fbpx

COMMANDER 5500 36 m-es DELTA FORCE

Írta: Szerkesztőség - 2018 május 22.

Verőfényes nap van Roystonban, mindössze 45 percnyi autóútra Londontól északra, az Egyesült Királyságban.

Gép: COMMANDER 5500Szórókeret:36 m-es DELTA FORCE

Vezérlőegység: HC 9500Permetezési sebesség:13–14 km/h

Termények: Búza, repce, cékla

Terüle t:700 ha, melyből 250 ha saját tulajdon

A HARMADIK HARDI COMMANDER

Ben Cannon érkezésünkkor éppen a HARDI COMMANDER 5 500 literes tartályát tölti fel. „Ez tulajdonképpen a harmadik COMMANDER permetezőm” – mondja. „Ezt megelőzően két COMMANDER 4 500 l-es gépem volt 24 illetve 32 m-es szórókerettel, és most lett ez a COMMANDER 5500-as az új, 36 m-es DELTA FORCE szórókerettel, hogy illeszkedjen a 6 m-es vetőgéphez.”Ben a családi gazdaságban dolgozó gazdálkodók negyedik generációját képviseli. Családjával, vagyis feleségével és 6 illetve 8 éves gyermekével már 15 éve viseli gondját az összesen 110 éves gazdaságnak.

„Nagyon boldog vagyok itt, a szántóföldi munkák java részét magam végzem.” meséli el Ben: „Összességében – két másik gazdasággal együtt – 700 hektárról kell gondoskodnom, amelyből 250 hektárnak vagyok tulajdonosa. Főként búzát, repcét és céklát termelünk. Téli időszakban 70 szarvasmarhát gondozunk.”

KÖZÉPPONTBAN A PERMETEZÉSI MUNKA

„A búzát és a repcét egy szezonban 6-7 alkalommal permetezzük, ezért nagy kapacitású, stabil szórókeret-kialakítású vontatott permetezőgépet kerestem. Ez a gép egyértelműen biztosítja ezt a számunkra. A szórókeret stabilitásával és a NORAC rendszer segítségével történő terepszintkövetéssel 13-14 km/h sebességgel tudok dolgozni, hektáronként 100-120 liter kijuttatása mellett. Az automatikus kormányzási funkciónak és az AutoSectionControl automatikus szakaszvezérlésnek köszönhetően a permetezési munkára koncentrálhatok, és nem kell a megfelelő nyomvonal követésére fordítani a figyelmemet.”Ben HARDI COMMANDER permetezője egy HARDI HC 9500 vezérlőegységgel van felszerelve, amely minden funkciót egyetlen képernyőn képes megjeleníteni. „Ez az egyik legfőbb ok, amely miatt a HARDI permetező mellett döntöttem. A monitor gyors áttekintést biztosít a permetezési munka menetéről, és fel tudom előre tölteni a táblatérképeimet is. Ezzel nagyon sok időt meg tudok spórolni, és újra ki kell emelnem: a beépített ASC (automata szakaszvezérlés) óriási.”

KIVÁLÓ ÁR-ÉRTÉK ARÁNY

„Igazán úgy gondolom, hogy ez a permetező nagyon megérte az árát. Sok funkciót már alapfelszereltségben tartalmaz. Egyszerűen lehet fúvókákat váltani, ha az időjárási körülmények változnak, és az az AutoWash mosófunkcióval is sok idő spórolható meg, azon túl, hogy elkerülhetők a tisztításkor elkövethető hibák. Némely régebbi permetezőgépben sok folyadék maradt a tartálytisztítás után, de ez teljesen leüríthető. Az alkatrészellátás is kifogástalan a helyi HARDI szervizpartnerünk jóvoltából, és a támogatás is fantasztikus, amikor kérdéssel fordulunk hozzájuk.”

A JÖVŐ

Amikor Bent arról kérdeztük, hogy mire számít, milyen lesz gazdálkodni 10 év múlva, akkor rendkívül magabiztosan válaszolt. „A nagyobb gazdaságok feltétlenül a jövőnk részei lesznek, remélhetőleg a terményárak is magasabbak lesznek a mostaniaknál, és a hozamok is emelkedni fognak az agrártudományok fejlődése következtében. Azt hiszem, mind a vegyszergyártó, mind pedig a permetezőgép-gyártó cégek nagyobb hangsúlyt fognak fordítani a környezetszennyezés minimalizálására, és ami a gépgyártókat illeti, egyre több automatikus funkciót fognak a gépeikbe építeni.”