fbpx

CASE IH Magnum – az erő és a dicsőség

Írta: Szerkesztőség - 2015 szeptember 30.

Az Agro-Békés Kft. adott otthont először Európában a CASE IH talajkímélő gyakorlati show-jának Békéscsabán, ahol többek között a 2015. Év Traktorát is bemutatták.

Andrew Parsons, a CASE IH Kelet-Európa és a balkáni régió marketingfelelőse köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy ezen a bemutatón találkozhatnak a gazdálkodók először a CASE IH új, Magnum Rowtrac traktorával. A program célja továbbá az volt, hogy a gazdálkodók gyakorlati tájékoztatást kapjanak a hatékony talajkezelés szükségességéről.

Grósz Gábor, az Agro-Békés Kft. kereskedelmi igazgatója előadásában először a helyes talajművelés fontosságát hangsúlyozta, ami elengedhetetlen a termőföld megfelelő vízháztartásához. A talaj tömörödöttségét – ami gátolja a megfelelő vízháztartást – a vetés és betakarítás közötti sok mezőgazdasági művelet, valamint a mai nagyteljesítményű traktorok önsúlya is okozhatja. A talaj tömörödöttsége kevesebb menetszámmal, a traktor súlyozásának megfelelő beállításával, valamint szántóföldön az erőgép alacsonyabb keréknyomásával is csökkenthető.

Andrew Parsons, a CASE IH Kelet-Európa és a balkáni régió marketingfelelőse szemlélteti a közúti közlekedésben használt keréknyomás és a 0,9 Bar-ra csökkentett nyomású kerék talajra gyakorolt hatását

Magnum: teljesítmény, maximális haszon

A CASE IH a traktorok tervezésekor és fejlesztésekor mindig a legnagyobb mértékben figyelembe vette azokat a jellemzőket, amelyek a gazdálkodók és bérvállalkozók számára a legfontosabbak. A Magnum ezért vált a nagyteljesítményű traktorok piacán mértékadóvá, és őrzi vezető pozícióját a gyártók sorában.

Az idei évtől új modellek – 250, 280, 310, 340 és 380 – érhetők el a Magnum kerekes traktorok kínálatában. Az új fejlesztésű erőgépek 19+4 hagyományos Full PowerShift és a fokozatmentes CVX-váltóval egyaránt megvásárolhatók.

A rendezvényen bemutatott CASE IH Magnum 315 kedvező üzemanyag-fogyasztású, hathengeres, 8 700 cm³-es motorja megfelel a szigorú Tier 4B emissziós előírásnak, ami az új Hi-eSCR-technológiának köszönhető. A Magnum 315-ös traktor névleges teljesítménye 311 lóerő, üzemi tömege 13 730 kg.

A rendkívül gazdaságos üzemeltetéssel és pótsúlyozási rendszerrel a Magnum traktorok minden tekintetben környezetbarát módon működtethetők.

A Magnum 315 0,9 Bar- os keréknyomással hatékonyabb munkavégzést produkált

Az alapfelszereltséghez tartozó rugózott mellső híd és a kényszercsillapítású rugózott vezetőülés, valamint a három pont lengéscsillapító funkció is a piacon elérhető legnagyobb kényelemet biztosítja. Ezek együtt garantálják a komfortot a vezetőfülkében, a függesztett munkaeszközök maximális irányíthatóságát és a gép hosszirányú lengéseinek hatékony csillapítását függesztett munkagép nagy sebességű szállítása esetén.

A bemutatón a CASE IH Magnum 315 kerekes traktorral és a hozzá kapcsolt kultivátorral talajnyomás tesztet végeztek, ahol egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alacsony, 0,9 bar keréknyomással lényegesen kisebb a talajnyomás – hiszen nagyobb felületen fekszik a kerék a talajra –, mint az 1,8 bar országúti nyomásúra növelt kerék esetében, ráadásul alacsonyabb keréknyomással a Magnum traktor rövidebb idő alatt ment végig a kísérleti útvonalon.

CASE IH Magnum 380 CVX – „Az Év Traktora 2015”

A CASE IH Magnum 380 CVX traktor nyerte el az „Év Traktora 2015” díjat a Bolognában megrendezett EIMA International kiállításon (Nemzetközi Mezőgazdasági és Kertészeti Gép Kiállítás).

Az év traktorát számos innovatív megoldás jellemzi: fokozatmentes CVX-váltó, könnyen használható multifunkcionális kar, az új első LED-világítás és a Rowtrac gumihevederes megoldás, ami a hagyományos kerekes traktorhoz képest jóval alacsonyabb talajterhelést eredményez.

A Magnum 380 CVX hevederes járószerkezete alatt a 10 cm mélyre elásott kacsatojás ép maradt

A rendezvényen bemutatott Magnum 380 CVX hátsó hevederes traktor szintén a hathengeres, 8 700 cm³ hengerűrtartalmú motorral szerelt.

A nagyobb felfekvő felületet biztosító Magnum Rowtrac 340-es modell hagyományos és fokozatmentes váltóval, míg a bemutatott 380-as Magnum kizárólag a fokozatmentes CVX-váltóval kapható. A rugózott mellső híd és a fülkerugózás a Rowtrac traktorok esetében is az alapfelszereltséghez tartozik.

A Magnum 380 CVX fülkéje rendkívül tágas, a nagy felületű üvegek kitűnő kilátást biztosítanak a gépkezelőnek. A kabin alacsony zajszintje és kényelmes vezetőülése, valamint a kézre álló kezelőszervek teszik még komfortosabbá a CVX-szel a munkát.

A hátsó hevederes CASE IH Magnum 61 és 76 cm széles, tökéletesen talajkövető hevederrel rendelhető. Az elöl gumikerék, hátul heveder megoldással a gyártó igyekezett ötvözni a hevederes és a kerekes traktor előnyét. A Magnum Rowtrac manőverezhetősége és kezelhetősége olyan, mint a hagyományos kerekes traktoroké, viszont a talajra leadott teljesítménye és a talajnyomása közelít a hevederes traktorok tulajdonságaihoz.

A Quadtrack 580 előtt nincs akadály

Maximális termelékenység – CASE IH Magnum QUADTRAC 580

A traktorshow látogatói a 12 900 cm³ hengerűrtartalmú, hathengeres, a Tier 4B emissziós előírásnak is megfelelő motorral szerelt, 589 lóerős CASE IH Magnum QUADTRAC 580 traktort is megtekinthették.

A 24 268 kg üzemi tömegű, mellső és hátsó hevederes Magnum QUADTRAC 19+2 Full PowerShift hagyományos váltóval rendelhető. A PowerShift-rendszernek köszönhetően az összes sebességfokozat terhelés alatt kapcsolható, a kézigáz karon található kapcsoló megnyomásával. A fokozatok felkapcsolásával a traktor meggyőzően gyorsul rángatás nélkül.

A QUADTRAC gumihevederes traktor képes teljes terhelés alatt húzni a munkaeszközt. Míg a hagyományos gumiabronccsal szerelt traktorok mintegy 15%-os kerékcsúszás mellett adják le legoptimálisabb vonóerejüket, a gumihevederes járószerkezetű traktoroknak ez az értéke mindössze 0-1% között van, aminek köszönhetően lényegesen kisebb a talajtömörödés. A QUADTRAC 470, 500, 540, 580 és 620-as modellek 76 és 91 cm hevederszélességgel rendelhetőek.

A rendezvényen szemléltették a QUADTRAC talajra gyakorolt nyomását. A talajba helyeztek 10 cm mélyen és termőfölddel betemettek egy kacsatojást, amin áthajtottak a CASE IH 580 QUADTRAC hevederes erőgéppel. A tojás nem tört össze, ami annak köszönhető, hogy a hevederes járószerkezetnek rendkívül alacsony a talajra gyakorolt nyomása.

Cs Zs

CÍMKÉK