Lánctalpas traktorok a magyar mezőgazdaságban

Hazai mezőgazdaságunk gépesítésében jelentős korszakot képvisel a lánctalpas traktorok elterjedésének és nagyarányú alkalmazásának időszaka. Az ilyen járószerkezettel szerelt erőgépek megjelenése és bevezetése a szántóföldi munkába nagyban hozzájárult a nagyteljesítményű, nagy vonóerőigényű talajművelő gépek hazai alkalmazásához.

Az alacsony teljesítményű, szűk alkalmazhatóságú, hazai gyártású 1 hengeres, izzófejes traktorok bár viszonylag univerzálisak voltak az akkori körülmények között, de az egyre jelentősebb összefüggő területekkel rendelkező nagyüzemi gazdaságok nehéz talajviszonyok között is helytálló, nagyobb vonóerejű mezőgazdasági erőgépeket igényeltek a mezőgazdaságigép-gyártó és -forgalmazó vállalatoktól. Így kerültek előtérbe az addig a hadiiparban nagy tömegben gyártott és használt lánctalpas járószerkezetek. Kezdetben mezőgépiparunk egyik legnagyobb gyára, a HSCS az izzófejes traktorai bázisán alakított ki korszerű lánctalpasokat (L-25; L-50-55; SL-50-55), de ezek elsősorban külföldön értek el nagyobb sikereket, ott jelentek meg nagyobb darabszámban a szántóföldeken. Az ilyen erőgépek gyakorlati felhasználása során hamar bebizonyosodott, hogy csak akkor lehet a lánctalpas járószerkezettel szerelt traktorokban rejlő lehetőségeket kihasználni, ha megfelelően nagy teljesítményű, korszerű dízelmotorokat építenek be az ilyen erőgépekbe.
Az 50-es években megindult gyors hazai és határon túli fejlesztéseknek köszönhetően aztán a hazai üzemekben is egyre nagyobb darabszámban kezdték alkalmazni a lánctalpas traktorokat. Ezek használatával nemcsak a mezőgazdasági szántóföldi művelés gyorsult fel és lett hatékonyabb, de az építőipari, úthálózati, folyószabályozási és talajerő-gazdálkodási munkák során való felhasználásuk is előrelépést jelentett a hazai infrastruktúra nagyarányú fejlődésében.

A 60-as végétől a szántóföldi munkákban egyre inkább átvették a főszerepet a modernebb konstrukciójú, univerzális, hátsókerék-és összkerékhajtású gumikerekes traktorok, kissé háttérbe szorítva a lánctalpas traktorok alkalmazását. A következőkben azonban a hazánkban legnagyobb darabszámban alkalmazott típusok mellett a hazai fejlesztésű prototípusról is megemlékezünk néhány mondat erejéig. A lánctalpas traktorpark az 50-es években jobbára hazai fejlesztésű, valamint szovjet import erőgépekből tevődött össze. 1949-ben kezdték meg a Szovjetunióban, a volgográdi, harkovi és altaji traktorgyárakban az SZTZ NATI DT-54 típusú lánctalpas traktorok gyártását. Ezeknek az erőgépeknek a behozatala hamar megindult, majd 1951-ben kormányhatározat született a magyarországi gyártásukról. A típus átvétele nem volt egyedi jelenség, hiszen például Jugoszláviában is honosították a DT-54-est, BNT-60 típusjelzéssel.
A magyarországi változat a DT-413 típusjelzést kapta, és a hazai körülményekhez való átalakítást, korszerűsítést az Ásványolaj-ipari Kutató és Fejlesztő Intézet, a Járműfejlesztési Intézet, illetve a gyártó Vörös Csillag Traktorgyár közösen végezte. Az erőgépbe a korszerűtlen petróleumhajtású motor helyett egy elektromos indítású, Csepel gyártmányú, 4 hengeres, 60 lóerős, DT-413.1 jelzésű előkamrás, álló soros elrendezésű, vízhűtéses dízelmotor került beépítésre. Az első 3 darab prototípus után 1952-ben egy 80 darabos nullszéria készült az erőgépből, majd 1957-ig több mint 1900 darab DT-413 típusú lánctalpas traktor hagyta el a Vörös Csillag Traktorgyár szerelőszalagját. Később már az alaptípus DT-54-est is egy korszerűbb, D-54A jelzésű, 4 hengeres, örvénykamrás, 54 lóerős dízelmotorral szerelték fel, amelynek indítására külön benzinüzemű motor szolgált. Mindkét típus 5 előre- és egy hátrameneti sebességfokozattal rendelkezett. Járószerkezetük 2-2 lánckocsis megoldású, 41 tagból álló lánctalpakból és két láncvezető görgőből, illetve láncfeszítő, függesztő-berendezésből állt. Míg a DT-54-est egytárcsás tengelykapcsolóval szerelték, addig a hazai változatot már egy duplatárcsás kuplungszerkezettel látták el. Botkormányos kormányzásuk egy többlamellás szalagfékes rendszerrel működött. A magyar nagyüzemek mind a DT-413-as, mind pedig a DT-54-es traktorokat egyaránt beszerezhették.

1958-ban a DT-413-as traktorra a gyártó VCST egy 3000 darabos, 4 évre szóló kínai megrendelést kapott, amelyet teljesített is. 1959-ben a VCST bemutatta a teljesen új fejlesztésű DL-60, illetve DL-70 lánctalpas traktorok prototípusait, amelyekből 5 darabot készítettek. A 63. OMÉK-on egy vezetőfülkével szerelt változatot mutattak be a látogatóknak. Sorozatgyártásuk az öszkerékhajtású traktorok időközben beindult gyártása miatt nem kezdődött meg.
1958-ban bemutatták, majd a sorozatgyártását is elkezdték a csel-jabinszki traktorgyár nagy teljesítményű SZ-80 és SZ-100 típusú lánctalpas traktorainak, amelyek már megjelenésükben is tekintélyt parancsolóak voltak. Mindkét erőgépet KDM típusú, 92, illetve 100 lóerő teljesítményű, 4 hengeres álló, soros elrendezésű vízhűtéses dízelmotorral szerelték, amelyek igen nagy, 13,53 literes összlökettérfogattal rendelkeztek. A sebességváltó egytárcsás tengelykapcsolón keresztül kapta a hajtás a motortól, és 5 előre, illetve 4 hátrameneti fokozatot biztosított traktornak. A kormányzás a lánctalphajtás kiiktatásával, botkormányos vezérléssel és egy többlemezes tengelykapcsoló segítségével történt. A 36 tagból álló lánctalpak egy homlokfogaskerék-párból álló véglehajtáson keresztül kapták a hajtást, csillagkeréknek keresztül. A két típusból inkább a több mint 11 tonna tömegű SZ-100 terjedt el hazánkban. 1962-ben a szovjet traktoripar a régi DT-54-es típus felváltására egy korszerűbb, nagyobb teljesítményű, de a korábbihoz hasonló járószerkezetű típust fejlesztette ki, amely a DT-75 jelzést kapta. Hozzánk az első DT-75-ös erőgépek 1966-ban érkeztek, majd a következő évben sorozatos behozataluk is megkezdődött. Az SZMD-14 típusú, 75 LE teljesítményű örvénykamrás, 4 hengeres, 6,3 liter összlökettérfogattal rendelkező, dízelmotorral ellátott, formatervezett külsejű traktort — a korábbi elavult benzinmotoros indítással szemben — már elektromos indítómotorral is szerelték. A hagyományos lánckocsis járószerkezet lánctalpja 42 tagból állt. Teljesítmény leadó tengelye, a korábbi DT típushoz hasonlóan, 540 percenkénti fordulatot biztosított. A DT-75 lett a magyar mezőgazdaság egyik legnépszerűbb lánctalpas erőgéptípusa.

1968-tól a növelt motorteljesítményű DT-75M és a szélesebb lánctalpakkal és módosított motorral ellátott DT-75B is megjelent. Később a jelentősen fejlesztett DT-75N is bemutatkozott, amelyet már turbófeltöltős motorral és tágasabb vezetőfülkével szerelt volgográdi traktorgyár. 1965-ben a korábbi SZ-80/100-as sorozat felváltására megérkeztek hazánkba az első T-100 típusú lánctalpas nehéztraktorok, amelyeknél új vezetőfülke került a régi szögletes helyére. A járószerkezet nem sokat változott, a traktor felépítése is maradt a régi, viszont a régi KDM motort korszerűbbre cserélték. Az új D-108 típusú motornál üresjáraton a tüzelőanyag-szivattyú II. és III. eleme automatikusan megszüntette az üzemanyag adagolását, ezáltal a traktor üresjáratban csak 2 hengerrel üzemelt. A benzinmotoros indítás megmaradt, de azt már villamos indítómotor indította be, a régi hevederes kézi rángatás helyett. A T-100-as gyártásának megkezdésével egyidejűleg befejeződött a régi SZ-80-as és 100-as összeszerelése a cseljabinszki traktorgyárban.
A hatvanas évek közepén a szőlőművelés gépesítésére a különböző keskeny nyomtávú traktorok behozatala is megkezdődött. Először, 1962-ben a Bulgáriában gyártott TL-30 típusok érkeztek meg. A nyitott traktorhoz speciálisan hozzákapcsolható munkagépeket is kialakítottak. A 3 hengeres, dízelmotoros erőgép tengelykapcsolója kézi működtetésű, egytárcsás, kétállású. Ez a gép 5 fokozatú sebváltóval, 552 fordulatú teljesítményleadó tengellyel volt ellátva. Később a nagyobb teljesítményű TL-45 típus is megjelent, már vezetőfülkével szerelve. Ebben már 4 hengeres motor dübörgött, amelynek lökettérfogatát a korábbi 2,96-ról a hengerszám növelésével 3,96 literre emelték meg.
A szovjet T-54V traktort az MTZ-50-es gumikerekes traktorok fődarabjaiból alakították ki a minszki traktorgyárban (az MTZ-50/52-es traktorokról a múlt havi számunkban olvashattak részletesen). A mindösszesen 1,24 méter szélességű lánctalpas traktort az akkori elvárásokhoz képest viszonylag modern, jó munkakörülményeket biztosító vezetőfülkével látták el. A későbbi, továbbfejlesztett változatán ezen még tovább javítottak, így a T-70S típus még nagyobb és tágasabb, jó rálátást biztosító vezetőállást kapott, mint elődje, és ezt a gyártó az MTZ-80 traktor fődarabjaira építette.

1970-ben a harkovi traktorgyárban elkészültek a T-150 lánctalpas és T-150K gumikerekes nagy teljesítményű erőgépek. Lánctalpas változatukból jóval hamarabb érkezett hazánkba kipróbálásra gép, mint a kerekes kivitelből. A 6 hengeres, turbós, V-elrendezésű dugattyúkamrás SZMD dízelmotorral szerelt erőgép a korábbi lánctalpasokhoz képest már egész modernnek és nagy teljesítményűnek számított a maga 150 lóerejével és a terhelés alatt menet közben is kapcsolható 16/4 fokozatú sebességváltójával. A járószerkezete a korábban a szovjet típusoknál alkalmazott lánctalpas járószerkezetekkel azonos felépítésű volt. TLT-hajtása két fordulatszám-tartományt biztosított. Két személyes, tágas vezetőfülkéjében a régi botkormányos megoldás helyett a vezető már köny-nyen, kormánykerékkel irányíthatta a tekintélyes méretű, formatervezett erőgépet. Sajnos a kipróbálás után majd csak 1976-ban, a gumikerekes változattal egy időben kezdődött meg T-150 lánctalpas típusok szállítása, így inkább már a T-150K típusok kerültek előtérbe.
A 70-es évek időszakában a cseljabinszki traktorgyár egy a T-100 modelleknél jóval korszerűbb, T-130-as típus gyártását is megkezdte, amelyet hazánkban is forgalmaztak, de már korántsem olyan nagy darabszámban, mint elődeit. Ez az erőgép már egy 4 hengeres, nagy hengerűrtartalmú, turbófeltöltéses, soros, 160 LE teljesítményű dízelmotorral volt szerelve, de meghagyták a 2 henger alacsony fordulaton történő kikapcsolását. Ezt a gépet már elektromos indítómotor indította.
Valamivel később a szomszédos Romániából is érkeztek hozzánk kis teljesítményű lánctalpas erőgépek. A brassói UTB traktorgyár az olasz Fiat-Someca lánctalpas típusok bázisán alakította ki ezeket az erőgépeket, amelyek közül az U-445S és SM típusok jutottak el hazánkba. Körülbelül 1975-től kezdődően, a csuklós kormányzású ízeit nagytraktorok hazai gyártásának és importjának beindításával, a lánctalpas traktorok szántóföldi alkalmazása a korábbinál is jelentősebb mértékben lecsökkent, visszaszorult. A gumikerekes, nagy teljesítményű gépek ugyanis közúton is jól mozogtak, és jóval nagyobb menetsebességre voltak képesek a lánctalpasoknál. Így a továbbiakban már leginkább csak tolólappal ellátva, jobbára melorációs és tereprendezési munkákra használták ezeket a traktorokat, ma pedig már csak néhány mezőgazdasági nagyüzem udvarán, mutatóban találkozhatunk lánctalpas járószerkezetű, régi erőgéppel.

Farkas Imre
(A fotók a szerző magánarchivumának képei)
farkas.imre@gepmax.hu

Ez a cikk a
GÉPmax 2010/04 áprilisi
számában jelent meg.


Tartalomjegyzék
Online is olvasható cikkek
Kedvezményes előfizetés az újságra