fbpx

30 év után új magyar traktor!

Írta: Szerkesztőség - 2018 december 07.

Nemcsak az dobogtatja meg a szívünket, hogy a legendás Dutra emlékét és szerkezeti világát idézi korszerű formában, hanem főként az, hogy magyar mérnökök, gépészek és gazdák munkájaként vált valóra a Renner-traktor Jánoshalmán. Indul a sorozatgyártás.

 

Takarékosan üzemeltethető és könnyen javítható, műszaki kivitelezésében a Dutra hagyományait modernizálta és számos kis- és középgazdaság, önkormányzat igényeit szolgálja ki, formára pedig kifejezetten csinos az új magyar traktor. Új magyar traktor…?! Igen, 30 év után újra joggal mondhatjuk végig ezt a mondatot, sőt, azzal a hitelesen hazafias örömmel, hogy a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán végigvitt fejlesztés kizárólag magyar szakemberek, gazdák, gépészek szellemi és fizikai munkáján és elkötelezettségén alapszik.

Így jött létre a Renner-traktor Dr. Renner Tamás, a fiatal okleveles gépészmérnök tervei alapján, és az erőgép már túlvan nemcsak a teszteken, hanem a próbaüzemeken is. Várhatóan jövő évtől elkezdődik a sorozatgyártás, és pár éven belül az évi minimum 50 darabos előállítási volumen a cél.

Kép: Kristóf Imre
szöveg: Kohout Zoltán