fbpx

Bontás két nap alatt az új Bobcat rakodógépekkel

Írta: Fodor Mihály - 2021 november 05.

A Cseh Köztársaságban az 1970-es évekből származó családi házak felújítása gyakran nem éri meg, és az ilyen ingatlanok nagy részét lebontják. Ez történt a Prága melletti Rudná városában található ház esetében is, amelynek a tulajdonosa úgy döntött, hogy ezt a megoldást választja. A munkát végző cégek árajánlatai azonban nagyon drágák voltak, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy más módszereket vizsgál meg a projekt kivitelezésére.

 

További figyelembe veendő tényezők közé tartozott a viszonylag kis telek, amelyen a ház épült, a szomszédos kerítés közvetlen közelsége, valamint egy gyönyörű diófa, amelyet a munkálatok során védeni kellett. A tulajdonos végül úgy döntött, hogy a munkát saját maga végzi el egy barátja, Jiří Vrzáček segítségével, aki az iparág szakértője, jól ismeri az ilyen típusú munkáknál használatos gépeket és módszereket, valamint a múltban már több hasonló bontási projekteket is végzett.

Jiří részletekben menően vizsgálta meg a lehetőségeket és kiderítette, hogy melyik bontási megoldás lenne a leghatékonyabb a gyorsaság, a teljes költség és a környezetkárosítás lehető legkisebb kockázata szempontjából. Három verziót vizsgált – összehasonlította egy nagy, 22 tonnás kotrógép, egy klasszikus kotró-rakodógép, illetve egy kompakt kotrógép és egy kompakt rakodógép kombinációjának használatát.

 

Bobcat
Pillanatkép a bontásról

 

A kompakt bontási megoldás győzött

A bontás egy nagy kotrógéppel nagyon gyors lenne, de helyszűke miatt ez a megoldás irreálisnak bizonyult, a kotró-rakodóval való munka pedig túl sokáig tartana. Végül egy olyan géppár mellett döntöttek, melyeknek a feladatai jól megoszthatók egymás között: a bontási munkákat egy új Bobcat E55z mini kotrógéppel, a törmelék rakodását pedig egy új Bobcat T76 kompakt gumihevederes rakodóval végezték. Ez a kombináció, valamint a speciális munkaeszközök használata nagyon hatékonynak bizonyult: mindössze hat óra alatt a házat teljesen lebontották a talajszintig.

Összességében a bontást és a törmelék teljes eltávolítását rekordidő, két nap alatt végezték el, és csak a teherautók szállítási csúszásai miatt volt szükség egy második napra.

Jiří Vrzáček elmondta: “Nagyon óvatosan kezdtük a bontást – a szomszéd közelsége miatt kézzel bontottuk le a kéményeket és a nyeregtetőket. Ezt követte a villámgyors bontás, amit tulajdonképpen hat óra alatt végeztünk el. Ezután következett a 400 tonna törmelék felrakodása, ahol elsősorban a helyszínről történő törmelék elszállítás sebessége szabott határt nekünk.”

“Itt teljes mértékben megmutatkozott a speciális technológia ereje: a hidraulikus markoló kanállal ellátott E55z minikotró fokozatosan bontotta le a házat, és a törmeléket oldalra halmozta. A T76 kompakt gumihevederes rakodó ezután 15 perc alatt 32 tonna törmeléket tudott elpakolni. A precíz tervezésnek és az igazán körültekintő eszközválasztásnak köszönhetően, beleértve a munkagépeket is, sikerült a költségeket csaknem felére csökkenteni.”

 

A ház bontásánál használt Bobcat gépek

Egy E55z minikotró, amely a Bobcat egyedülálló Zero House Swing (ZHS) funkciójával rendelkezik, amely a szabványos zéró faroklengéses kialakításával egy olyan védelmi szintet ad, ami teljes nyugalmat biztosít a kezelőnek, amikor a gépet falak és egyéb akadályok közelében üzemeltetjük. Az E55z üzemi tömege 5346 kg, és a talajszinten 5843 mm-es maximális hatótávolsággal rendelkezik.

A T76 a legnagyobb az új R-sorozatú kompakt gumihevederes rakodók közül, amelyeket a Bobcat 2020 végén kezdett gyártani. A T76 billenőterhelése 4050 kg. A rakományt maximálisan  3,20 m magasságig képes felemelni.

A munkaeszközök többek között hidraulikus szortírozó markolókanál, hidraulikus bontókalapácsok, markolókanál és szabványos kanalak.