fbpx

Befejezi mezőgazdasági gépértékesítő tevékenységét a bábolnai IKR Zrt. – a műszaki szolgáltatást együttműködő cégek folytatják

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 06.

Bábolna, 2013. október 4. – Az IKR Zrt. a mai napon bejelentette, hogy a New Holland-dal kötött forgalmazási szerződését a gyártó felmondta, így a nagy múltú cég befejezi a mezőgazdasági gépforgalmazási tevékenységét, elszámol a szállítókkal és a hitelezőkkel, a további működésére vonatkozó döntéseket a menedzsment később fogja meghozni. A termelő partnerek részére az eddig az IKR Zrt. által képviselt munkagépek nagy részének forgalmazását az Invest Gépkereskedelmi Kft. veszi át, emellett a korábban az IKR Zrt. által végzett szervizszolgáltatást és alkatrész értékesítést is ez a társaság végzi a jövőben.

További speciális munkagépek forgalmazását a jövőben kisebb, rugalmasabb cégek fogják bonyolítani.

A New Holland 2013 májusában, indoklás nélkül mondta fel tradicionális partnerével a forgalmazási szerződést, mely lépés teljesen érthetetlen az IKR vezetése és munkatársai számára, hiszen a vállalat a New Holland márka forgalmazásához megfelelő infrastruktúrával, szakemberállománnyal és szaktudással rendelkezett, 13 éven át a márka hazai úttörője volt. A New Holland forgalmazó váltása okán 100-150 ember veszíti el munkáját, bár a cég vezetése mindent megtesz, hogy munkatársainak elhelyezkedését elősegítse.

A Case IH gépeket forgalmazó Invest Gépkereskedelmi Kft. alkalmazza az IKR Zrt. szerviz és alkatrészellátással foglalkozó szakembereinek egy részét, biztosítva a New Holland gépekkel dolgozó IKR partnerek számára a szerviz- és alkatrészellátást, beleértve az átalánydíjas szervizszolgáltatást is. A termelők jövőbeni vásárlási szándéka esetén Case IH gépeket ajánlanak majd, mely megfelelő alternatívát jelenthet partnereiknek. Az IKR Zrt. munkagép szállítói közül többen, így a Hardi, Dondi, Matermacc és Strom gépek gyártói, az Invest Gépkereskedelmi Kft.-n keresztül folytatják gépeik forgalmazását Magyarországon. Az önjáró permetezőgépeket gyártó amerikai Hagie egy újonnan alakult gazdasági társaságon, a Hagie Magyarország Kft.-n keresztül forgalmazza gépeit. Az évek óta már eredményesen működő IKR Gépkereskedelmi Kft. is bővíti tevékenységét, gépkínálatának kialakításról tárgyalások folynak, az már biztos, hogy az IKR Zrt. által forgalmazott Kuhn gépek is szerepelnek a kínálatában. Említést kell még tenni a Pannon Technika Kft.-ről is, speciális szervize kiemelkedően magas színvonalú, több országban látja el a Terex autódaruk karbantartását, javítását. A Pannon Technika Kft. is szélesíti kínálatát, megkezdi a Terex csoport gyártmányainak forgalmazását.

Történeti áttekintés:

Mint ismeretes a New Holland a CNH csoport tagja, a Fiat csoporthoz tartozik. Az IKR már a 70-es években kapcsolatba került a Fiat traktorgyártással, érdemes rápillantani a két cég együttműködésének főbb állomásaira:

  • az IKR és a Fiat kapcsolata a 1974-ben indult, amikor a termelési rendszerhez Fiat 1880 DT traktorokat rendeltek. A 180LE teljesítményű traktorok kifejlesztése gyakorlatilag a magyar igényeknek megfelelően történt, az IKR óriási munkát végzett a fejlesztés során a traktorok korai hibáinak kijavításában, megbízhatóvá tételében. Az együttműködés eredményeként a Fiat 1500 db 1880 DT (később 180-90 DT) modellt adhatott el Magyarországra, az IKR importálásában.
  • később a Fiat traktorgyártás beolvadt a New Holland cégbe, melynek megjelenésekor az IKR a Claas kombájnok importőre volt, kiemelkedő, 50-60 % közötti piaci részesedéssel. A ’90-es évek vége fele a New Holland vezetői többször kérték a céget, hogy bontsa fel Claas importőri szerződését és a teljes New Holland sor forgalmazását végezze. Engedve a New Holland oldaláról érkező nyomásnak, a rendkívül nehéz döntést meghozták, a New Hollandot választották, 2000-ben befejezték a Claas kombájnok forgalmazását.
  • azIKR rendkívül szoros kapcsolatban állt a magyar termelőkkel, ezt az is bizonyítja, hogy a Claas kombájnok forgalmazási szerződésénekmegszüntetése után a New Holland kombájnok piaci részesedését 30-40 %-ra tudták emelni a korábbi minimális 6-7 % mértékről. 2001 előtt kevesebb, mint 200 db New Holland kombájn dolgozott hazánkban, idén már az 1500. New Holland kombájnt adták át Magyarországon, mely nagyságrendi különbséget jelent a márka 15 évvel ezelőtti kombájn piaci jelenlétéhez képest.
  • a cég a válság idején is jól szerepelt a New Holland gyártmányok értékesítésében, a piaci részesedés elérte a 20-25 %-ot, mind a traktorok, mind a kombájnok esetében.

Az Invest Gépkereskedelmi Kft.-ről:

2002 májusában kezdte meg tevékenységét a CASE IH mezőgazdasági gépek magyarországi vezérképviseleteként és importőreként. Ekkor még csupán néhány fős személyzet látta el a feladatokat és szolgálta ki a viszonteladói hálózatot. 2012-re országos szintű saját értékesítői és szervizhálózat épült ki, így eddig több mint 60 kollégával dolgozott, országosan 6 területi központban szolgálta ki partnereit. A forgalmazott gépekhez megfelelő alkatrészellátást 7 alkatrész kiszállító autó biztosította, 53.000 cikk található folyamatosan raktáron. Az eddig is magas színvonalú műszaki ellátást, szervizt országos szervizhálózata, 15 szakképzett szerviztechnikus és 7 speciálisan felszerelt szervizautó garantálta. Vevőszolgálata koordinációs és adminisztratív tevékenységeket végez, irányítja a folyamatos belső képzést, szervezi a gépkezelők szakmai továbbképzését, biztosítja a műszaki információk rendelkezésre állását, valamint diagnosztikai és javítási feladatokat is ellát.

A társaság az IKR Zrt. személyi és tárgyi erőforrásainak átvételével ma már 8 területi központban várja meglévő és új partnereit, a szerviz szolgáltatással foglalkozó munkatársak száma 45 főre, az alkatrész értékesítéssel foglalkozóké pedig 25 főre növekszik.

A termelők igényeit tehát a jövőben az alábbi együttműködő társaságok szolgálják ki:

  • CornMill Kft. – kukorica feldolgozás, kukorica termékek forgalmazása, termény nagykereskedelem
  • IKR Gépkereskedelmi Kft. – Kuhn mezőgazdasági gépek forgalmazása
  • Hagie Magyarország Kft. – elsősorban amerikai gépek, fő termékként a Hagie önjáró permetezőgépek, ezen kívül Kinze vetőgépek és más munkagépek forgalmazása
  • Pannon Technika Kft. – különösen magas szintű szaktudást igénylő (daru és emelőgépek) szervizszolgáltatás, Terex használt és új autódaruk forgalmazása, mezőgazdasági gépek gyártása és javítása, Bosch márkaszerviz
  • Invest Autóház Kft. – Ford autók forgalmazása, alkatrészellátás, szerviz

Az IKR színvonalas szolgáltatásai, cégkultúrája tovább él, megmarad a magyar agráriumban, kisebb, rugalmasabb, a mai kor követelményeihez jobban alkalmazkodó gazdasági társaságokban folytatódik tovább.