A CLAAS “CS” rendszerű kombájncsaládja

Hazánk kombájnparkjának jelentős hányadát, immár közel négy évtizede, a német CLAAS harsewinkeli gyárának arató-cséplőgépei teszik ki. A következőkben a gyártó kevésbé ismert, dobos magleválasztású,”CS”rendszerű egykori típuscsaládjára emlékezünk.

A CLAAS és magyarországi termelési rendszerek, illetve mezőgépgyártó vállalatok európai szinten is egyedülálló kapcsolatát már önmagában is több oldalon keresztül lehetne taglalni. A 70-es évek végétől kezdve a gyártó minden kombájnújdonságát hazánkban is kipróbálta a bevezetés előtt, és nemzetközi szintű bemutatkozásuk is sok esetben határainkon belül történt.
A CLAAS és hazánk mezőgépgyártóinak több évtizede tartó, szoros gyártási-kooperációs kapcsolatának köszönhetően a szálastakarmány-betakarító gépek mellett többek között kombájnfülkék, ferde felhordók, vágóasztalok, kukoricacső-törő adapterek készültek és készülnek mind a mai napig hazánkban. A fentebb említett együttműködésnek köszönhetően a CLAAS az egyik legnagyobb darabszámban alkalmazott nyugat-európai kombájnmárka lett Magyarországon. Ismert és népszerű szalmarázóládás, hagyományos magleválasztású típusai mellett 1981-ben kezdték meg egy teljesen új fejlesztésű, hagyományos cséplőszerkezetű, de dobos magleválasztású arató-cséplőgép kipróbálását hazánkban. Ezt az új szerkezeti megoldásokat alkalmazó arató-cséplőgépet nem titkoltan a kiemelkedő hozamú kukorica-termőterületeken gazdálkodó mezőgazdasági üzemek részére fejlesztették ki.
A DOMINATOR-116CS típusú arató-cséplőgép az új “CS” (Cylinder System) széria első, legnagyobb tagjaként készült el a szántóföldi tesztekre. A kifejlesztéséhez a 106-os típus szolgált alapul, de külső képében is zömökebb, szélesebb, rövidebb építésű volt, mint hagyományos magleválasztású társa. A 106-oséhoz képest 1500 literrel növelték a magtartály térfogatát, amely így már 6,4 tonna gabona befogadására volt alkalmas. A beépített Mercedes OM 421/A motor teljesítménye is nagyobb, 184 kW/250 LE volt. Az igazi változás mégis a szalmarázó ládák helyére, a cséplődob után épített 8 darab leválasztó dobban rejlett, amelyek alatt egy teljesen egybeépített összefüggő kosárfelület helyezkedett el. Az egybefüggő kosárrendszer és a leválasztó dobok távolsága fokozatmentesen, mechanikus úton a gép jobbhátsó részén volt állítható. A dobok azonos fordulatszámon forogtak, amelyet négy fokozatban lehetett állítani. A leválasztó dobok állandó feszítésű ékszíjakról kapták a hajtást. A leválasztott terményt egy növelt rostafelület fogadta. A leválasztó doboknak köszönhetően a gép betakarítási teljesítményét nem befolyásolta jelentősen a változó szalmamennyiség és szalmanedvesség, emellett az eszköz lejtős területeken is biztonsággal dolgozott.

Az 1981 nyarán, Enyingen végzett mérésekkor búzabetakarításban még alacsony, 8,6 kg/s áteresztőképességet produkált a gép, de rá egy évre, a végrehajtott konstrukciós módosításoknak köszönhetően, már 10,4 kg/s áteresztőképességgel dolgozott, ugyanolyan körülmények között. Kukorica betakarításban 8 soros CLAAS NMB 8-75 típusú, magyar gyártmányú adapterrel vizsgálták 1981-ben, az egykori Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban. A gép betakarítási teljesítménye a vártnak megfelelően magas, 22,7 kg/s értéket ért el, ami jóval meghaladta az addig valaha is mért legnagyobb teljesítményt. A kombájn üzemanyag-fogyasztása betakarítás közben búzában magasabb, kukoricában pedig kedvezően alacsony mértéket mutatott a mérések során.
1981-ben a nagyközönség előtt is bemutatkozott a kombájn, az ősszel megrendezett Bábolnai Napokon. A következő években a bábolnai IKR mellett a szekszárdi egykori KSZE növénytermelési rendszer is importált a 116-osból, amely gép Vaszar szántóföldjein dolgozott a továbbiakban. Ezzel a kombájnnal többek között az 1983-as Agromashexpón találkozhattak a szakemberek, de az IKR újabb 116-osát is láthatták munka közben, az 1982-es és 1983-as Bábolnai Napok alkalmával az érdeklődők.
Az 1984-es év fordulópont volt a “CS” széria életében. Ebben az évben, az aratási szezonban mutatkozott be a magyar szakemberek és állami vezetők előtt a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát szőkepusztai kerületében rendezett IKR-gépbemutatón a CLAAS DOMINATOR-114CS, mint a “CS” kombájncsalád következő tagja. A 114-es volt a széria második típusa, hazánkba azonban a 112-es és 115-ös változat nem érkezett ebben az időszakban. Ugyanazon év őszén, a nagyon mostoha időjárású Bábolnai Napokon már kukoricabetakarítás során is megcsodálhatták az új típus kiemelkedő teljesítményét a szakemberek. Ezen a seregszemlén a CLAAS cég standja előtt is láthattak egy 114-est az érdeklődők, amelyet a korábbi DOMINATOR-ok hegyi változatairól megismert hidraulikus szintkiegyenlítő berendezésekkel szereltek fel.Ennek a hegyi típusváltozatnak a vizsgálata 1985-ben a KSZE termelési rendszerrel együttműködve a szederkényi és belvárdgyulai domboldalakon folyt. A 114CS típusnál került beépítésre és kipróbálásra először a CLAAS 3-D rostamozgató rendszer, amelyet ezek után több évtizeden keresztül alkalmazott a gyártó a különböző kombájncsaládjainak tagjain.

1985-ben fejlesztették ki és 1 évvel később kezdődött meg a korábbi “CS” sorozat korszerűsített változatának tesztelése a hazai szántóföldeken. A próbákat annyira nagy titoktartás övezte, hogy az új kombájnok a régi 106-os széria típusjelzésével dolgoztak a földeken a tesztek alatt, pedig nem kellett túlzott szakmai ismeret ahhoz, hogy a szemlélők észrevegyék a nyilvánvalóan látható különbséget. Később, 1986 őszén, a Bábolnai Napokon már mindenki megismerhette az új fantázianevet kapott “CS” szériát. A CLAAS a továbbiakban “COMMANDOR” néven gyártotta az újrafrissített “CS” kombájnokat, amelyek megkapták az egy évvel korábban debütált DOMINATOR 8-as sorozat ugyancsak magyar gyártmányú, új fejlesztésű, oszlopok nélküli, teljesen körbeüvegezett vezetőfülkéjét. A bábolnai seregszemlén, a kiállítási területen a 114-est, míg a szántóföldi gépbemutatón a 116-ost tekinthették meg a látogatók.
A 80-as évek második felében több 116-os és 114-es COMMANDOR került be az országba, termelési rendszereink jóvoltából. A COMMANDOR 116CS típust Mezőfalván, Törökszentmiklóson, Tiszagyulaházán, Kábán és Hajdúnánáson került további megfigyelés és tesztelés alá. Időközben a CLAAS lecserélte a régi leválasztó dobokat új fejlesztésű, “Multigrip” elnevezésű dobokra. A 114-est 1988-ban több különleges berendezéssel is kipróbálták hazánkban. Vizsgálták SRE típusú kalásztépő adapterrel, illetve nálunk dolgozott elsőként Caterpillar gumihevederes járószerkezettel. A COMMANDOR-sorozat tagjainak növelték a motorteljesítményét, nagyobb lett az üzemanyagtank térfogata, és többek között a tisztítószerkezet felülete is növekedett. A “CS” kombájnok legnagyobb hátránya az volt, hogy a hengeres leválasztórendszer nagymértékben roncsolta a szalmát, így főleg gabonabetakarításban nagyon visszavetette alkalmazásukat és elterjedésüket hazánkban.

1990-től a gyártó teljesen átdolgozta az arató-cséplőgép programját, és ennek csúcsára egy típusban helyezte el a COMMANDOR-t. Az új, 228CS jelzésű kombájnban már a korábbi csúcsmodell 116CS, 8 hengeres Mercedes motorja helyett egy nagyon erős, 10 hengeres V elrendezésű, azonos gyártmányú, 330 lóerős erőforrás biztosította a hajtást. A magtartálytérfogatot itt már 10 000 literre növelték a korábbi 8000-ről, és az üzemanyagtank űrtartalma is 150 literrel emelkedett. A cséplő-leválasztórendszer nem változott a korábbiakhoz képest, de a leválasztódobok és az egybefüggő kosarak közötti távolságot itt már a vezetőfülkéből, elektronikus úton állíthatta a gép kezelője. A magürítő rendszer 100 liter/s szállítási teljesítményre volt képes. Ennél a változatnál a korábbi COMMANDOR-okhoz képest teljesítménynövelést hajtottak végre, mivel azok üzemi vizsgálatai során bebizonyosodott, hogy a gép áteresztő-képességének mértékét döntően annak motorteljesítménye határolta be.
A gyár szakemberei 1990. augusztus 8-án egy 8 órán át tartó tesztelés alatt Angliában egy SRE kalásztépő adapterrel szerelt 228CS kombájnnal 358 tonna búzát arattak le, ami óránkénti 44,8 tonna betakarítási teljesítményt jelentett, s ezzel betakarítási rekordot állítottak fel.
A COMMANDOR-228CS egészen 1997-ig volt a CLAAS kombájnflotta zászlóshajója; ekkor jelentek meg az első LEXION-480 típusok, amelyek már egy egészen új és merőben más építési elvet követtek a dobos magleválasztásban, mint a “CS” típusok.

Farkas Imre

(A fotók a gyártó felvételei)
 
 

Ez a cikk a
GÉPmax 2010/08 agusztusi
számában jelent meg.


Tartalomjegyzék
Online is olvasható cikkek
Kedvezményes előfizetés az újságra
Címkék: claas, commandor, kombájn