GÉPmax | HU ISSN 2060-5595 | info@gepmax.hu
6001 Kecskemét, Pf. 614 | +36-30/9439-158 | +36-76/496-182

Betakarítás – 17 jótanács a zökkenőmentes aratáshoz


HIRDETÉS


A gabona- és repcearatás sikeressége az időzítésen múlik. Az idő szűkössége miatt sokszor kerülhetünk stresszhelyzetbe, különösen akkor, ha még nem rendelkezünk a kellő rutinnal. A hibák elkerülésével, valamint Andrea Feiffer, Dr. Peter Feiffer és Dietrich Jänicke javaslatainak megfogadásával időt és pénzt takaríthatunk meg.

1.  Szervizelést időben elvégezni!
A halogatott javításokkal, az alkatrészek megkésett cseréjével nemcsak hogy a betakarítási időbe toljuk ezek költségeit, hanem még a keletkező kárt is megsokszorozhatjuk. Ismerősen csenghet a következő mondat:
„Működik az még.” Ez igaz, de a teljesítménynek is megfelelőnek kell lennie. Egy példa: a cséplőszerkezet ugyan kopott verőlécekkel is kibír még egy szezont, de a teljesítménye olykor 20%-kal csökken, és nehéz betakarítási körülmények között nem mozgatja tovább a terményt. Ugyanez elmondható a szecskázókésekről is: nem elég, hogy egyszerűen csak működjenek – jól kell működniük! A helyes szalmakezeléshez éles kések szükségesek.

2.  Minden az alapbeállításon múlik
Az aratás megkezdése előtt minden távolságot, megengedett eltérést és méretet „hitelesíteni” kell. A kosár és a cséplődob állása párhuzamos legyen! A kosár be- és kimeneti nyílását mindkét oldalon a megfelelő alaphelyzetbe és párhuzamos állásba kell hozni, különben a cséplőszerkezetet nem lehet majd pontosan beállítani.

3.  Tüzek elkerülése
A leégett kombájn nem ritka, de igen drága jelenség. A motortér, a ventilátor, a kipufogó, valamint a por megülésére alkalmas helyek alapos tisztítása, a legfontosabb teendők közé tartozik.

4.  Tankolás közben ne csak álmodozzunk!
Tankolás közben elég idő van a motorolaj és a hűtővíz szintjének ellenőrzésére, kontrollálhatjuk az ékszíjak és a csapágyak, stb. állapotát. Ezt az időt is hasznosan el lehet tölteni.

5.  Merjünk gyorsak lenni!
 Az 1%-os cséplési és tisztítási veszteség jó irányértéknek számít. Ekkor a kombájn megfelelő terheléssel dolgozik, és a betakarítás sebessége is magas. Sok kombájnos a rosszul értelmezett veszteségcsökkentés érdekében vagy kényelmességből túlságosan lassan halad. A gyors tempóhoz elsősorban bátorság kell, másodsorban, pedig tisztában kell lenni azzal, hogy a nagyobb tempó a vezető nagyobb megerőltetését is jelenti. A föld széléről figyelő felettes vagy gazda sokszor „hektárvadászatként” értékeli a gyors tempót, de csak a gyors és biztos betakarítás az értékes munka. Ezen kívül a vezetőnek és a főnöknek, gazdának közösen kell meghatároznia a veszteség még elfogadható szintjét.

6.  A veszteség becslése
A cséplési-tisztítási veszteség a szántón gyakran drámaiabbnak tűnik, mint amilyen valójában. 1%-os veszteség mellett a lerakott rend egy köbmétere alatt több mint 1500 szem fekszik (7,6 méter széles vágóasztal, 80 q/ha hozam). Ehhez a szemnek és az idegrendszerünknek is hozzá kell szoknia, illetve el kell tudnunk viselni a később csíkokban megjelenő árvakelést. Az előzőek alapján számítsa ki, hogy az Ön által ellenőrzött felületen mennyi mag feküdhet, vagy használjon mérőedényt! A veszteséget ne szubjektív módszerrel állapítsa meg, hiszen a gazda számára egy elhullott mag is több a kelleténél.

7.  A veszteségérzékelők  beállítása
A kombájn megfelelő veszteségszint melletti üzemeltetéséhez elektromos érzékelők állnak rendelkezésre. Ezeknek azonban összhangban kell lenniük a tényleges veszteségekkel, ezért kalibrálásra van szükség. Sokan nem szánnak erre időt, gyakran „érzésből” végzik el a beállítást: addig növelik a sebességet, amíg a kombájn működését megfelelőnek nem ítélik. Ekkor a mérésérzékenység-szabályozóval a veszteségi mutatót a „zöld tartományba” állítják, és aztán ezzel a saját készítésű jellel dolgoznak. Csak akkor végezhetünk jó és pontos munkát, ha a jelet összevetjük a tényleges veszteséggel, különben vagy túl magas termény- vagy
nagy kombájnteljesítmény-veszteséggel dolgozunk.


8.  A kombájn maradjon az állományban!
A kombájnok leürítésénél a vezető sokszor kísértésbe esik, és kombájnnal maga megy a föld szélén álló szállítójárműhöz. Ez nem helyes gyakorlat. A tábla szélén való leürítés a kombájn teljesítményének 25%-át veszi el. A folyamatos, munka közbeni leürítésnél és elszállításnál a kombájn az állományban kell hogy maradjon, és a szállítójárművek mozogjanak! Végső soron az a cél, hogy a kombájn teljes kapacitással dolgozzon.

9.  A sebesség igazodjon a körülményekhez!
A nap során a nedvességi viszonyok folyamatosan változnak. Délelőtt, amikor a szalma még nedvesebb és szívósabb, visszafogottabban kell haladni, nem érdemes kínozni a kombájnt, hiszen a veszteség gyorsan meg  növekszik, de többletteljesítményt nem érünk el. Az idő elő  re haladtával aztán szárad az állomány, és a veszteségszint megközelíti az 1%-ot. A kapacitáshiánnyal küzdő üzemeknek érdemes a legszárazabb napszakban „száguldani”, és akár 1,5%-os veszteséget is megengedni maguknak. Így több gabonát lehet biztosan learatni, és a kombájn esti-éjszakai nyúzása helyett még a szárítási költségeket is megspórolhatjuk. Az egységes sebesség ugyan praktikus, de a legkevésbé sem gazdaságos gyakorlat.

10.  Napközbeni állítások
A kombájnokat napjában háromszor kell átállítani. Ez eléggé megterhelő, de annál hasznosabb művelet. Délelőtt erőteljesebb cséplésre van szükség, mint a száraz déli órákban. Délelőtt a még nedves termény minél jobb hatásfokú betakarításához intenzív cséplés, erősebb anyagmozgatás és leválasztás szükséges. Délután a szemek és a szalma kíméletes kezelésére kell ügyelni.

11.  Törtszem a láthatáron
Különösen nagy figyelmet kell szentelni a törtszemek arányának. A kár kettős, hiszen a törtszemekkel együtt az apró magok aránya is megnő, ezek pedig a tisztításkor kiürülnek a kombájnból, amikor is nagy „észrevétlen” károk keletkezhetnek. A helytelen gyakorlat szerint a szemtörésnél először mindig a kosárhézagot növelik, a cséplődob ütőmunkája azonban háromszor jobban befolyásolja a szemtörés mértékét, mint a kosár dörzsölő hatása. Az intézkedések helyes sorrendje ezek értelmében tehát a következő:
a.). gyorsabb haladás a vastagabb szalmaszőnyegért,
b.). dobfordulat csökkentése,
c.). kosárhézag tágítása.

12.  Használjuk ki a táblavégi fordulóautomatika előnyeit!
A modern kombájnokban 2-3 beállítás is elmenthető. Ezek közül az egyik a táblavégi munkaműveletek beállítása legyen! A fordulóban keletkezik a legnagyobb tisztítási veszteség, mivel ilyenkor a rostákon nincs elég vastag terményréteg, a beáramló levegő túl erős, és magával ragadja a szemeket, valamint a rosták túl nyitottak, és sok szalmaszecska hullik át rajtuk. A forgóban a tisztítást egy gombnyomással a csekélyebb terményvastagsághoz igazíthatjuk (szélerősség lecsökkentése, rosták zárása). Hasonló módon oldalirányú dőléshez tartozó beállításokat is eltárolhatunk és felhasználhatunk.

13.  Repcevágó-szerkezetet a magasba!
A rövid repcetarló jobban mutat, könnyebben elmunkálható és kiszálláskor nem böki meg a lábat. Ennek ellenére a repcét magas tarlóra kell vágni. A szár alsóbb részei ugyanis vastagabbak, mint a cséplőrés. Ez azt jelenti, hogy a szárak megroppannak, és plusz nedvességet adnak a terménynek, a magok pedig hozzátapadnak a növénytömeghez, ezért nehezen választhatóak le. Az alsó becők magassága alatti leválasztás megkönnyíti a cséplést és a szemleválasztást, csökkenti a cséplési veszteséget, a szárítási költségeket, a gép terhelését, valamint az üzemanyag-fogyasztást.

14.  Repcében: motolla fel és hátra!
Amennyire hasznos a motolla a gabonában, olyan káros lehet az álló repcében. A repce betakarításakor lényegében csak azért van szükség motollára, hogy megakadályozzuk az anyag terelőcsiga előtti felhalmozódását. A motollának nem szabad a repcét „behúznia”, mert ilyenkor az érintés helyén, a növény felső egyharmadában levő becők nyílnak fel, és a magok kiperegnek. A motollát minél inkább hátra (a vezetőfülke felé) kell húzni, itt ugyanis a repceszárakat lenyomja a terelőcsigához. Az ütemes haladási sebességgel elérjük, hogy a következő szár az előzőre rádől, és plusz nyomást fejt ki. Így egyenletes behúzást érhetünk el. Ha magas tarlót hagyunk, akkor a vágóasztalnak csak a tömör becőtömeggel kell megbirkóznia.

15.  Repcetisztítás – teljes gőzzel
Annak ellenére, hogy a repcemag kicsi és könnyű, kerek formája miatt kevésbé kap bele a légáram. Ugyancsak az alakjának köszönhető az is, hogy a magok könnyen áthullanak az anyagrétegen – persze csak akkor, ha a tisztítás megfelelő hatékonysággal működik. Akinek már fulladt be kombájnja, az tudja, hogy milyen vastag terményréteg halmozódhat fel a rostákon. Az összetömörödött anyag fellazításához és mozgásban tartásához a lamellás rostákat ki kell nyitni, és a szelelést megfelelő erővel kell adagolni. A gyakorlatban a nagy veszteségek a szűk rosták és a gyenge légáram számlájára írhatóak.

16.  Légnyomást csökkenteni!
A széles vágóasztallal és óriási magtartállyal rendelkező nagy teljesítményű kombájnok 10 tonna fölötti talajnyomást fejthetnek ki, és nyomaik egészen a következő tavaszig láthatóak maradnak. A súly és az előírt keréknyomás értékeinek figyelembevételével a talajvédelem szempontjából minden egyes atmoszférával kisebb nyomás nagyon sokat jelent. Ez éppúgy vonatkozik a kombájnokra, mint a szállítójárművekre.



17.  Fogások kijelölése

A művelőutak nagyban segítik az új fogásra való ráállást. Nem mindegy, hogy hol kezdünk neki az aratásnak. Ha ki tudjuk számolni a fogásokat, akkor megoldható, hogy az utolsó fordulónál ne csak a vágóasztal negyed része dolgozzon. Ugyancsak fontos, hogy az elszállítást végző járműveknek ne kelljen az egész táblát megkerülniük ahhoz, hogy az egyik kombájntól a másikig eljussanak.

 (DLZ-fe)

Ez a cikk a
GÉPmax 2009/06 júniusi
számában jelent meg.


Tartalomjegyzék
Online is olvasható cikkek
Kedvezményes előfizetés az újságra


HIRDETÉS



=========================================================================================