a kerekes rakodókat vásárló potenciális ügyfelekkel – elsősorban bérvállalkozókkal és a biogáz üzemek vezetőivel.

Jól bevált Liebherr-technika

A Torion sorozat nem új fejlesztés; a Liebherr építőipari gépekkel foglalkozó kereskedők árlistáján már évek óta megtalálható mind a hét modell, L 506 Compact, L 508 Compact, L 526, L538, L 546, valamint L 550 XPower és L556 XPower néven, és részben már mezőgazdasági változatban is rendelkezésre álltak. A Claas neve alatt azonban speciális felszereltségi opciók lesznek – például nagyobb mezőgazdasági gumiabroncsok a két nagyobb modellhez és egy új silómaró kanál. Térjünk át a számokra: a két kicsi rakodó, a Torion 535 és a Torion 639 a 6 t alatti súlykategóriába tartozik, és 5,2, ill. 5,6 tonna össztömeggel, valamint 3,45 és 3,85 t billenőterheléssel rendelkezik. A három középső modell, a Torion 1177, 1410 és 1511 a mérlegen 12,6, valamint 13,9 és 14,3 tonnát mutat, a billenőterhelés ezeknél a rakodóknál 7,75; 9,1, valamint 9,75 t. A csúcson további két modell áll, az 1812 és az 1914, amelyek össztömege 18,7 és 19,5 t, billenőterhelésük 11,1 és 12,4 t – ezzel a mezőgazdasági rakodók csúcsmodelljei közé tartoznak. Az 535 és 639 modell emelőszerkezete kizárólag Z-kinematikával párhuzamos vezetéssel kapható, ugyanakkor az emelőszerkezet a vezetőfülke felé kúposan elkeskenyedik – ez jobb látási viszonyokat biztosít.

A három középső Torion modell P- (párhuzamos vezetés, magas támasztóerő a felső emelési tartományban) és Z- (nagy szakítóerő, a kanál gyors billentése) kinematikával egyaránt választható. A két nagy modell esetében viszont egy Z- és egy speciális agrár-kinematika közül lehet választani. A közepes és a nagy Torion modellekhez rendelkezésre áll a SmartLoading-funkció (1177-1511 opcionális, 1812/1914 alapkivitel), a rendszer tartalmaz programozható kanál-visszavezetési funkciót, és emelési, ill. süllyesztési határértékek beállítását is lehetővé teszi. Opcionálisan az összes modellhez rendelhető egy mérlegrendszer. Különösen érdekesek a hajtóművek. A két kisebb modell meghajtása teljes egészében hidrosztatikus, ami ferde tárcsás állítható szállítási teljesítményű hidraulikaszivattyúval és axiáldugattyús hidromotorral működik (két menettartomány: 0-6 km/h és 0-20 km/h), a három középső Torion modell Varipower meghajtású.

Ez a rendszer egy ferde tárcsás állítható szállítási teljesítményű hidraulikaszivattyúval és két axiáldugattyús hidromotorral működik, a menetirányváltás itt is az olaj áramlási irányának megfordításával kezdődik, és a meghajtás itt is használható fékezésre. Az 1812-es és 1914-es modellekbe a Liebherr és ZF által közösen fejlesztett fokozatmentes, teljesítmény-elágazásos hajtómű van integrálva, ami két menettartományt és három beállítható sebességtartományt használ, és a Claas esetében Cmatic néven ismert. A Varipower, illetve a Cmatic a takarékos négyhengeres DPS Deere Power System (többek között a Claas Arionból is ismert) és Liebherr motorokkal együtt akár 25 százalékos fogyasztáscsökkenést is eredményezhet, más hajtáskoncepciókkal összehasonlítva. A kisebb Torion modellek Comer hidakkal rendelkeznek, a középső modellek Dana Spicer, míg a nagy Torionok ZF hidakkal vannak ellátva. Az összes rakodó önzáró differenciálművel rendelkezik, 45 százalékos záróhatással. Ami jó: az 1812/1914 modellek hídjaira 1,8 m méretig mezőgazdasági gumiabroncsokat szerelnek.

  • A közepes és nagy Torion modellek motorházteteje alatt DPS, illetve Liebherr motorok dolgoznak…
  • ..ezek, a kis Torion modellek négyhengeres Yanmar motorjához hasonlóan, megfelelnek a Tier 4 final károsanyag-kibocsátási norma előírásainak
  • A közepes és nagy Torion modellek motorjai messze hátul és mélyen az alvázba építve helyezkednek el – ez jó súlyeloszlást és stabilitást biztosít
  • Az 1812-es és 1914-es modellek kétoldalt elhelyezett hűtővel dolgoznak, amelyek elektronikusan, hűtési igény szerint kerülnek meghajtásra, (Dynamic Cooling), és igény szerint a forgási irányuk változtatásával tisztító rendszerként is használhatók
  •  A közepes Torion modellek P- vagy Z-kinematikával választhatók
  • A két nagy Torion esetében mezőgazdasági és Z-mozgatómű között lehet választani…
  • … míg a két kicsi modell csak Z-kinematikával kapható
  • A vezetőfülke első szélvédője messze hátranyúlik, a kilátás előre nagyon jó
  • A legnagyobb vezetőfülkét az 1812-es és az 1914-es modell kínálja – itt bőven lenne hely egy pótülés számára
  • A körpanoráma a négyoszlopos vezetőfülkének és a messze hátranyúló első szélvédőnek köszönhetően nagyon jó, opcionálisan kapható automatikusan váltó tolatókamera
  • A közepes és nagy Torion modellek esetében a kormányoszlop dönthető, és teleszkóposan emelhető, süllyeszthető. A belső zajszint az összes vezetőfülkében kellemesen alacsony
  • A joystick funkciói sajnos színekkel nem tagoltak. A billenőkapcsolóval váltható irányváltó kapcsolásához kezdetben hozzá kell szokni
  • A közepes Torion modellek esetében az érintőképernyős terminál az alapkivitelhez tartozik.
  • A fóliabillentyűzettel különböző funkciók kapcsolhatók be és ki
  • A kicsi Torion modellekbe kényelmesen be lehet szállni, és sok tárolórekeszt kínálnak
  • A vezérlési koncepció főleg a teleszkópos rakodókéra emlékeztet, és jól áttekinthető

A Liebherr mint kooperációs partner

Több mint 50 000 kerekes rakodó tapasztalata

A Liebherrel a Claas világszinten az egyik legnagyobb és legtapasztaltabb kerekesrakodógép-gyártó partnerre tett szert. A világszerte több mint 42 000 munkatárssal és kereken 9 milliárd euró éves forgalommal rendelkező konszern 1954-ben jelent meg ebben a piaci szegmensben; 2017 áprilisában gördült le az 50 000. kerekes rakodógép a szalagról. A Claas részéről különösen a mentalitásban tapasztalható párhuzamokat hangsúlyozzák a két családi vállalat között, ami jelentősen megkönnyíti az együttműködést.

 

Matthias Mumme