fbpx

Agrotec-bemutató Bábolnán

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 05.

A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok második szántóföldi bemutatóját az AGROTEC Magyarország Kft. tartotta nagyszámú érdeklődő közönség előtt.

Először egy rövid bemutató láthattunk: egy New Holland CX8080 Elevation kombájn és egy Optigép PSM-876 szárzúzós, napraforgó-betakarító adapter dolgozott.

A negyedik generációs CX, a hagyományos, szalmarázóládás betakarítógépek legújabb változata. A rendezvényen látható gép a széria csúcskategóriás modellje. A típus a 360 LE-s motorteljesítményével, a 11 500 literes magtartályával és a 75 cm-es cséplődob átmérőjével méltán tartozik a nagy kombájnok közé.

Ez a széria öt különböző modellt kínál, amelyek közül kettő 5, három pedig 6 szalmarázóládás. Magyarországon a CX8070 és a CX8080-as modell a legkeresettebb; ezek már 6 szalmarázó ládásak; a csúcsváltozat CX8090-es csak motorteljesítményében tér el kisebb típusoktól.

Az Elevation elnevezés a rotoros kombájnokból átvett rostamozgató rendszerre utal, amelynél a gyűjtőasztal és az előrosta ellentétes irányba mozog; ez nagyobb nyitást eredményez, így a szelelőventilátor is nagyobb hatékonysággal tud dolgozni.

Az opcionálisan kérhető, teljesen új Opti-Speed™ szalmarázóládás rendszer előnyösebb: akár 10%-os hatékonyságnövekedést is eredményezhet.

A rendszer lehetőséget ad a gépkezelőnek, hogy beállítsa a fontos működési értékeket. Egyszerűen kiválasztja a gabonatípust, és a kombájn automatikusan hozzá rendeli a szalmarázó láda legoptimálisabb sebességét. Hegymenetben és lejtmenetben az egység szabályozza a ládák sebességét, annak érdekében, hogy a tisztítás maximális hatékonysággal történjen. A nagy területteljesítményre képes 8-soros adapter egy menetben végzi a betakarítást és a szárzúzást, rosszabb betakarítási körülmények között is gyors és eltömődésmentes anyagáramot biztosít.

A betakarított terményt egy New Holland T7.250-essel vontatott, Fliegl ASW 261 típusú, átrakó kocsivá alakított letolókocsira ürítették.

A T7-es sorozat a New Holland erőgépek legszélesebb palettáját felvonultató szériája. Gyártják rövid tengelytávval, amelyek 125-től 165 LE-s kivitelben készülnek, míg a hosszú tengelytávval építettek 200-tól 225 LE-ig érhetők el. A motorháztetőn szereplő 250-es felirat a maximális motorteljesítményre utal PowerBoos-tal, a névleges teljesítménye 200 LE.

A traktorok teljes PowerShift és fokozatmentes AutoCommand váltóval is rendelhetőek. A Fliegl ASW kocsijáról júniusi számunkban már részletesen írtunk, illetve ebben a számunkban az átrakócsigás hátfallal ellátott kialakításról is találnak külön cikket. A szemléltetés teljessége kedvéért erről a kocsiról is leürítették a terményt egy Fliegl DK-180-as, kéttengelyes, hagyományos felépítésű, három oldalra billentős pótkocsira, amely 18 t össztömegű, és 14 t a hasznos tömeggel terhelhető. A kocsit főleg országúti szállításra ajánlják, a bemutatón egy NH T6.120 traktor vontatta. A két kocsit különböző méretű kerekekkel szerelték, hogy egyértelműen szemléltessék: a szélesebb gumiköpenyek talajkímélőbbek a normál szélességű változatoknál, különösen nedves talajviszonyok között.

A T6-os modellek közös jellemzője, hogy az erőforrás minden gép esetében ECOBlue SCR-rendszerű. A traktorcsalád tagjai modelltől függően négy- és hathengeres változatban is elérhetőek, így a vevő aszerint választhat, hogy milyen teljesítményű gép felel meg leginkább az elvárásainak.

A New Holland T6.120-as a T6-széria legkisebb modellje, 4 hengeres, 120 LE maximális teljesítményű motorral szerelt. A széria három felszereltségi szinttel kérhető. Az alapfelszereltség része a rugózott kabin, csakúgy, mint a T7-es szériánál. A második szintnél ez rugózott híddal egészül ki, a harmadik esetben elérhető az 50 km/h-s sebesség képes, a 17/17 fokozatú, csoport PowerShift (Electro Command) sebességváltóval.

A talajmunkagépek közül elsőként egy Great Plains Simba X-Press, 5,5 méteres rövidtárcsa mutatkozott be, az új fejlesztésű ML típusú hengerrel. Ez a tárcsacsalád a 2,5 m-es függesztett verziótól a 10 m-es vontatott kivitelig vásárolható meg. Ezekről a gépekről részletesebben szeptemberi számunkban olvashattak. A rövidtárcsát szintén egy NH T7.250-es traktor húzta.

Ezt követően egy New Holland T8.390-traktor következett, egy Pöttinger Terradisc 6001-es, 6 méteres rövidtárcsával. Erről a gépről szintén szeptemberben számunkban írtunk.

A T8-asok eddigi csúcsmodellje a 390-es volt, de idéntől már a 420 LE-s maximális teljesítményű változat is elérhető. A tavalyi évtől a széria gépei a fokozatmentes Auto Command sebességváltóval is rendelhetőek, a 420-ast pedig kizárólag ezzel a váltóval gyártják. A többi modell a 273 és 389 LE közötti tartományban ötféle maximális motorteljesítménnyel áll rendelkezésre, a jól ismert Ultra Command PowerShift vagy az új Auto Command fokozatmentes kivitelben. Ezeket a gépeket az USA-ban gyártják, és három alapfelszereltségi szinttel rendelhetőek, amelyek az előzőekben említetteknél még akár 6 kihelyezett, elektrohidraulikus működtetésű hidraulikaszeleppel is kiegészülhetnek.

A T8-as széria gépei 60-70%-ban hátsó ikerkerékkel kerülnek a felhasználókhoz. Ezzel a megoldással nem csak a talaj tömörödése csökkenthető, de a vonóerőt is növelni tudjuk.

A következő munkagép egy Dondi 805-ös, 5-késes talajlazító volt, szintén egy NH T7.250-es erőgéppel. A 800-as lazítócsaládba tartozik még a 7-9-11 késes változat is.

A széria munkamélysége 60 cm, és a könnyű vontathatóság jellemzi. A bemutatott modellt szárnyas lazítókésekkel és duplatarajos elmunkáló hengerrel szerelték fel. A Dondi a kisebb teljesítményű traktorokhoz is készít lazítókat, ezek az RP-széria gépei, 5- és 7-késes kivitelben. A gyártó kínálatában árokásók is szerepelnek, különböző méretekben, akár 80 cm mélységű árok kialakításához is.

Ezt követően egy New Holland T8.360-as traktor és a Great Plains Simba SL 400-as nehéz szántóföldi kultivátor gépkapcsolást mutattak be. Ez a talajmegmunkáló több munkaműveletet tud egy menetben elvégezni. Elöl egy sor tárcsa, utána két sorban kultivátorkapák, majd ismét egy sor tárcsa következik, amit egy lezáró hengersor követ. A tárcsalapok hasonlóan a rövidtárcsához 500 mm-es átmérőjűek. A kultivátorkapák rugós biztosításúak, gyorscserélős, ST elnevezésű kopóélekkel. A DD lezáróhenger átmérője 600 mm, osztása 150 mm; ez kategóriájában a legnehezebb, így a legnagyobb talajnyomást biztosítja. Egy menetben tarlóhántást, magágykészítést végez.

A vetőgépek közül két Pöttinger típust mutattak be, egy Vitasem 402-es 4 méteres, hagyományos kialakítású, 1 400 liter magtartállyal rendelkező, elektromos művelőnyom-vezérléssel ellátott, tárcsás és egy Terrasem C4-es névre hallgató, pneumatikus, 4 méteres mulcsvetőgépet. Ez a gép két sorban elhelyezett tárcsás előművelővel, egy Crossboard simítóval, gumi tömörítőhengersorral – amely egyben szállítókerékként is funkcionál – és a hagyományos tárcsás csoroszlyákkal, tömörítőkerekekkel, valamint pálcás lezárókkal rendelkezik. Direkt vagy hagyományos vetésre is alkalmas, 3-9 m munkaszélességű változatai állnak rendelkezésre. A 4 m-es vetőgépet egy NH T5.95-ös gépre függesztették.

A variálhatóság és a sokoldalú felhasználhatóság a New Holland T5 traktorcsalád alapvető jellemzője, amit elsősorban az alacsony kabinmagasság, az optimális tengelytáv és a mellső kerekek nagy befordulási szöge – 55 fok – szavatol. Vélhetőleg éppen az univerzalitásának és megbízhatóságának köszönhető, hogy az elmúlt évek során a 85 és 100 LE közötti New Holland erőgépek keltek el a legnagyobb darabszámban Magyarországon.

A széria gépeibe épített 3,4 literes, közös nyomócsöves New Holland-erőforrások megfelelnek a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási szabványnak, a Tier 4A követelményeinek is. Az erőteljes, ugyanakkor csendes motorok 99-114 LE közötti teljesítményre képesek, a 407-461 Nm-es forgatónyomaték mellett. A megrendelők többféle sebességváltó közül – akár az újdonságnak számító Electro Command, csoport PowerShift-ből is – választhatnak.

Végezetül egy Pöttinger Servo 6.50-es, féligfüggesztett, 6 vasú, réselt kormánylemezű eke került bemutatásra, amelyről szeptemberi számunkban szintén olvashattak.

SZT